Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Sikeres vezetőnek lenni

A lap korábbi változatát látod, amilyen Mező (vitalap | szerkesztései) 2014. február 20., 23:45-kor történt szerkesztése után volt. (Lépések)

Hogyan kell sikeres vezetőnek lenni?

Vezető.jpg

A XXI. század felgyorsult, profitorientált és multifunkcionális környezetét kialakítva az üzleti vállalkozások nagy része hatalmas versenyszférát látnak el és szolgálnak ki. Minden cég élén állnak vezetők, akik működtetik fentről a vállalat gépezetét. Egy kiváló vezető olyan egy cégnek, mint egy versenyautónak egy csúcsminőségű olaj. Nélküle nincs biztos és tartós siker. Számos vezető rossz taktikát és stratégiát választ a vállalkozásának vezetése során, amivel mind belső, mind külső válságokat indíthat el. Egy jó vezető képes a saját személyes érzéseit, előítéleteit és profitszerzési vágyait félretéve, úgy irányítani a beosztottjait, hogy a szervezete hatékonyan és sikeresen tudjon működni. Jó néhány pszichológia és életvezetési, avagy coaching készséggel elérhetjük, hogy megrendíthetetlen és folyamatosan törtető cégünk, nagyobb és nagyobb kihívások és elismerés érhesse a tevékenységeinket. Aki képes pozitívan és emberségesen gondolkodni, az képes mindig fejlődni, tanulni, minden körülmények között építkezni a mindennapok megmérettetésekből és ezzel optimista példát mutatni a dolgozói számára. A sikerhez nem csak pénzre van szükség, hanem mindinkább egy igazán erős, kiegyensúlyozott, céltudatos és empatikus vezetőre, és az általa vezetett hűséges és kitartó csapatra. A közös siker eredménye egy állandóan fejlődő és dinamikusan gyümölcsöző vállalat, és a virágzó siker pedig mindvégig eredményes és elégedett beosztottak teremt. Tömérdek tulajdonsággal, készséggel és képességgel kell rendelkeznie egy kiváló vezetőnek, és ahhoz, hogy valaki azzá váljon, alapvető, s gyökeres változásokon kell átmennie. Amennyiben szeretnél sikeresebb és eredményesebb vezetővé lenni, tarts a következőekben velünk és sajátítsd el azon tulajdonságokat és praktikákat, amik a személyiségben leledző gátokat oldhatják fel.

