Térkövet lerakni

Innen: Hogyankell.hu

Hogyan kell Térkövet lerakni?

A térkő sok szempontból előnyös megoldás az udvarunkba. Sokkal esztétikusabb, mint a beton, nem kell feltörni, ha ki akarjuk cserélni, és emellett még strapabíró is. A térkövezés tipikusan olyan munka, amit saját magunk is el tudunk végezni. Nem kell hozzá nagy szakértelem, csak egy kis odafigyelés és türelem: minél igényesebbek vagyunk a térkő lerakásánál, annál strapabíróbb és szebb eredményt kapunk. A térkő lerakásához 3 réteget kell készítenünk: először a hordozóréteg kerül le, majd finom szemcsés homok, végül maga a térkő. Lássuk, hogyan is működik ez!


Lépések

  1. Jelöljük ki azt a területet, ahová a térkő kerülni fog. Érdemes járdaszegélyt is belekalkulálni a terveinkbe, ez ugyanis megakadályozza, hogy a terhelés miatt a térkövek szétcsússzanak. Ügyeljünk, hogy a terület oldalai pontosan merőlegesek legyenek.
  2. Emeljük ki a talajt azon a területen, ahová a térkövet le szeretnénk tenni. A későbbiekben láthatjuk majd, hogy a terheléstől és a rétegek magasságától függően változik, milyen mélyre kell ásnunk. Ezért érdemes először az egyes rétegek vastagságáról dönteni, és azután nekiállni az ásásnak. Ha szegélyt is tervezünk a térkövünkhöz, külön ássuk meg a helyét. Ezt az elemet érdemes betonba ültetni, úgyhogy ne felejtsünk el még minimum 8-10 cm-nyi helyet ásni a szegély alatt.
  3. Készítsük el a szegély beton alapját. A földnedves anyagot előre tömörítsük le, majd helyezzük bele az elemeket. Figyeljünk rá, hogy a külső (nem a leendő burkolat felőli) oldalon az elem legalább 2/3-át támassza meg a föld.
  4. A hordozóréteget úgy kell leraknunk, hogy legalább 2%-os (2 cm / 1 m) lejtése legyen a területnek, ez a megfelelő vízelvezetés miatt fontos. Ehhez verjünk le rudakat a kikövezendő terület mellé, és feszítsünk ki vezetőzsinórokat. Ezt úgy tegyük, hogy maga a zsinór is lejtsen legalább 2 centit méterenként.
  5. A hordozó réteg szerepe, hogy elvezesse a csapadékot a talajba. Anyaga általában sóder, de ajánlják helyette a murvát is, amit könnyebb tömöríteni. A tömörítés azért fontos, mert ha nem elég tömör az anyag, a térkő idővel meg fog süllyedni. Ez a réteg 20-30 cm vastagságú legyen. Érdemes nem egyszerre, hanem több rétegben lerakni, és rétegenként jól összetömöríteni, így biztosan tartós lesz. Ne felejtsünk el időről időre ellenőrizni a vezetőzsinórt, hogy biztosan megvan-e a 2%-os lejtés. Ezt úgy is ellenőrizhetjük, hogy egy hosszú lécet végighúzunk a murván a zsinór mentén, ügyelve, hogy a távolság a zsinór és a léc között állandó legyen. A terület szélére lehúzó síneket is helyezhetünk: fém csöveket, amelyek távolsága a zsinórtól állandó. Ezeken végighúzva a lécet biztosan jó magasságot kapunk. Utána a helyüket töltsük fel murvával. Ha nem tökéletesen pontos az elrendezés, az sem tragédia, hiszen van még egy rétegünk a térkőig.
  6. A harmadik réteget apró szemű homokból készítjük (0/2 szemű), megközelítőleg 5 cm vastagra. Ezt a réteget is jól tömörítsük le. Érdemes többször jól meglocsolni, hogy biztosan ne maradjanak benne lukak. Ezután a hordozórétegnél már jól begyakorolt módon, egy léccel simítsuk le egyenletesre, és a felesleget tüntessük el. Itt is tartsuk a 2%-os lejtést! Itt is használhatunk lehúzó síneket. Az előkészített homokra nem érdemes rálépni, úgyhogy a térkövezést kis egységenként érdemes elvégezni.
  7. A térkövek lerakásánál fontos, hogy 2-3 mm helyet hagyjunk közöttük a fugának. Ehhez használhatunk ékeket is, de a legtöbb gyártó a távtartókat beleépíti a térkövek szélébe, úgyhogy nem kell ezzel bajlódnunk. A térköveket gumikalapáccsal finoman ütögessük a helyükre. Az illesztéseket nem érdemes egymás mellé tenni, inkább csúsztassuk el őket, így jobban bírják az igénybevételt. Időről időre ellenőrizzük, hogy az első sorral tökéletesen párhuzamosak-e a később lerakott sorok. Ha fa vagy bokor kerül az utunkba, képzeljük el, milyen nagy lesz majd tíz év múlva, és annak megfelelően építkezzünk tovább. Sok gyártó árul félköveket is, hiszen a csúsztatott elrendezés miatt szükség van ezekre, de előfordul, hogy méretre kell vágnunk a köveket.
  8. Most következik a fugázás. Ehhez kvarchomokot javasolnak a szakemberek. Száraz anyaggal dolgozzunk, ha nedves a homok, terítsük szét a kövön és várjuk meg, amíg kiszárad. Ezután addig söpörjük a térköveken, amíg feltölti a réseket.
  9. Ha mindezzel megvagyunk, jöhet a vibrálás. Lapvibrátorral kétszer menjünk végig a térkő felületén. Érdemes gumilapot használni, különben megsérthetjük a kövek felszínét, főleg a színezett elemeknél áll fenn ez a veszély. Ha menet közben valamelyik mégis megsérül, egyszerűen cseréljük ki és fugázzuk újra. Ha habarccsal dolgozunk, a vibrálást még azelőtt végezzük el, hogy teljesen megkötne az anyag, különben gondjaink adódhatnak a sérült elemek kicserélésekor.


