Cikkek:Céges rendezvény Ezekre lehet szükség

Innen: Hogyankell.hu

Céges rendezvény? Ezekre lehet szükség!

Ajandektargykozpont.hu - 2023 november - LinkMarketing - 1.jpg

A céges rendezvényeknek több fajtája van, és mindegyik esetében fontos, hogy kellő körültekintéssel készüljünk fel rájuk. Nem elég csak a technikai részletekre figyelni, olyan apróságokra is gondolni kell, mint a logózott, emblémázott tárgyak megléte.

Cikkünkben röviden összefoglaljuk, mire lehet szükség egy-egy üzleti találkozó alkalmával.

Milyen céges rendezvények vannak?

Mivel mindegyik találkozónak más a célja, más az időtartama, fontos tudnunk, hogy pontosan milyen eszközöket szerezzünk be a rendezvény előtt. Jó kiindulási alapot jelenthet egy olyan webáruházban szétnézni, ahol többféle eszköz is kapható, és a logóztatást is vállalják.

Az Ajándéktárgyközpont termékei között szinte mindent megtalálunk, ami csak kellhet ahhoz, hogy sikeresen zárjuk a projektet, és az ügyfelek, résztvevők számára emlékezetessé tegyük az eseményt: tollak, jegyzetfüzetek, nyakpántok is kaphatók itt, de sok más hasznos eszköz is, amelyek segítségünkre lehetnek a cég promotálásában.

Persze nem mindegy, milyen rendezvényre készülünk, nézzük a legismertebbeket:

- Konferenciák

- Hálózatépítő rendezvények (networking)

- Nyílt napok

- Vásárok és kiállítások

- Jótékonysági események

- Sajtótájékoztatók

- Termékbevezetések

- Céges tréningek

- Csapatépítők

- Év végi partik vagy gálavacsorák

- Sportesemények vagy versenyek

Egy-két példán keresztül bemutatjuk, milyen eseményre milyen ajándéktárggyal készüljünk!

Nagyobb vállalati rendezvények

Amikor egy cég nagyobb nyilvánosság előtt mutatkozik be – például kiállítások vagy termékbevezetés alkalmával – akkor fontos, hogy legyen náluk sok olyan apró promóciós tárgy, amelyet a látogatók, érdeklődők magukkal vihetnek.

Erre legjobb példa a cég logójával ellátott toll és a jegyzetfüzet, amelyet érdemes előre kiosztani – például egy előadáson. A fontosabb információkat fel is írhatják maguknak a résztvevők, és nem kell keresgélniük füzet és íróeszköz után, ha a beléptetéskor átvehetik ezeket.

Hogy még stílusosabbak legyünk, tehetjük a promóciós ajándékokat egy logózott táskába is. Környezetbarát megoldás egy textiltáska vagy egy papírtasak. Hűtőmágnessel, kitűzővel, de bármilyen apróbb kis tárggyal is színesíthetjük a csomagot.

Ügyeljünk arra, hogy legyen molinónk is a háttérben, névjegykártyánk az érdeklődőknek, továbbá brosúrák, tájékoztatók. Még jobb benyomást tehetünk, ha a cég alkalmazottai egyenruhában jelennek meg.

Csapatépítők, sportversenyek

Ha a cég alkalmazottai számára készülünk meglepetéssel, akkor is fontos, hogy legyenek emblémázott eszközeink. Nagyon jó ötlet lehet például egy céges póló, baseballsapka, nyakpánt, amelyen szerepel a vállalat logója.

Ajándéknak is kitűnő egy vizespalack vagy egy pendrive – az esemény profiljától függően. Az alkalmazottaknak is készíttethetünk logózott táskát, amelyet biztosan magukkal visznek máshová is, jó hírét keltve így vállalatunknak.

Végtelen mennyiségű ötlet közül meríthetünk: érdemes alaposan szétnézni ehhez az Ajándéktárgyközpont oldalán.