Tejben pácolt, vajban sült csirkemellet készíteni párolt rizzsel és tzatziki salátával

Innen: Hogyankell.hu

[szerkesztés] Hogyan kell tejben pácolt, vajban sült csirkemellet készíteni párolt rizzsel és tzatziki salátával?

Tejben pacolt csirkemell.jpg

Isteni ízvilágú, könnyű, mutatós finom főétel, amely megállja a helyét az ünnepi asztalon is.

[szerkesztés] Lépések

  1. A csirkemellet ujjnyi vastagságú szeletekre vágjuk, majd enyhén kiklopfoljuk.
  2. A tejbe beletesszük a sót, az egész borsot, a babérlevelet, beletörjük a fokhagymát és a csirkemell szeleteket belefektetjük. Tetejét lezárjuk és legalább 3-4 órára a hűtőbe tesszük.
  3. Amikor a hús megpácolódott, lecsepegtetjük, meghintjük egy kevés sóval, majd a felhevített vajban néhány perc alatt mindkét oldalát megsütjük. 5 percre fedővel lefedjük, majd ismételten mindkét oldalát addig sütjük, míg aranybarna színt nem kap.
  4. Elkészítjük a salátát. Az uborkát meghámozzuk, majd nagy lyukú sajtreszelőn lereszeljük. Besózzuk, majd 10-15 percre hűtőbe tesszük. Ezt követően a levét kinyomkodjuk, és egy tálba tesszük. Ráborítjuk a tejfölt és a natúr joghurtot, rátörjük a fokhagymát, és sóval, fehérborssal ízesítjük. Jól összekeverjük, majd egy-két csepp citromlevet és kevés olívaolajat adunk hozzá.

[szerkesztés] Tippek

  • A húst melegen, párolt rizzsel és a tzatziki salátával tálaljuk.

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • 1 kg csirkemell
  • 10 dkg teavaj
  • 8-10 szem egész bors
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3-4 babérlevél
  • 4 dl tej
  • kevés só
  • rizs
  • víz
  • Tzatziki salátához:
    • 2 kígyóuborka
    • 1 tejföl (175 g)
    • 1 natúr joghurt (175 g)
    • 3 gerezd fokhagyma
    • fehérbors
    • 1-2 csepp citromlé
    • kevés olívaolaj

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • A salátát tálalásig tegyük hűtőbe, hogy az ízek minél jobban összeérjenek.

[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

Schmidt-Huszánk Éva pályázata a Hogyankell.hu karácsonyi receptversenyére (3. helyezett)

Az oldal szerzői

Bya