Ingatlanba befektetni

Innen: Hogyankell.hu

[szerkesztés] Hogyan kell ingatlanba befektetni?

Befektetés.jpg

Ha egy jelentős mennyiségű pénzösszeget gyűjtünk össze vagy öröklünk, esetleg nyerünk, akkor a legjobb dolog, amit tehetünk annak érdekében, hogy vagyonunk még több pénzt hozzon, vagy ne veszítsen értékéből, az az, ha befektetünk. Sokféle indíttatás állhat egy-egy befektetési szándék mögött. Sok esetben a cél a pénzszerzés, például egy lakás megvásárlása, majd kiadása. Így a lakás is a miénk marad az értékkel együtt, azonban havonta profitálhatunk belőle. De nem feltétlenül éri meg az ingatlan bérbe adása, hiszen a lakók által okozott amortizáció pénzigényes és a lakással is foglalkozni kell. Ilyen körülmények mellett a lakásvásárlás csak egy egyszerű befektetés, mely során a pénzünket tároljuk, illetve normál körülmények között a legkevesebb veszélynek kitéve tudjuk megőrizni az értékét. Egy jó helyen megvásárolt ingatlan évek múltán is értékálló marad, pláne ha a környék közben felértékelődik vagy az ingatlanpiaci átlagárak megemelkednek, mint ahogyan az elmúlt években is történt Magyarországon. Sok szempont mentén választhatjuk ki azt az ingatlant, amibe a pénzünket fektetni szeretnénk. De közel sem rizikó nélküli egy vásárlás!

[szerkesztés] Lépések

  1. Tájékozódjunk az ingatlanpiac változásairól a múltbéli trendek és az előrejelzések alapján.
  2. Gondoljuk át, mekkora összeget fektetnénk be, illetve hosszú távon milyen típusú ingatlan vétele lenne a legelőnyösebb.
  3. Nézzünk szét a piacon és keressünk fel (ha csak mi magunk nem vagyunk jártasak a témában) egy ügyes ingatlanost.
  4. Ha kiszemeltük a megfelelő ingatlant, foglalózzuk le, majd vásároljuk meg.

[szerkesztés] Tippek

  • A legcélszerűbb a feltörekvő környékek közül választani, ha befektetsz. A szempont nem az, hogy hol laknál szívesen, hanem hogy hol stagnálnak vagy jó esetben növekednek az ingatlanárak. (Ilyen lehet pl. Budapesten belül a VII.kerület vagy a VIII. kerület széle, az ún. Palotanegyed. Jó áron lehet kifogni egy-egy ingatlant, amit némi felújítás után jó pénzért lehet kiadni pl. külföldi egyetemistáknak.)
  • Mindig mérd fel az ingatlan állapotát. A szép belső nem minden. Lehet, hogy a falak ósdi vezetékeket, rossz szerkezetet rejtenek.
  • Mindig próbálj meg alkudni az árból.

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • Befektetésre szánt pénz.
  • Egy jó ingatlanos, aki tisztességes, vagy megfelelő piaci ismeret.
  • Idő és türelem. Nagy a verseny a jó árú ingatlanokért és nagyobb a kereslet, mint a kínálat.

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Mindig tüzetesen vizsgáltasd át az ingatlant mielőtt vásárlásra adnád a fejed.
  • Inkább vegyél felújítandó lakást jobb környéken, mint egy tip-top állapotút kevésbé frekventál helyen. Felújítani ráérsz, de a környéket nem cserélheted le.

[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

  • Saját tapasztalat alapján.

Az oldal szerzői

Illes