Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Török teát készíteni

Szerkesztés Hogyan kell török teát készíteni?

Torok-tea.jpg

A török tea általában jóval erősebb és aromásabb, mint az általunk készített teák, így nem csoda, hogy bögre helyett kisebb, tulipán alakú üvegpohárba adják. A különbséget az elkészítés módja adja.

Szerkesztés Lépések

  1. Célszerű a Fekete-tenger keleti partvidékéről származó teát beszereznünk, de ha nem megy, használjunk hagyományos fekete teát.
  2. Szerezzünk be egy teafőző készletet, mely egy alsó és egy felső kannából áll. Hagyományosan az alsó kanna fém, míg a felső, a kisebb porcelán. De az is jó, ha van két kannánk, amit egymásra tudunk valahogy applikálni.
  3. Az alsó kannába tegyünk fel vizet főni.
  4. A felső kannába tegyünk annyi kanál teafüvet, amennyi pohár teát készítünk, plusz még egyet. Locsoljuk meg néhány cseppnyi vízzel, és tegyük fel az alsó kannára.
  5. Amikor az alsó kannában forrni kezd a víz, tegyünk még némi vizet a felső kannában lévő teafüvekre, és hagyjuk még 10 percig főni.
  6. Az így elkészült sűrítményből töltünk a pohárba, majd az alsó kannában lévő vízből öntünk hozzá forró vizet. Az, hogy mennyi sűrítményt töltünk a pohárba, attól függ, mennyire erősen szeretjük a török teát.
  • A törökök által használt pohárnak általában fém alátétje van. Ez azért fontos, mert az üvegben lévő teával könnyen megégethetnénk magunkat.

Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • teafű
  • török teáskanna (vagy két egymásba illeszkedő vízforraló kanna)
  • török tulipán alakú pohár

Szerkesztés Figyelmeztetések

  • Elalvás előtt ne fogyasszuk, mivel elég erős, s nem biztos, hogy tudunk tőle aludni.

Szerkesztés Kapcsolódó források, hivatkozások