Módosítások

# [[Fájl:Kotta_C-dur.jpg|right]]Kottát olvashatunk ABC-s nevekkel és szolmizációval is. A kottában a hangok elnevezése ABC-s nevei a következőkövetkezőek: cC, dD, eE, fF, gG, aA, hH, c… C… Amennyiben a kotta elején (a kulcson és az ütemjelzésen kívül) nincs más jelzés, a c C hang megfelel a dó szolmizációs hangnak. A képen látható hangsort ezért is hívják C-dúrnak. # [[Fájl:Kotta_G-dur.jpg|right]] Előfordul azonban, hogy változik a hangnem, vagyis a dó szolmizációs hang máshová kerül (például ha előfordulhat, hogy egy dallam C-dúrban írva a kottát dúr hangnemben túl alacsonyan lenne a dallam alacsony ahhoz, hogy valaki kényelmesen elénekelhesse). Ebben a példában a dó-t a g G hang jelenti, ezért ezt a hangsort G-dúrnak hívják.Az a különbség a hangok ABC-s és szolmizációs elnevezése között, hogy az ABC-s nevek fixek, mindig ugyanazok bármilyen hangnemben is legyen a kotta, viszont a szolmizációs hangok változhatnak az ABC-s nevekhez képest. Tehát különböző hangnemekben a dó változtatja a helyét (pl. C-dúrban C = dó, G-dúrban G = dó, F-dúrban F = dó). Ezt hívják relatív szolmizációnak.# A helyzetet azonban bonyolítja, hogy az alap hétfokú hangsorban a hangok nem egyenlő távolságra vannak egymástól, a mi (E) és fá (F) hangok között, valamint a ti (H) és dó (C) hangok között csak félhangnyi távolság van. A kottában ugyanígy fél hang távolság van az e és f, valamint a h és c hangok között. Azonban ha hangnemet váltunk, és a hangsort a kottában máshol kezdjük, akkor – a félhangoknak megfelelően – csökkenteni vagy növelni kell a kottában jelölt távolságokat. A fenti képen látható G-dúrban például az e E hang a lá szolmizációs hangnak felel meg. Utána a kottában az f F hang következne, ami csak félhangnyi távolságra lenne, viszont a szolmizáció szerint a ti hangnak kell következnie, ami egész távolságra van. Ezért az f F hang helyett egy fél hanggal magasabbat kell játszani vagy énekelni, amit a kottában „fisz”„Fisz”-nek nevezünk. [Ha a hangsor hangsort folytatjuk, így a következő hangköz is helyes lesz: a fisz Fisz és a g G hang között már csak fél lépés van, ahogy a ti és a dó között is.]

# [[Fájl:Kotta_F-dur.jpg|right]] Egy hangot fél hanggal lejjebb le is lehet vinniszállítani, ezt b-vel jelzi a kotta. Ennek az előjegyzésnek az alakja egy kis bé betűhöz hasonlít, és a bé betű „hasa” mutatja, melyik vonalra vagy vonalközre vonatkozik. A képen az F-dúr skála látható, ahol az f F hang felel meg a dónak, így a h H hang helyett fél hanggal alacsonyabbat kell énekelni vagy játszani ahhoz, hogy a hangsort megtartsuk és a fá szolmizációs hangot kapjuk. # A kereszttel felemelt hangok elnevezése -isz végződést kap, míg a b-vel lejjebb vitt hangokat -(e)sz végződéssel nevezik meg. A kereszttel jelölt hangok esetén fF-ből fisz Fisz lesz, a cC-ből cisz Cisz és így tovább, míg a b-vel jelölt hangoknál e E helyett eszEsz-t, a és A helyett ászt Aszt mondunk. Az egyetlen kivétel a h H hang, amelynek magasságát fél hanggal csökkentve a bé Bé hangot kapjuk.# A kereszttel történő „felemelés”, vagy a b-vel történő „csökkentés” „leszállítás” egyenértékű, mindegyik fél hanggal változtatja az alaphang magasságát. Így például a gisz Gisz és az asz Asz elnevezésű hang tulajdonképpen ugyanazt a hangmagasságot jelöli.# Ha a módosítójeleket a hangjegy elé írják, akkor csak az adott ütemben érvényes, a kotta többi részére nem vonatkozik. Ha viszont már a kotta legelején, a kulcs mellett jelzik a módosítást, akkor az adott hangok közül mindegyikre vonatkozik, amely a kottában szerepel – a G-dúr példájánál maradva az ötödik vonalra írt kereszt az f F hangot fiszre Fiszre változtatja nem csak az ötödik vonalon, hanem az első vonalközben is.

# [[Fájl:Kotta_a-moll.jpg|right]] Az előbbi példákban dúr skálák kottáit hoztuk példának, amelyek alaphangja a dó. Vannak azonban moll (más néven eol) hangsorok is – ezek ugyanazokból a hangokból állnak, csak az alaphagjuk a lá, vagyis egy moll skála az alábbi szolmizációs hangokat öleli fel: lá, ti, dó, ré, mi, fá, szó, lá. Az előjegyzés nélküli, alap moll skála az a-moll (lásd a képen). A moll hangnemeket kis betűvel jelöljük, szemben a dúr hangnemekkel, amelyeket nagybetűvel írunk.