Tippek

  • A vezetőzsinór helyét érdemes megjelölni a rudakon, így ha az elcsúszik, nem kell elölről kezdenünk a méricskélést.
  • A hordozóanyag tömörítésénél érdemes úgy számolni, hogy 10 cm laza anyagból kb. 8 cm tömör anyag lesz.
  • A homok tömörítésénél kb. 1 cm méretcsökkenéssel kell számolnunk.
  • Átlagos terhelés mellett elég 4-6 cm vastag térkövet letenni. Ha nagy tömegű autók is járnak rajta, akkor érdemesebb 8 cm-es elemeket beszerezni.
  • A térkő vágása nem éppen tiszta munka. A keletkező por beszennyezheti a kertünket, és nem túl szép látvány. Ezért szokás a vágószerszám (pl. körfűrész) mögé egy felállított talicskát helyezni, ezzel meggátolhatjuk a porinváziót a kertünkben.


Amire szükséged lehet

  • ásó
  • vízmérték
  • vasrudak
  • erős zsinór
  • egy hosszú léc
  • fém csövek / rudak
  • valamilyen tömörítésre alkalmas eszköz (pl. lapát) vagy gép
  • távtartó ékek, ha a térkövekbe nincs beleépítve távtartó
  • gumikalapács
  • körfűrész
  • seprű
  • lapvibrátor


Figyelmeztetések

  • Ha nincs meg a 2%-os lejtés, a víz be fog szivárogni a térkövek közé. Télen megfagy a kövek között, és tavasszal már kevésbé lesz egyenletes a térköveink mintája.
  • A terület kijelölésénél és a vezetőzsinórok kifeszítésénél is különös gonddal járjunk el.
  • Ne sajnáljuk az időt az aprólékos kivitelezésre! Érdekünkben áll lassan és a lehető legpontosabban elvégezni a munkát, hiszen akár 1 mm-es eltérésből is nagy bajunk származhat.

Kapcsolódó videók

Térkő lerakása videón



Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bauhaus