A 90-9-1-es szabályt értelmezni

Innen: Hogyankell.hu

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bya (vitalap | szerkesztései) 2013. február 4., 10:14-kor történt szerkesztése után volt. (Hogyan kell a 90-9-1-es szabályt értelmezni?)

Hogyan kell a 90-9-1-es szabályt értelmezni?

90-9-1.jpg

A közösségi médiában jártas szakemberek többsége ismeri és szem előtt tartja az egyik népszerű szabályt, az ún. 90-9-1-es arányt. Ezek a százalékban kifejezett számok a közösségi médiumokat tudatosan használók aktivitásuk szerinti felosztását fejezi ki. Ez a szabály azoknak adhat útmutatást, akik a közösségi médiát marketingcélokra (is) használják, és hasznos segítség lehet számukra kampányaik tervezésében, létrehozásában és megfigyelésében. Lássuk, hogy hogyan is kell értelmezni!

Lépések

  1. 90% = Ők azok a felhasználók – a szám alapján a közösségi médiát tudatosan használók jelentős része –, akik csak passzívan szemlélik azt a tartalmat, amit más felhasználók közzétesznek. Ez nem azt jelenti, hogy nem tetszik nekik az adott közösségi médium oldala, hanem egyszerűen csak nem vesznek részt a tartalmak létrehozásában. Ennek hátterében az állhat például, hogy félnek elmondani saját véleményüket, nem értenek a tartalom előállításához, lusták vagy éppen közönyösek az adott téma iránt. Kényelmesebb és egyszerűbb számukra a szemlélődés.
  2. 9% = Ők azok a felhasználók, akik csak néha vonódnak be az interakciókba. A beszélgetésekben csak akkor vesznek részt vagy egy poszthoz csak akkor szólnak hozzá, ha annak tárgya fontos számukra, vagy egy-egy fotót, videót akkor lájkolnak és osztanak meg, ha az az ő érdeklődésüket is valami miatt felkeltette.
  3. 1% = Ők azok a felhasználók, akik éltetik a közösségi hálókat, igazi elkötelezettek. Nekik köszönhető a sok a bejegyzés, a beszélgetések kezdeményezése és irányítása, a legfrissebb hírek közlése, a linkek megosztása, továbbá rengeteg megtekinteni és hallgatni való anyaggal gazdagítják az adott közösségi oldal tartalmát.

Tippek

  • A 90- és a 9%-os csoportnak is megvan a lehetősége, hogy bármikor hangot adjon véleményének, vagy lájkoljon, esetleg megosszon, senki nem kényszeríti őket hallgatásra. Érdemes különböző taktikákkal mozgósítani őket, és így az arányokat is kiegyensúlyozottabbá tehetjük. Például mindig biztosítsuk a lájkolás, a megosztás vagy éppen a retweetelés lehetőségét, hiszen ez csak egy kattintásba kerül számukra, de nyereményjátékokkal vagy jutalompontokkal is aktivitásra bírhatjuk őket.

Amire szükséged lehet

  • saját Facebook oldal üzemeltetése
  • a 90-9-1-es szabály szem előtt tartása
  • kreatív ötletek a 90- és 9%-os csoport aktivizálására

Figyelmeztetések

  • Természetesen nem aranyszabály a 90-9-1-es szabály! Ezek az arányok közösségi médiumonként, csoportonként kisebb-nagyobb mértékben eltérhetnek.
  • A minőségre koncentráljunk, ne a mennyiségre! Sokkal többet érhet számunkra, ha például egy-egy elismert szakértő ír bejegyzést oldalunkra vagy szól hozzá saját tartalmainkhoz, mintha 20 „ismeretlen” felhasználó írna arról, hogy éppen hol van, és mit csinál, vagy mi lesz az esti programja.

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bya