Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Módosítások

Kockapókert játszani

1 893 bájt törölve, 2013. július 9., 18:16
Lépések
[[Fájl:Kocka.jpg|right|200px]]A kockapóker egyszerű és szórakoztató játék, amelyben előre meghatározott kombinációkat kell kidobni öt kockával. A játék menete nyílt, így – a kártyával játszott pókerrel ellentétben – nincs szerepe a blöffölésnek, viszont a szerencse mellett itt is szükség van a taktikai érzékre.
== Lépések == # Minden játékos fogjon egy darab (négyzetrácsos) papírt és egy íróeszközt, majd a lap bal szélére másolja le a segédletnél található táblázat első oszlopát.# Ha minden játékosnál megvan a kombinációk felsorolása, elkezdődhet a játék. Az első játékos egyszerre öt dobókockával dob.# Az első játékos a kidobott kockák alapján eldönti, hogy milyen kombinációra akar törekedni, az ennek megfelelő kockákat az asztalon hagyja, a többivel hasonló szabályok szerint még kétszer dobhat. Az első dobás után még mindegyik kockát fel lehet venni, viszont ha egy kockát egyszer az asztalon hagyott a játékos, azt nem veheti fel újra (pl. a harmadik dobásnál). Ha már az első dobásnál olyan kombináció jön ki, amit fel akar használni, nem kell még kétszer dobnia.# Az eredményt be kell írni valamelyik kombinációhoz. Ha több lehetőség is van, a játékosnak az esélyeket és a pontszámokat mérlegelve kell döntenie, hová írja az adott eredményt.# Az első játékos után a többiek is dobnak, amíg mindenki sorra nem kerül, majd az első játékos új kört kezd.# A játék összesen 13 körből áll. Ahogy egyre több kombináció mellé kerül konkrét eredmény, és fogynak a lehetőségek, nő annak a valószínűsége, hogy valaki olyan számokat dob, amit egy üres helyre sem tud beírni. Mivel minden kombinációt csak egyszer lehet felhasználni, ilyenkor az egyik (még üres) sorba 0-t kell írni.# A 13. kör után össze kell adni az eredményeket. Külön kell kiszámolni az első hat sor pontszámainak összegét, mert ha ez 63 vagy több, a játékos plusz 35 pont bónuszt kap. Ezután az alsó szekció pontszámait is összegezzük, majd hozzáadjuk az (esetleg bónusszal megtoldott) első eredményt. Akinél a végső pontszám összege a legmagasabb, az nyerte a játékot.punciiii XD
=== Segédlet ===
{| class="wikitable" style="font-size:100%; text-align:center; margin-left: auto; margin-right: auto" width="80%"
Névtelen felhasználó