Lépések

Compass-modell1.jpg

  1. Dicsérj: aki kitudja hangsúlyozni és előtérbe helyezni a dolgozók sikereit a saját sikerei elé, az mindig nagyobb tekintélynek és tiszteletnek fog örvendeni, mint aki állandóan csak a hibákat keresi. Minden nap keresd a dolgozókban a pozitív, kreatív és motiválandó tulajdonságokat, és díjazd őket egy dicsérő, elismerő szóval, mondattal. Adj nekik hitelt és hitet, hogy sikeresek a munkájukban és jól csinálják azt ami feladatokat adsz a számukra. Sose a negatív és sikertelen lépésekre koncentrálj, inkább keresd mindig, minden beosztottban az erős készségeket, amikkel kiemelkedően teljesíthetnek. Próbáld megismerni minden munkatársad, és találd meg bennük egyénenként az erősségeket. Értékeld és ismerd el a dolgozóid, hogy hasznosnak és eredményesnek érezzék magukat, így számukra nem kényszer és kötelezettség lesz a munka, hanem annál inkább élvezet. Meglátod, ha eszerint tevékenykedsz, elismerésnek és közkedveltségnek leszel tulajdonosa.
  2. Vezess naplót: már a céged megindulásakor kezdj el naplót vezetni, hogy tud mit hogyan és milyen eredménnyel sikerült abszolválni. Ha tisztában vagy az saját és céged, valamint dolgozóid gyengeségeivel és erősségeivel, akkor azokat értékelni és javítani is tudod. Évekre visszamenőleg tanulhatsz a régmúlt ballépésekből, avagy a befutott projektekből. Lesznek a kezdetben adatok, amik segítségével értékelni tudsz, és beépíteni azokat a további cég stratégiába.
  3. Tűzz ki célokat: az a vezető, aki erősen célorientált, az biztosan tervező, bizakodó és optimista is. Ha vállalkozó indíttatású egyénként mutatsz példát, és nem ismersz félelmet, nincsenek szorongásaid, akkor sokkal több sikert karolhatsz fel, mint ha nem lépsz meg egyes dolgokat. Aki inkább profitorientált, az sokszor kudarcba vezető útba kergeti saját elképzeléseit. Mindenképpen reális és megvalósítható célokat tűzz ki. Ne ülj bele a készbe és a jóba, mindig legyen újabb és újabb elérendő céljaid. Szed szét két fázisra a kitűzött célokat: Rövidtávú célok: legyen pár hónapra eltervezett és levezett stratégiád, ami tartalmaz minden olyan fontos összetevőt, amik a célokat megvalósíthatóvá tesznek. Hosszútávú célok: feltétlen tervezz évekre előre. Készíts előre legalább 5 éves intervallumra évekre lebontott és alaposan megtervezett stratégiát. Mindig több megoldási lehetőséget dolgozz ki!
  4. Olvass és tájékozódj minden nap: kövesd a piac és konkurenciáid híreit, változásait, hogy reagálni tudj rájuk. Legyén naprakész és tájékozódj, akár gazdasági, akár pénzpiaci témáról legyen szó. Ne csak a saját piacod híreit köves nyomon, hanem az élet minden területén legyél toppon. Érdemes a pszichológia és kommunikáció tudomány egyes részleteibe is belemerülni, amik segíthetnek a számodra, hogy sikeresebb legyél minden nap.
  5. Rendszerezd a teendőid: az a vezető, aki rendszerezett és összeszedett, az igazán sebezhetetlen, pontos, és precíz lesz. Tervezd meg minden napod előre, hagyd a szieszta időt és a munka időt is kellő harmóniában. Ne hagyd megoldatlanul a napi elvégzendő feladataid, mert csak halmozódni fog és problémaként gyülemlik fel idővel. Tegyél mindent rendszerbe, s így átláthatóan egyszerűbb lesz őket teljesítened. Ha a rendszerekben van hibás elem, mindig végezd el és tovább tudsz lépni a következő rendszerben szedett dolgokra.
  6. Gondolkozz rugalmasan és alkalmazkodj: ne ragaszkodj feszesen a megszokott, megtanult és berögzült, valamint bejáratott dolgaidhoz. Minden nap változtatni és újítani kell. Mivel folyton változik a piac, a beosztottak élete és a saját dolgaid is, ezért ezekre állandóan reagálnod kell. Lehet egyszerűbb a már jól bejáratott és megszokott tevékenységeket alkalmazni, viszont néha célravezetőbb, ha képesek vagyunk mindennap tanulni, s újítani, és ez által változni is. Minden egy folyamatot ölel magába, így ha egy folyamatnak vége, rugaszkodj el tőle és a másik teendőre koncentrálj, gondolkozz benne mindig rugalmasan. A beosztottak munkaidejében, szabadságában ne mindig a cég és saját érdekeid érvényesítsd, próbáld meg az ő igényeiket is összehangolni ezekkel. Próbálj te is alkalmazkodni az embertársaiddal kapcsolatosan, mutasd nekik, hogy ők szükségesek és jó emberek a számodra. Lépj ki az eddigi félelem irányította rögeszmés gondolkodásból, és vállald be a rugalmasságot. Mielőtt valamire nemet mondasz, számolj 10-et és gondold át, lehet idővel igent fogsz mégis rá mondani és jobb döntés lesz. Ha képes vagy minden nap és mindenben rugalmas gondolkozással bírni, szeretni és kedvelni fognak téged, így egy erős bizalmat és jó hírnevet (goodwill) is építhetsz az emberek felé.
