Hatékonyan takarítani

Innen: Hogyankell.hu

A lap korábbi változatát látod, amilyen Gycsutk (vitalap | szerkesztései) 2015. október 7., 20:55-kor történt szerkesztése után volt. (Hogyan kell hatékonyan takarítani?)

Hogyan kell hatékonyan takarítani?

Hatekony takaritas.jpg

Rend a lelke mindennek. A rendet azonban nehéz fenntartani, ha közben az embernek még ezer dolga akad. Egy kis odafigyeléssel és rendszerességgel azonban hatékonyan és kisebb energia befektetéssel is tisztán lehet tartani környezetünket.

Lépések

  1. Egyénfüggő, hogy egyszerre szeretsz mindent kitakarítani vagy apránként egy-egy részt. A lényeg, hogy a lakás minden részére eljuss.
  2. Álld útját a piszoknak még mielőtt bejutna a lakásba! Ha lábtörlőt teszel a bejárat elé, az már nagyban lecsökkenti a bejutó koszmennyiséget.
  3. Nyilvánítsd cipőmentes övezetnek a lakást, vagy ha ez nem megoldható, akkor bizonyos szobákat. Ha rögtön a bejárathoz elhelyezel egy cipőtartót, könnyebben kivitelezhető ez a törekvésed.
  4. Próbálj meg menet közben dolgozni. Ha van rá lehetőséged a kisebb szennyeződéseket jobb azonnal feltakarítanod.
  5. Ha valami kiömlik vagy kiszóródik, próbálj meg minél hamarabb cselekedni. Így később nem kell már ezzel foglalkoznod.
  6. Ha nincs erőd elmosogatni, legalább a mosogatóba rakd be az edényeket. Ha szükséges áztasd be őket, hogy később kevesebb munkád legyen velük.
  7. Dolgozz ki egy minimális takarítási programot, mellyel elfogadhatóan tisztán tudod tartani otthonod. Ilyen módon még a legzsúfoltabb heteken is tudni fogod, hogy elvégezted a legfontosabb otthoni teendőket.
    • Portörlés gyakorisága attól függ milyen a lakás. Utak, építkezések mellett akár néhány naponta is szükséges lehet a portalanítás.
    • Felsöpörni és felmosni hetente egyszer legalább érdemes, hogy egy kicsit frissítsd a lakás levegőjét. Porszívózni szintén érdemes hetente, nem kell megvárni, hogy látványosan sok piszok legyen a szőnyegeken.
    • Fürdőszobát is érdemes hetente, maximum kéthetente takarítani. Ebben az esetben a fertőtlenítés a legfontosabb cél.
  8. Nagytakarítást elég évente egy vagy két alkalommal tartanod. Ez persze függ az igényeidtől, és a lakás állapotától is.
  9. Határozd el magadban, hogy fenntartod a rendet. Ezt a döntést minden nap meg kell hoznod, amikor például fáradtan nem ledobod a ruhád a földre, hanem a helyére rakod.
  10. Bár a takarítás sokszor nyűgnek tűnik, hidd el megéri a befektetett energiát, hiszen így nem kell szégyenkezned bárki toppan is be hozzád váratlanul.


Tippek

  • Ne a legerősebb hatású vegyszerrel ess neki a szennyeződéseknek. Először próbálj környezetkímélőbb, esetleg természetes anyagokat használni és csak végső esetben fordul az erős tisztítószerekhez.
  • A vezetékek, kábelek rendezetlenül állva csak gyűjtik a port. Gyorskötegelővel könnyen össze tudod fogni a vezetékeket, csökkentve ezzel a porosodásukat és sokkal rendezettebb lesz az összkép is.
  • Takarítás közben hallgass zenét vagy hangos könyvet. Sokkal könnyebben fog menni a munka, és gyorsabban telik az idő.
  • Takarításhoz újrahasznosíthatod a régi ruhaneműket, melyek portörlésre tökéletesen alkalmasak.


Amire szükséged lehet

  • Rendszeresség
  • Odafigyelés
  • Takarítóeszközök
  • Tisztítószerek
  • Zene


Figyelmeztetések

  • Ügyelj arra, hogy a tisztításra használt eszközeid is tiszták legyenek. Egy koszos törlőkendővel csak még jobban összepiszkolod a tisztítani kívánt felületeket.
  • Takarításkor mindig fentről kezd, és a padló legyen az utolsó, amit felmosol. Ezáltal elkerülöd, hogy összekoszold a már letisztított felületeket.


Kapcsolódó források, hivatkozások

MEGJEGYZÉS: Az alábbi minta alapján add meg azokat a webcímeket és a hozzájuk tartozó rövid leírást, amit forrásként használtál, illetve szorosan a témához kapcsolódnak. Ezt a sort kérlek, töröld, csak magyarázatként szolgál!

Az oldal szerzői

BoglarkaS, Gycsutk