Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Módosítások

Stresszt kezelni

13 bájt hozzáadva, 2011. november 7., 16:35
Lépések
# '''Hallgassunk kellemes zenét!''' Ha nem is énekelünk, már a zene hallgatása is jótékony hatással lehet ránk. Japán kutatók szerint a zenehallgatás és a nevetés nemcsak jobb hangulatot kölcsönöz nekünk, de csökkentik a vérnyomást is. Egy kutatás során 79, 40 és 74 év közötti felnőttet vizsgáltak. Az egyik csoport kéthetente egy órás zenei foglalkozáson vett részt (zenét hallgattak vagy énekeltek mindeközben nyújtó gyakorlatokat végezve), egy másik csoport nevetésterápiára (légzőgyakorlatok és játékos szemkontaktus által kiváltott nevetés) látogatott el, míg a többiek esetében (kontroll csoport) nem történt semmi. A foglalkozások után azonnal megmérték a résztvevők vérnyomását. A zenei csoport esetében ez 6 Hgmm-rel lett alacsonyabb, a nevetésterápiások esetében pedig 7 Hgmm-rel csökkent a vérnyomás. Hónapokkal később is látni lehetett a változást. A kortizolszint, mely a stressz mértékét jelzi, szintén csökkent a foglalkozások hatására. Erre az eredményre jöhetett rá dr. patch Adams, aki a [http://www.pszichologus-maganrendeles-online-is.hu/blog/a-tudomany-es-a-valosag-mikor-talalkozik-hany-ismeroson-keresztul-erhetunk-el-barkit-megdobbento-hirek-karinthy-rol/ hahotaklubot] létrehozta.
== Tippek ==
Azonnali áttörés, mely az elme megismerését és megváltoztatását tűzte ki célul: pszichológus:[http://www.pszichologus-maganrendeles-online-is.hu]
[[Kategória:Egészség]]
emailconfirmed
3 341
szerkesztés