  7. Oszd meg az információt: ne kövesd el azt a hibát, hogy minden információt elhallgatsz és egyedül reagálsz rájuk. Add meg a lehetőséget és bizalmat munkatársaid számára, hogy tudjanak élni a fontos információkkal. Így hasznos munkafolyamatokat tudsz segíteni az információk tudatában. Nem szabad elhallgatni semmilyen rossz hírt sem, inkább játssz tiszta és valós lapokkal. Akár jó hír, akár rossz, érdemes megosztanod a fontosabb emberekkel a cégedben - lehetőséget adva magad számára, hogy számíthatsz bárkire, bármikor az adott ügyben.
  8. Vállalj felelősséget a tetteidért: ha meglépsz egy fontos dolgot, vállald érte mindig a felelősséget, akár pozitívan, akár negatívan sült az el. Aki meri a nevét adni az elvégzendő munkáért és az esetleges problémákért, az egy megbízható ember. Bármi is történik, sose bújj el, vagy keress más felelőst érte, avagy mutogass másra. Ez a gyengeség és gyávaság jele, így senki nem fog komolyan venni, s a tiszteletet sem kapod meg tőlük. Legyél hiteles és felelősségteljes, így nem lesz támadófelület rajtad, amivel rossz fényben tűnhetnél fel bárki előtt.
  9. Ismerd el a mások győzelmét: aki igazán sikeres vezető szeretne lenni, az mindig elismeri, mind a munkatársai, mind a versenytársai munkáját és azt el is ismeri. Ha irigységet mutatsz bárki számára, az azt jelenti, hogy a saját sikereid nem teljesek, valami hiányzik és a máséra lenne szükséged. Mindig ismerd el az emberek sikereit, győzelmeit és az eredményeit.
  10. Akard a mások sikerét: a lehető legcélravezetőbb stratégia, ha te magad is akarod a mások sikerét. Akik azért dolgoznak, hogy a te céged sikeres legyen (vagyis Te is az legyél), akkor add meg nekik fordítva is ugyan ezt az érzést, segítsd őket kölcsönösen. Amennyiben sikeres emberekkel dolgozol együtt, mutasd nekik, hogy támogatod őket abban, hogy sikeressé váljanak és tegyél meg mindent érte, hogy valóban azok legyenek. Együtt és összefogva minden egyszerűbb. Ha azt látják rajtad, hogy az ő sikerüket akarod elsősorban és nem a sajátod, merőben másképp fognak tevékenykedni, mint ha azt látják, hogy önzően csak a saját sikered érdekes a számodra.
  11. Tanulj folyamatosan: az ember azért ember, hogy tanuljon. Szívd magadba a tudást minden nap, akár a beosztottjaidtól, akár a partnereidtől, akár a versenytársaidtól teszed ezt. Tanuld meg a kudarcot és a sikert is kezelni. Aki képes tanulni, az nem ragaszkodik makacsan az eddigi megszerzett tudáshoz, hanem mindig fejlődni akar és innovációra éhes lesz. Bizony aki viszont innovációra éhes, az folyamatosan a piacon is tudd sikeresen maradni.
  12. Szeress változni: nem az az erős aki képtelen változni, hanem az aki mindig szeret és tud is változni, változtatni. Nem szabad leragadni egyes dolgoknál, és azt bevetni minden egyes projektben. Annál inkább figyelj, legyél nyitott a világra és az emberekre, és szeress változni, változtatni. Aki változtat, az sosem egysíkú és mindig fantáziát add a partnerek, megrendelők számára. Az emberek azért nem szeretnek változni, s változtatni, mert félnek a kudarctól és az ismeretlentől. Sose félj semmitől, inkább mindig változni és fejlődni. A félelem legyen az utolsó a szótárban, inkább keresd mindig a kihívásokat, mert azok fognak előrébb vinni.
