Környezetbarát karácsonyt tartani

Innen: Hogyankell.hu

[szerkesztés] Hogyan kell környezetbarát módon ünnepelni a karácsonyt?

Kornyezetbarat karacsony.jpg

Sokan mondják, hogy a karácsony ma már nem a szeretet, hanem a fogyasztás ünnepe – akár egyetértünk ezzel, akár nem, azt be kell látnunk, hogy az ünneplés a környezetünkre is jelentős terhet ró. Az alábbi tanácsok követésével azonban „zöldebbé” teheted a karácsonyt.

[szerkesztés] Lépések

  1. Takaríts meg energiát!
    • Cseréld ki a hagyományos égőket energiatakarékos izzókra! A karácsonyi dekorációhoz inkább LED-es változatokat válassz, ezek akár 90%-kal kevesebb áramot fogyasztanak, mint a hagyományos társaik.
    • Ne világíts feleslegesen! Kétségtelenül szép a karácsonyi díszkivilágítás a házon, de tényleg megér ennyit? Ha mégis ragaszkodunk hozzá, csak egy-két órára kapcsoljuk be esténként, amikor mindenki megcsodálhatja, aztán kapcsoljuk le – felesleges hajnalig világítani vele. Ugyanez vonatkozik a karácsonyfára és a lakás belsejében elhelyezett égőkre is!
    • Kapcsold le az elektromos eszközöket, ha nem használod őket. Ez legfőképp a számítógépekre vonatkozik – ha délután elmentek meglátogatni a rokonokat, kapcsold ki rendesen a gépet és a monitort is, ne csak „alvó” üzemmódba tedd a gépet. A mobiltelefonok és más eszközök töltőit mindig húzd ki a konnektorból, ha épp nincsenek használatban!
    • Fűts okosan! Ha nem vagy otthon, vagy lefekszel aludni, vedd lejjebb a hőfokot. Azokat a radiátorokat ideiglenesen zárd le, ahol valamiért aktuálisan melegebb van (például a konyhában az egész napos sütés-főzéskor). A lakás levegőjét inkább több gyors, de intenzív szellőztetéssel (akár kereszthuzat révén) frissítsük fel, de ne hagyjuk egész nap résnyire nyitva az ablakot!
    • Spórolj a benzinnel! Az ajándékaidat lehetőség szerint egyszerre vásárold meg, ne járj vissza minden nap a boltokba, így sok üzemanyagot takarítasz meg. Hasznos lehet, ha az ajándékokat online választod ki, és postán küldeted el – a postás sosem egy csomagot szállít egyszerre. Ha látogatóba mentek, 4-5 ember üljön egy autóba!
    • További tippekért olvasd el a Hogyan kell takarékoskodni az energiával? cikket.
  2. Ha lehet, válaszd a helyit! Ha helyi alapanyagokból készült árukat vásárolsz, kisebb a szállítás okozta környezetterhelés.
    • Amikor a karácsonyi ételeket készíted, ha teheted, válassz magyar terméket, amelynél az alapanyag és a feldolgozási folyamatok is Magyarországhoz kötődnek.
    • Ajándékvásárláskor a tömegese gyártott, import termékek helyett szintén inkább a kézműves, magyar árukat részesítsd előnyben. Ezeket sokszor a karácsonyi vásárokon találod meg.
  3. Hasznosíts újra!
    • Ne vásárolj minden évben új díszeket – inkább jól becsomagolva tedd el őket, hogy még több éven át használhasd.
    • Szép dekorációt készíthetsz a kidobásra ítélt tárgyakból – a WC papír gurigájából például hópelyhet, a feleslegessé vált nyomtatványokból óriás csillagot hajtogathatsz, de akár a narancs héjából is készíthetsz illatos dekorációt. A műanyag alma vagy karácsonyfaág helyett inkább használj igazit – lehet, hogy pár hét után ki kell dobnod, de legalább lebomló anyagokról van szó.
    • Nyugodtan ajándékozz tovább olyan (új, korábban nem használt) dolgokat, amikre nincs szükséged! Ez nem „ciki”, hiszen nem azért teszed, mert nincs pénzed „rendes” ajándékra, csak felesleges kidobni olyan dolgokat, amelyek másoknak még örömet szerezhetnek. Ha a közelebbi barátaidnak nem is ezek a legjobb ajándékok, biztosan megtalálod majd a számodra felesleges dolgok számára a megfelelő helyet.
    • A karácsonyi ajándékozásnál is válogasd szét a szemetet (például a csomagolópapírt, műanyagot, fémet), és az ünnepek után vidd el a szelektív hulladékgyűjtőbe, hogy újrahasznosíthassák!
  4. Bánj környezettudatosan a karácsonyfával is!
    • Talán a leginkább környezetbarát megoldás az, ha cserepes fenyőt vásárolsz – de csak akkor, ha úgy gondozod, hogy a fa valóban túlélje az ünnepeket. (Tippekért olvasd el a Hogyan kell a cserepes karácsonyfát gondozni? cikkünket.)
    • Ha műfenyőt vásárolsz, minőségi árut válassz, ami biztosan több éven keresztül díszíti a szobát – a műanyagok ugyanis rendkívül nehezen lebomló, környezetkárosító anyagok, így nem sokat segít, ha pár évente a szemétbe dobsz egy ilyet.
    • Ha a vágott fenyő mellett döntesz, akkor ünnepek elmúltával vidd olyan gyűjtőhelyre, ahol környezetbarát módon kezelik a fát – például ledarálva komposztálják.
  5. Csomagolj környezetbarát anyagokkal!
