Paintballozni

Innen: Hogyankell.hu

A lap korábbi változatát látod, amilyen Grune (vitalap | szerkesztései) 2021. február 10., 18:02-kor történt szerkesztése után volt. (A felszerelés)

Hogyan kell paintballozni?

9.jpg

Akik szeretik az olyan extrémebb sportokat, amelyek erős adrenalinbombaként hatnak a szervezetükre, azok számára érdemes kipróbálni a paintballt, avagy a festékháborút. A paintball feltalálása az amerikai Bob Gumsey nevéhez fűződik, aki gyermekkori dugós puskás csaták iránti nosztalgiájában egy szűkebb baráti körben szervezte meg az első játékot 1981-ben. A játék különlegessége, hogy teljesen életszerű, maximálisan át- és beleélhető minden szituáció, mintha egy háborúban vagy egy kommandós bevetésen lennél. Mindösszesen egy paintball fegyver (maker), festékgolyók, maszk és overál szükséges hozzá, viszont vannak alapvető szabályai, amiket feltétlen kötelező a saját és a többi játékos épsége érdekében betartanunk. Tanuld meg te is az alapszabályokat és a játéktípusokat, és szedd össze a barátokat egy paintball csatára, ahol te már "rutinos rókának" fogsz számítani a szabályok tudatában.

Lépések

A paintball játék lényege

  1. A játékban egy meghatározott pályán két vagy több csapat életszerű harca folyik. A játékhoz paintball fegyvereket (markareket) használnak, melyek egy gázpalackkal vannak ellátva, ami biztosítja, hogy a golyókat messzire tudjuk kilőni. Rendszerint két csapat játszik egymás ellen különböző szisztémák szerint, ahol meghatározott küldetésekben és játéktípusokban taktikázhatnak a győzelem megszerzése érdekében. A paintball célja általánosságban: egyrészt, hogy az ellenfél csapatát az utolsó emberig levadásszuk, másrészt hogy elraboljuk az ellenfél zászlóját, és közben megvédjük a sajátunkat. Egy mérkőzés általában 15-30 perc hosszúságú, és 2 főtől akár 100 főig is lehet a csapatlétszám. 3 pályakomplexumban tudsz játszani: nyitott helyek, zárt épületek vagy barlang. Létezik felfújható fedezékekből kialakított, úgynevezett telepített pálya is, amit különböző helyszínekre, rendezvényekre szoktak kialakítani. Amerikában nagy divatja van a különböző paintball bajnokságoknak, hazánkban sajnos ez még annyira nem szokványos.

A felszerelés

  • A csapatsportokhoz mérten, itt is vannak elhagyhatatlan és fontos kiegészítők, amik nélkül nem szabad elkezdeni a játékot.
  • A következő felszerelést fogod kapni a játék megkezdése előtt: paintball fegyver (marker), az arcot védő speciális maszk és egy overál.
  • Maker.jpg
    A paintball puska, vagyis a maker: sokféle paintball fegyver létezik a sportágban, a marokfegyvertől egészen az egyedi építésű, többcsövű, automata extrákkal felszerelt fegyverekig. Manapság a félautomata fegyvereket használják főként, aminek az előnye, hogy a lövések után nem kell felhúzni a fegyvert, hanem magától újratölt. Létezik viszont nem automata fegyver is, amit minden lövés után újra fel kell húzni.
  • Palack.jpg
    A gázpalack: a fegyveren egy palack van, melyet már feltöltve, a kellő nyomással kapod meg. A palack széndioxiddal töltött, s biztosítja, hogy a golyó nagy sebességgel kilőjön a fegyverből. A nyomás mennyiségét lehet szabályozni, s ezzel befolyásolni a golyó sebességét és erősségét - ez inkább a profi játékosoknál érdekes beállítási szempont. A palackok lehetnek 12, illetve 20 unciásak, és kb. 600-800 lövés után fogynak ki. Általában egy rövidebb játékot ki szokott bírni a feltöltött palack, de megesik, hogy a játék közben újra kell tölteni.
  • Tár.jpg
    A golyó tartálya: a műanyag tárba 200 golyó fér egyszerre, a marker tetején található és ejtőtartályos rendszerű.
  • Maszk.jpg
    A maszk: speciálisan erre a célra gyártják őket, az egész arcot védik.
  • Golyók.jpg
    A töltény: szintén elhagyhatatlan kelléke a paintballnak a töltény, vagyis a festékgolyók. A festékgolyók gömb alakúak, kisebb golyó nagyságúak, melyek zselatinkapszulába töltött ételfestéket tartalmaznak. Mikor a golyó eltalál egy játékost, a zselatinburok szétreped és a festék szétfolyik a ruhán. A festék semmilyen mérgező anyagot nem tartalmaz, vízzel lemosható és a környezetet sem károsítja.
  • Az overál: a játék során szükséges egy védőoverált felvenni,ami azon felül, hogy tompítja a golyó becsapódásának fájdalmát, a segítségével a kettő vagy több csapatot is segít megkülönböztetni.
  • Érdemes az alábbi öltözékeket magaddal vinned a játékra: vastagabb téli kesztyű vagy hosszú ujjas kesztyű, zárt sportcipő, téli sapka vagy baseball sapka, melegítőnadrág, pulcsi és egy sál. Kérésre szoktak adni mellvédőt, ami főleg a lányoknál alapfelszereléshez tartozó kiegészítő.