  13. Beszélj az ötleteidről: a kommunikáció kihagyhatatlan eszköze egy jó üzletnek. Hogyha a tarsolyunkban vannak azok a trükkök, technikák, amik segítségével képesek vagyunk hatni bárkire, meglátod nem lesz lehetetlen a számodra. Oszd meg mindenkivel a terveid, ötleteid, mivel sosem tudhatod kinek lesz egy igazán hasznos hozzászólása, s későbbiekben akár siker belőle. Amennyiben mindenki tisztában van az ötleteiddel, képesek ahhoz hozzá adni bármit és segíteni téged benne, de ha eltitkolod őket, mindig egyedül is maradsz a megvalósításukkal, így kevésbé lesz eredményes, mint ha bevontad volna a többieket.
  14. Árassz mindig örömöt és magabiztosságot: amikor a beosztottak, partnerek és versenytársaid azt látják rajtad, hogy maximálisan meginghatatlan és harmonikus vagy, nem is lesz a számukra semmilyen sebezhető felület, ahol megtudnak támadni téged. A pozitív gondolkodás, öröm, barátságosság és magabiztosság kifele vetített sugallata, mindig egy erős és összeszedett ember képét fogják éreztetni. Egy olyan cégnél ezerszer jobb dolgozni, ahol a főnök minden nap jókedvű, örömmel teli és barátságos, mint ha búskomor hangulat áradna egész nap. Ez a légkör és hangulat sokkal motiválóbb, mindenki jobb kedvel dolgozik, így javul a munka hatékonysága és a közösségi összetartás is.
  15. Bocsáss meg: bárki, bármivel is megbánt, avagy hibázik, semmikor sem szabad haragot tartani magadban. Egyrészt saját magad és a másik félt is pusztítod belülről, egészségileg. Az az ember aki képes mindig megbocsájtani, annak nem lesz min rágódnia, nem fog az a számára problémát és fejtörést okozni. Az élet minden területén előnyös a megbocsájtás alkalmazása, mivel fölösleges feszültségektől tudod megszabadítani magad és más dolgokra tudsz koncentrálni, a bosszúság gondolata helyett. Tanuld meg elengedni a dühöt, a bosszúságot, és inkább bocsáss meg és mosolyogj rajta egyet - ne aggódj fölöslegesen, nem létezik megoldhatatlan dolog.
  16. Legyél hálás: egy igazán emberséges és pozitív tulajdonság, a hálaadás. Igenis díjazd és mond el a dolgozóid és társaid számára, hogy hálás vagy nekik, azért, hogy a Te sikeredért dolgoznak becsületesen. Az egyik legfeloldóbb és megmozgatóbb érzés, ha valakinek hálát adhatsz. Viszonozd mindig a kemény munkát, éreztesd, hogy a legjobb emberekkel dolgozok, akik tűzőn-vízen veled tartanak és melletted állnak. Értékeld az embereket, az élet kis örömeit és dolgait egyaránt és adj hálát mindent, hogy meglehet neked. Becsüld a kis dolgokat is és ne legyél nagyravágyó, kapzsi, illetve önző.
  17. Lépj ki a komfortzónádból: rugaszkodj el a félelmeid uralta hétköznapokból és merj vállalkozni, belevágni új és új dolgokba, legyél bátor és valósítsd meg az álmaid. Higgy önmagadban és a képességeidben, hisz a korlátokat csak is saját magad állítod fel, és csak is te vagy képes átlépned őket. Meglátod, ha képes vagy a korlátaid átlépni, elengedni az összes félelmed, sokkal szabadabb és magabiztosabb ember leszel, és ezt mindenki érezni fogja rajtad. Játssz el a gondolattal, mi lenne ha... Merj álmodozni és határtalannak lenni. Legyél bátor és keresd az izgalmat, s így az anyagi függetlenséget is hamarabb érheted el. Amikor bemész dolgozni ne az elvárásokat teljesítsd, és ne a túlélésre törekedj, hanem próbálj meg alkotni, kreatívnak lenni és bízz önmagadban.
M 20111221195841 sikeres-ember.jpg

Tippek

  • Mindig bíz önmagadban és a képességeidben
  • Ne legyél kritikus
  • Ne legyél türelmetlen
  • Ne tarts haragot
  • Ne mutogass másokra és ne hibáztass mást a saját ballépésed miatt
  • Ne a problémát keresd, hanem a megoldást
  • Tanulj meg változni, rugalmasnak lenni
  • Tervezz előre és rendszerezz
  • Beszélgess az emberekkel és ismerd meg őket
  • Ne a mások kudarcát keresd, és ne örülj sosem mások sikertelenségének
  • Ne higgy el mindent, és ne hagyd magad manipulálni
  • Ne legyél önző
  • Élj és cselekedj rendszeresen
  • Ne kelts feszültséget és haragot
  • Legyenek céljaid, terveid és ötleteid
  • Ne dicsekedj és ne mondogasd a sikered
  • Ne legyél lusta


Amire szükséged lehet

  • Önfejlesztő könyvek, videók
  • Pszichológia továbbképzések
  • Sikeres vezetőkkel való konzultáció
  • Tagság egy közösségben, ahol hasonló vezetők vannak


Figyelmeztetések

Kapcsolódó videók

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

BoglarkaS, Mező