Amerikai foci szabályait értelmezni

Innen: Hogyankell.hu

[szerkesztés] Hogyan kell az amerikai foci szabályait értelmezni?

Örömujjongásba törsz a touchdown szó hallatán, ám jóval kevésbé vagy tisztában alternatív pontszerzési lehetőségekkel? Hogy lehet az, hogy az izomkolosszusok csonttörő támadásai az esetek többségében teljesen szabályosak? Miként lehet pontot szerezni, és voltaképpen mire is megy ki a sérülésektől sem mentes játék? Íme egy kis gyorstalpaló, hogy mostantól szinte szakértői szemmel figyelhesd az amerikai focisták minden egyes mozdulatát!

Labdát eldobó.jpeg

[szerkesztés] Lépések

  1. Rugaszkodj el a tradicionális értelemben vett focitól!
    • A pályán csapatonként 11-11 játékos tartózkodik. A játék sajátosságaiból adódóan az edzői stábbal együttesen, a csapatok akár 70-70 főt is kitehetnek. Amíg az egyik csapat támadó, addig a másik védekező szerepet tölt be. Az amerikai foci játékosai nem rúgják, hanem sokkal inkább kezükben viszik vagy passzolják a tojás alakú labdát.
    • Egy mérkőzés hivatalosan 4 darab, 15 perces negyedből áll. A második, valamint a harmadik negyed között 15 perces félidővel. A negyedek között mindössze 2 perc áll rendelkezésre térfélcsere céljából.
    • A pálya két térfélre tagozódik, a kemény mérkőzés színtere pontosan száz yard hosszúságú. Mindehhez társul térfelenként tíz yard, ami már az úgynevezett end zone területe. A távok pontos érzékeléséhez nem árt tudni, hogy egy yard 90 centiméternek felel meg.
    • Az amerikai foci területszerzésről szól. A játék célja, hogy a labdát az ellenfél end zone-jába vigyék, és ezzel minél több pontot szerezzenek. A yardok megtétele azonban korántsem könnyű, hisz a támadóosztag előtt ott áll egy mindenre elszánt védekező alakulat.
  2. Tisztázd az alapok angol megfelelőjét!
    • Play: Az az idő, ami alatt a labda a földről elindul, és újra földet ér.
    • Drive: Támadássorozat, ameddig a támadó csapat a labdát birtokolja.
  3. Ismerd meg a játékkezdés jellegzetes momentumát!
    • A kickoff a kezdőrúgás angol megfelelője, amit a csapat 30 yardos vonaláról végez el. A labdát megszerezve a fogadó csapat visszafutó embere (kick returner) addig fut, ameddig csak tud. A kick returner által elért helytől indul majd a támadás.
    • Szabályos kickoff esetén a labda minimum 10 yardot tesz meg a fogadó csapat felé.
  4. First down, avagy figyeld meg az előrejutás gyorsaságát!
    • Az akció megkezdésekor a labdára állított, oldalvonalra merőleges egyenes (line of scrimmage) két oldalára, egymással szemben sorakoznak fel a játékosok. A first down szabály értelmében a támadóknak négy kísérletből, legalább 10 yardot kell előre haladniuk kiindulópontjuktól számítva.
    • Amennyiben ezen alapszabályt nem sikerül teljesíteni, úgy helycserés támadás következik. Az összes támadássorozat esetén érvényes irányelv, így amint sikeresen teljesül az első first down, újraindul a számítás. Ezt követen a támadóknak újabb tíz yardot szükséges megtenniük. Mindezt egészen addig, amíg el nem érik a célterületet.
  5. Tudj meg minél többet az akciókról! A kezdő- és a szabadrúgás kivételével snappel kezdődnek. Ekkor a fogó center a lábai között átadja a labdát a mögötte álló irányítónak.
    • A quarterback, az irányító ezt követően gyorsan dönt az akció jellegéről. Kétféle út lehetséges a továbbiakban a labda előrejuttatásához:
      • Passzolhat első számű célpontjának (wide receivere), aki szerencsés esetben sikeresen elkapja a labdát.
      • Átadja a futó játékos (running back) számára a labdát, aki rést keresve a falon hihetetlen lefutásra képes.
  6. Ne lepődj meg azon, hogy mit tesznek a játékosok negyedik kísérletükkor!
    • Punt-ról beszélünk, amennyiben a támadók nem próbálják meg elérni a 10 yardot negyedik kísérletre, hanem inkább elrúgják a labdát. Akkor fordul elő, ha first down elérésének, valamint mezőnygól szerzésének sem látják esélyét.
    • A labda elrúgását a punter végzi. Amennyiben a védő csapatnak nem sikerül elkapni a puntot, automatikusan saját térfelük 20 yardos vonaláról indulnak. A cél tehát ebben az esetben a labda minél távolabb tartása a támadó csapat end zone-jától.
  7. Erre megy ki a játék, avagy így szerezhetnek pontot az amerikai futballisták! A játékot az a csapat nyeri, amely játékidőn belül a legtöbb pontot szerezte. Többféleképpen is lehet pontokat szerezni: a labda gólvonal mögé vitelével, kapura rúgással, végül pedig a gólvonalon áthaladt csapattársnak történő passzal.
  8. Mikor ujjonghatsz touchdown-ért? Abban az esetben, ha egy játékos az ellenfél célterületére viszi be a labdát, vagy pedig az irányító a célterületen álló társának dobja azt. Utóbbi fennállásakor társának mindkét lábával érintenie kell a talajt, különben a dobás érvénytelen lesz.
    • A helyesen végzett művelet tehát touchdown-t, valamint 6 pontot jelent!
    • A pontszerzés után a labda a 3 yardos vonalra kerül. A támadó csapat ilyen módon még további bónuszpontokat szerezhet. Ezt kétféleképpen teheti meg:
      • Gyakrabban próbálkoznak a játékosok plusz 1 pontos jutalomrúgással, amivel a támadó csapat rúgójátékosa az end zone-ban felállított, Y alakú kapu két szára közötti részt célozza.
      • További 2 pontért a már teljesített touchdown-t ismételhetik meg még egyszer. Ez a fajta verzió azonban jóval rizikósabb.
    • Kövess nyomon, egy ritka pontszerzési lehetőséget! A safety az a jelenet, amikor is a labdát kezében tartó irányítót a saját end zone-jában viszik a földre. Ez mindösszesen két pontot ér, továbbá támadási jog átadásával (kick off) is jár.
  9. Tanuld meg szakkifejezéssel, hogyan akadályozza meg az ellenfél támadói előrehaladását!
    • Interception: támadóosztag játékosának szánt passz elkapása a védekező csapat egyik tagja által. Az amerikai foci egyik legjellegzetesebb momentuma. Az elkapástól kezdve megváltozik a labdát birtokló csapat. Fordul a kocka, így tehát a védekező csapat válik támadóvá.
    • Fumble: labdaejtés kikényszerítése.
    • Sack: szerelés, a labdát birtokló játékos elkaszálása.
  10. Legyél tisztában a szabálytalanságokkal! A pályán lévő 7 bíró bármelyike jelezheti sárga kendő eldobásával szabálytalanság észlelését. Megítélése a vétkes csapat területvesztésével jár. A büntetés mértékének megfelelő yarddal köteles hátrébb vonulni a szabályszegő csapat. Két egyszerű példa ennek érzékeltetésére:
    • Facemask: A szabálytalankodó játékos ellenfél sisakmaszkját ragadja meg. Balesetveszélyes szabálytalanság, büntetése minden esetben 15 yard.
    • Defensive holding: Ha egy játék során a védőegység valamely tagja szabálytalan blokkolást hajt végre (nem feltétlenül a labdát birtokló emberen), akkor a büntetés kapcsán a támadó csapat 10 yardot mehet előre, és megismételheti a kísérletet.
  11. Készen állsz! Kapcsold be a tévét, vagy irány a stadion! Teszteld gyorstalpalódat a gyakorlatban!