    • Nem attól lesz szép a karácsony, hogy minden dobozt külön becsomagolsz egyforma színű csomagolópapírba – a legtöbben úgyis csak letépik a csomagolást, így rengeteg papírt pazarolsz el. Az egyébként is szép csomagolású ajándékokat (pl. egy parfümöt) ne burkolj be még egy réteg papírral! Inkább díszítsd az ajándékokat egy saját készítésű masnival, papírcsillaggal, üdvözlőkártyával!
    • A díszítéshez használhatod a házban vagy a ház körül található, más célra nem használt anyagokat, dolgokat – például maradék anyagdarabokból kivághatsz csillagokat, amit ráragaszthatsz az ajándék dobozára, de szép termésekből, fenyőtobozokból, örökzöld ágakból is lehet nagyon szép kreaciót készíteni főleg, ha néhány maradék gyöngyöt és szalagdarabot is használsz a kompozícióhoz.
    • Ha mindenképp fontos, hogy teljesen becsomagold az ajándékot (például mert a fa alá akarod tenni, és nem szeretnéd, hogy az ajándékbontás pillanatáig kiderüljön a meglepetés), akkor sem kell feltétlenül csomagolópapírt használnod. Ha például az ajándékok között van valamilyen ruhadarab vagy egy nagyobb sál, csavard be abba a kisebb ajándékot!
    • Ha mindenképpen papírba kell valamit csomagolnod, használd fel régi falinaptárak vagy magazinok karácsonyi képeket ábrázoló lapjait! Nagyobb dolgokat csomagolj régi, megsárgult újságpapírba, ami a padláson vagy a garázsban kallódik évek óta – nem csak különleges hatást érsz el, de még érdekes is lehet visszanézni a régi híreket. Műanyag szalag helyet használj rafiát, az ajándéktasak helyett pedig textilzsákot – ezt sokkal tovább és többször lehet felhasználni, azon túl, hogy környezetbarát anyag.
    • Ha nincs más ötleted, akkor olyan csomagolópapírt válassz, ami újrahasznosított anyagból készült, vagy biológiailag lebomló (nincs fényes, műanyag bevonata).
  6. Ne ajándékozz felesleges dolgot! Egy kutatás szerint a fogyasztói társadalmakban megvásárolt dolgoknak mindössze 1 százalékát használjuk fél évvel a vásárlás után – és ez még fokozottabban igaz a karácsonyi ajándékokra. Gondolj bele, a maradék 99 százalék előállítása, csomagolása, kiszállítása, tárolása és megsemmisítése (lebomlása, miután a szemétbe kerül) mennyi energiát és nyersanyagot emészt fel!
    • Csak olyan dolgot vásárolj karácsonyra (is), amiről biztosan tudod, hogy a megajándékozottnak szüksége van rá és használni fogja. A legjobb, ha figyeled az illető jelzéseit. Hiába van például szerinted szüksége egy borospohárkészletre minden háztartásban, ha az adott család nem fogyaszt alkoholt, valószínűleg csak a szekrényben fognak porosodni. Ugyanígy felesleges kuktát venni olyan valakinek, aki nem nagyon főz, vagy inget venni annak, aki legszívesebben a saját esküvőjén is pólót viselne.
    • Ne vásárolj valamit csak azért, mert karácsony van! A legtöbben legalább annyira örülnek valami egyedi, saját készítésű apróságnak, mint mondjuk a huszadik hűtőmágnesnek. A saját készítésű ajándékból ráadásul látszik, hogy mennyi időt szántál rá, mennyi figyelmet szenteltél neki, ami mindennél értékesebb, mert a szeretetedet fejezed ki vele.
    • Ha valakinek „mindene megvan”, „már nincs szüksége semmire”, vagy olyan típusú ember, aki úgyis megveszi magának, ami kell, akkor ne is próbáld tárgyakkal meglepni. Inkább gondolkodj olyasmiben, amit mindenképp felhasznál, elfogyaszt. Jó ajándék lehet például egy tál saját készítésű karácsonyi sütemény, egy csomag a kedvenc kávéjából, vagy akár egy meghívás valamilyen közös programra (persze csak akkor, ha valóban el is mentek).
  7. Ne adj ajándékba élőlényt! Akármilyen furcsán is hangzik, egyetlen állat, de még egy növény sem feltétlenül jó ajándék, ha a megajándékozott nem készült fel arra, hogy gondoskodjon róla. Az állatok (nem csak a kiskutyák és a kismacskák, de akár egy hörcsög vagy egy hal is) jól láthatóan szenvednek, ha nem megfelelő körülmények között tartják, nem kapják meg a szükséges gondoskodást. Egy kutya például veszélyessé is válhat, ha nem megfelelően nevelik! Emellett gondoljunk arra, hogy a kis állat ellátása, gondozása komoly anyagi vonzattal jár, így az élő ajándék akkor is teherré válhat, ha egyébként sok örömet szerez. A növényeket ugyan kevésbé tartjuk érző lényeknek, de nincs értelme megvásárolni egy több hónapig vagy évig nevelt cserepes virágot, ha az egy hónap múlva már csak száraz kóróként meredezik az új helyén. Nyilván ha valaki szereti a növényeket vagy vágyik valamilyen kisállatra, akkor nyugodtan lepd meg eggyel – de talán ilyenkor is jobb, ha meglepetés helyett először kikéred a véleményét.

