Saját szigetet vásárolni

A Hogyankell.hu wikiből

[szerkesztés] Hogyan kell saját szigetet vásárolni?

Egy megvételre váró sziget
Saját sziget vásárlása hasonló ahhoz, mintha házat vennénk, csak persze az árban van jelentős különbség. Ha házat akarunk venni, általában megnézzük, hogy milyen az általános állapota, hogy ne legyenek nedvesek a falak, ne ázzon be a tető stb. Egy sziget vásárlásakor is szükség van bizonyos dolgok megfontolására, ebben azonban általában sokkal kevesebb a tapasztalatunk, és gyakran a vevők érzelmi alapokon döntenek. A későbbi csalódás elkerülése érdekében azonban az alábbi dolgokat is fontoljuk meg.

[szerkesztés] Lépések

  1. Döntsünk a keretről. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb a büdzsénk, annál jobb szigetet tudunk venni, fontos azonban, hogy néhány ember egyáltalán nem látja reálisan, hogy mi jár a pénzükért. Az is előfordul, hogy nem költjük el a rendelkezésre álló pénzünket a szigetre arra gondolva, hogy így marad majd a fejlesztésekre is. Ez azonban egy sziget esetében rossz stratégia, hiszen nem úgy van, hogy ha mégsem tetszik a sziget, akkor simán meggondoljuk magunkat. Ezért igyekezzünk a pénzünkből a lehető legjobb szigetet megvásárolni, s inkább várjunk a fejlesztésekkel addig, amíg azt az anyagi lehetőségeink újra megengedik.
  2. Válasszuk ki a helyet. A helyszín az egyik legfontosabb tényező egy sziget vásárlásakor, hiszen nem csak a szigetet vesszük meg, hanem annak környezetét is. Hiába csodálatos például a sziget, ha rengeteg szemetet vetnek partra a hullámok. Vagy például nem árt, ha a közelben van egy repülőtér, továbbá egy falu, ahol a szükséges dolgokat (pl. élelmiszer) be tudjuk szerezni. Emellett például egy sziget az óceán közepén fekvő sziget esetében nem beszélhetünk szép kilátásról, ellenben egy öbölben fekvőnél nem csupán gyönyörű panorámában lehet részünk, de véd a rossz időjárási körülményektől is.
  3. Győződjünk meg róla, hogy a sziget rendelkezik megbízható vízellátással. A víz a legfontosabb feltétele annak, hogy egy szigeten éljünk. Általánosságban elmondható, hogy minél kisebb a sziget, annál kevesebb a víz, de például a sziklás szigeteknél is jelentős problémával számolhatunk. Általában azonban minden szigeten található valamilyen megoldás arra, hogy friss vízkészlethez jussunk. Nézzük meg például, hogy a talajvíz elég magas-e ahhoz, hogy kutat fúrjunk. Ha már létezik egy kút a szigeten, ellenőrizzük, hogy megbízható-e. Ezt úgy állapíthatjuk meg, ha teljesen kiszivattyúzzuk a vizet a kútból, s megnézzük, mennyi idő alatt töltődik fel újra. A trópusokon a gyenge vízellátás még nem jelent komoly problémát, mivel egy jó ciszternával a monszunesők idején elegendő vizet gyűjthetünk a száraz évszakra is.
  4. Válasszuk ki a megfelelő éghajlatot. Mérsékelt, mediterrán és trópusi éghajlatú szigetek közül választhatunk. Általánosságban nézve a trópusi szigetek a Baktérítő és a Ráktérítő között fekszenek, magas hőmérséklet és kevés eső jellemzi őket, ilyenek például Földközi tenger szigetei, a Bermuda vagy a Bahamák. Mérsékelt éghajlatú szigetek találhatók például Észak-Európában, Kanadában vagy az USA északi tájékán. Valamennyi szigetnek megvannak az előnyeik, illetve hátrányaik. Ne felejtsük, hogy nem biztos, hogy amikor éppen meglátogatjuk a szigetet, akkor az ott általánosan jellemző időjárási körülményekkel találkozunk. Ezért nem árt megkérdezni a helyieket. A tengereken a szigetek ki vannak téve az időjárás szeszélyeinek, viharoknak, az ár-apálynak, az aszályoknak és erős áramlatoknak. Ugyanakkor egy tóban fekvő sziget esetében esetleg áradásokkal kell számolnunk.
  5. Ellenőrizzük a megközelíthetőséget. Nagyon fontos szempont, hogy miként, milyen körülmények között és mennyi idő alatt tudunk eljutni a szigetünkre. Ha például egy szigetre csak hajóval lehet eljutni, mi azonban komoly tengeri betegséggel küszködünk, akkor az a sziget nem a legmegfelelőbb a számunkra. Emellett például nem biztos, hogy másfél napig szeretnénk utazni minden alkalommal, amikor egy kis nyugalomra vágyunk a szigetünkön.
  6. Nézzük meg, hogy milyen a sziget topográfiája. Lehet, hogy karibi típusú sík szigetre vágyunk, de az is, hogy a sziklás, esetleg hegyes típusúak tetszenek. Néhány szigeten csak egy kis sík területet találunk, mindenesetre fontos, hogy ez azért legalább a sziget 10-12 százalékát tegye ki.
  7. Milyen a part? Ha már szigetet vásárolunk, bizonyára időnk egy jelentős részét a parton vagy annak közelében töltenénk, ezért fontos, hogy hol tudunk strandolni. Az egyik fontos tényező a strand elhelyezkedése, hogy széltől, viharoktól védett legyen. Egyesek számára a nyugati fekvés éppen ilyen fontos a naplementék miatt, de szempont még a homok minősége vagy éppen a színe is, milyen gyorsan mélyül, nincsenek-e tömegével medúzák a környéken stb.
  8. Milyen a már létező infrastruktúra? Az infrastruktúra kiépítése egy szigeten jóval költségesebb, mint a szárazföldön, ezért erre is körültekintéssel kell lennünk.
  9. Vegyük figyelembe a környezeti változásokat. Az északi jégtakaró olvadása miatt egyes szigetek rövidebb-hosszabb időn belül el fognak tűnni.

[szerkesztés] Tippek

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • sok-sok pénz

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Soha ne hagyjuk figyelmen kívül a földhasználati jogokat. A tulajdonjog egyes országban csak a dagály idején fennálló vízszint feletti területre terjed ki, az alatta fekvő partok már az államhoz tartoznak. Ellenőrizzük azt is, hogy tartózkodik-e valaki más is a szigeten, s ha igen, milyen joggal.

[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Kiscsillag