[szerkesztés] Tippek

  1. Az amerikai foci mellé autentikus ételek dukálnak! Hangulatod fokozása érdekében raktározz be annyi csípős csirkeszárnyat, corn dog-ot, hamburgert, amennyit nem szégyellsz! Mindezt öblítsd le egy jó korsó sörrel vagy szénsavas üdítővel!
  2. Igazi rajongók ne hagyják ki a Super Bowl-t sem! Évente megrendezésre kerülő amerikai futball –bajnokság a legjobbakkal! A National Football League (NFL) bajnoki döntője egyfajta nemzeti ünnepnek számít az USA-ban, így nem kis rajongói táborhoz csatlakozhatsz!

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • TV vagy meccsjegyek,
  • szurkolói láz,
  • hogyan kell cikk elolvasása,
  • szakértői kommentárok nyomon követése,
  • amerikai finomságok,
  • hideg sör vagy szénsavas üdítőital,
  • jó társaság.

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Az amerikai focinak hatalmas szabálygyűjteménye van. A fentiek a legfontosabbak rövid összegzésére szolgálnak, azonban nem fedik le tökéletesen a játékot. A szakértői kommentárokkal kiegészítve, élvezetes mérkőzésekhez és izgalmas pillanatokhoz járulnak hozzá!

[szerkesztés] Videók

[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bollar