[szerkesztés] Tippek

  • Mindig gondold át, hogy feltétlenül szükség van-e a karácsonyhoz arra, amit éppen teszel!
  • Az ajándékok vásárlásánál próbálj a másik fejével gondolkodni! Ne olyan ajándékot vegyél, ami szerinted jó, hanem aminek a megajándékozni kívánt örülne! Ha biztosra akarsz menni, írjatok kívánságlistát, amiről választani lehet, így garantált az öröm.
  • Gondold át, mit és hogyan csináltak az elődeink, akik sokkal környezettudatosabb módon éltek! Műanyag díszek helyett például házi készítésű habcsókot, mézeskalácsot akasztottak a fákra, amelyeket a fa lebontása után el is lehetett fogyasztani, az elektromos égősor helyett pedig néhány gyertya meggyújtásával teremtettek ünnepi hangulatot. Ha teheted, kövesd ezeket a példákat!
  • A szeretteidnek, ismerőseidnek beszélj higgadtan és röviden arról, hogy mit gondolsz, miért tartod fontosnak, hogy környezetbarát módon ünnepeld a karácsonyt. Így valószínűleg megértik majd, hogy miért változtatsz a szokásaidon, miért másképpen ajándékozol, mint a többség – sőt, lehet, hogy még követik is a példádat.
  • Próbálj ellenállni a fogyasztói társadalom nyomásának! Csak azért, mert mások az összes pénzüket felesleges dolgokra költik ilyenkor, nem kell hozzájuk alkalmazkodnod.

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • Környezettudatos gondolkodás
  • Egy kis kreativitás, például a saját készítésű ajándékokhoz vagy az egyedi csomagoláshoz

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Nem biztos, hogy mindenki megérti és elfogadja majd, hogy nem mindenben a fogyasztói társadalom elvárásainak megfelelően cselekszel, de emiatt ne add fel az elhatározásodat.

[szerkesztés] Források, hivatkozások

Az oldal szerzői

JViki