A játék szabályai

  1. Paintballozni 16 éves kortól lehetséges, de szükséges hozzá szülői beleegyezési papír kitöltése, valamint a játék során csak felnőtt felügyelettel játszhatnak. Ezenkívül nők és férfiak egyaránt játszhatják, nincsen semmilyen korlátozás.
  2. A játék kezdetétől egészen míg ki nem mész a pályáról biztonságos helyre, addig kötelező a maszkot magadon viselned!
  3. Míg a pályán kívül vagy, a paintball fegyvert bebiztosítva, csővel a föld felé kell tartani. A fegyveren van egy ki- és bebiztosító kapocs, amit ha eltolsz, akkor tudod a ravaszt meghúzni.
  4. Csak akkor biztosítsd ki a fegyvert ha kezdődik a játék! Amikor nem játszol, feltétlen biztosítsd be azt.
  5. Amikor a pályán kívül vagy, a fegyverrel mutogatni, azt a többi játékosra fogni még akkor sem szabad, ha úgy gondoljuk, hogy az üres.
  6. Tilos a fegyverrel hadonászni, ütni vagy azt dobálni.
  7. Nem szabad elmozdítani és dobálni a pálya elemeit, illetve felmászni a játékvezető által megjelölt helyekre, eszközökre.
  8. A két csapatot az overáljuk különböző színe vagy egyéb jelző felső különíti el egymástól.
  9. Az érvényes találati felületben két sztenderdet szoktak követni a játékvezetők: vagy csak a végtagok találata érvényes, vagy a felsőtest és a fej, a végtagok pedig nem.
  10. Akit eltaláltak annak fel kell emelnie a feje fölé a fegyvert (így az ellenfelek tudják, hogy nem szabad rá már lőni), és ki kell sétálnia a játékvezetőhöz, így abban a játékban már nem lőhet többet. Ezt csak akkor kell megtenned, ha érvényes felületen találtak el, máskor nem használhatod fel előnyszerzés céljából - a paintball egy igazán becsület játék.
  11. Ha az ellenfél mögé tudtál osonni és ő nem vett észre, semmikép ne lődd meg közelről (kb. 10m-nél közelebbről), hanem szólítsd fel őt, hogy meg vagy, meghaltál - így egy komolyabb sérülést elkerültök!
  12. Amennyiben a játék közben sértetlen golyót találsz a földön, semmikép ne tedd bele a táradba, mert ezzel kárt okozhatsz a fegyverben.
  13. Abban az esetben, ha eltaláltak érvényes felületen, de nem tudod megállapítani, hogy régebbi találat-e, inkább állj ki becsületesen, ne aggódj, lesz még több menet is.
  14. Amikor kiestél, nem segítheted a társaidat már, így semmilyen információt nem mondhatsz nekik, csendben hagyd el a pályát.
  15. Ha a játék közben kifogyott a palackból a gáz, vagy elfogyott a töltényed, kimehetsz a játékból felemelt kézzel és újra töltheted őket, majd visszamehetsz játszani.
  16. A játékok dudaszóra vagy kürtre indulnak és arra is végződnek, azután már nem szabad vadászni egymásra.

A játék menete

  1. Ahogy minden csapattag megérkezett, gyűljetek össze egy helyre a "bázison" és várjátok meg, míg a játékot vezető ember elirányít titeket.
  2. Lesz egy játékmester, aki végig veletek lesz, amíg játszotok. A legelején ki kell tölteni egy jelenléti ívet, és a saját felelősségre vonatkozó papírt. A játékmester szétválasztja a 2 csapatot, majd mindkét csapat először megkapja a csapatának megfelelő overálját.
  3. Ha megvolt az öltözés, mindenki egyesével kap egy paintball fegyvert és egy maszkot.
  4. Amikor az összes játékos megkapott mindent, a játékmester egy eligazítás keretében elmondja a betartandó szabályokat, és válaszol a felmerülő kérdésekre.
  5. A pálya előtt a játékmester megkér mindenkit, hogy ellenőrizze a fegyverét, és golyókkal látja el a játékosokat, valamint az adott pályával kapcsolatosan közöl információkat. Közös megbeszéléssel eldönti a két csapat, hogy ki hol kezd a pályán, illetve milyen játékformát szeretnének játszani.
  6. Amikor elhelyezkedett mindkét csapat, általában visszaszámolásra és egy kürtszóra indul a játék.
  7. Ha valakit érvényes találati felületen érnek, az kisétál a kezdőpontig és megvárja az adott játék végét, majd a következő játékban megy csak újra be.
  8. Addig tart a játék, míg mindenkinek el nem fogy az összes golyója, illetve végleg elfáradt a brigád. Az utolsó játéknál szokták azok ellőni a kevés megmaradt golyóit egymás ellen, akik spórolósabbak voltak.
  9. Úgy készüljünk mindig, hogy egy játéknap minimum 4 órás, de van, hogy 6-8 órán keresztül is játszik két csapat.

Játékformák

  • Számos játéktípust játszhattok a paintballban, ezeknél mindig más a küldetés célja.
  • Az utolsó emberig (Last men standing): ez az alapvető és legtöbbször játszott forma, amikor a két csapat egymásnak esik, és az csapat nyer, amelyiknek marad élve embere. Az utolsó emberekig harcolnak egymás ellen a csapatok és amelyiknél "elfogy" az utolsó ember is, az a vesztes alakulat. Valamint akkor is vége lesz a játéknak, ha lejár az idő, és ilyenkor az a csapat nyer, amelyiknek több embere élte túl a menetet.
  • Zászlószerzés (Capture the flag): igen közkedvelt játékfajta, a lényege, hogy mind 2 csapat kap egy zászlót, amit a kezdő bázisukon kell kirakniuk és megvédeniük. Az a csapat nyer, amelyik képes az ellenfél zászlaját megszerezni és a saját bázisára visszajutni, míg a saját zászlaját megvédve teljesíti a küldetést. Szokták úgy is játszani, hogy a győzelemért csak meg kell érinteni az ellenfél zászlaját. Amennyiben az a játékos, aki a zászlót megszerezte, és a saját bázisa felé tartva találatot kap, akkor el kell dobnia a zászlót, így az visszaszerezhetővé válik. A zászlót át lehet adni egymás között szabadon a játék közben. A zászlót könnyen elérhető és jól látható helyre kell elhelyezni, s onnan nem szabad már elmozdítani a csapaton belül senkinek sem.
  • A túszmentés vagy VIP (Save the hostage): talán az egyik legizgalmasabb, és legjobban a csapatstratégiát igénybe vevő játéktípus. Egy igazi kommandós szituációt megelevenítő akció részese lehet az ember, miközben egy túszmentést kell végrehajtani az egyik csapatnak. Tipikus terrorista vs. rendőrség játékra hasonlító küldetés. A játék lényege, hogy az egyik csapatban kijelölnek egy túszt, aki kap egy megkülönböztető mellényt. Az ő szerepe most főként a védekezés és a túlélés, amiben a csapatának minden formában segítenie kell, folytonosan védelmezni őt. Az izgalom fokozása abban van, hogy nem csak védelmezni kell, hanem A pontból B-be eljuttatni épségben a túszt. A védelmezett személy ugyanúgy lőhet az ellenfélre, mint a többi játékban, viszont ebben a játékban extra erősen óvni kell őt. Amennyiben érvényes felületen találják el a túszt, abban az esetben az egész csapat meghal, és elveszíti a játékot. Ha sikerül kimenteni a túszt, akkor a csapat nyert. Ha a védelmező csapatban játék közben meghal az egyik védelmező, akkor nem állhat oda pajzsként, hanem el kell hagynia a védelmező konvojt.
  • Keresd meg és hozd el a zászlót: ezt a játékot fedett épületekben szokták játszani. A játék lényege, hogy egy darab zászlót rejt el a pálya egyik részén a játékmester, és azt a játék közben meg kell találnia a két csapatnak. Amelyik csapat megtalálja, ki kell vinnie a zászlót a játékmesterhez, és ekkor nyerik meg a játékot.

Tippek

  • Sokat beszélj a csapattársaidhoz, vagy próbálj kézzel mutogatni a játék közben.
  • Mindig figyelj oda a csapattársaidra.
  • Beszéljetek meg egy csapattaktikát, stratégiát.
  • Győződj meg róla, hogy nem-e a saját társadra lősz véletlen messziről.
  • Érdemes a csapatot elosztani kisebb teamekre, és kettesével, hármasával menni különböző irányokba.
  • Ha bajban van a társad, próbálj hozzászegülni és segíteni őt.
  • Keress olyan paintball pályát, ahol páramentes maszkokat adnak.
  • Lehet, hogy megakad a fegyver, ilyenkor van egy pöcök, amit hátra kell húzni. Ha bekattan a helyére, tudsz újra lőni .
  • Egy tárba 160-260 golyót tudsz egyszerre kérni.
  • Ha kevés golyóval mész be játszani, elég gyorsan fogsz kimenni is, inkább töltesd újra a játék előtt, ha úgy érzed kevés.
  • Válassz olyan pályát, ahol olcsó a golyó, mert a golyón tudsz sokat spórolni nem a belépődíjon.

Amire szükséged lehet

  • sportnadrág és sportfelső, réteges ruházat
  • sportcipő
  • kesztyű
  • sapka
  • sál
  • étel, ital

Figyelmeztetések

  • Lásd szabályok


Kapcsolódó videók

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

BoglarkaS, Grune, Hogyankell, Mező