Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Szerzői jogaidat védeni

Hogyan kell a szerzői jogaidat védeni?

Copyright.jpg

Az internet világában nemcsak az információ, de a jogsértő tartalommásolások is villámtempóban terjednek. Ez a cikk segít abban, hogy megtudd, milyen szerzői jogaid vannak és hogyan védd szerzői jogaidat a neten is.

Lépések

  1. Amint valamilyen alkotást készítettél, arra azonnal, a létrehozás pillanatában szerzői jogaid keletkeznek. Erről külön törvény is rendelkezik.
  2. A szerzői jogok a szerzőt az asztalfiókba tett regényre, a fel nem használt szoftverre, egy dalszövegre, egy dallamra, de még az internetre kitett honlapra vagy blogra írott cikkre is megilletik. Mégpedig 2 féle formában: vannak személyhez fűződő szerzői jogok, és úgynevezett vagyoni jogok. A személyhez fűződő jogok (pl. a szerző nevének feltüntetési joga: azaz oda kell írni, ki a mű szerzője, ha idéznek belőle) nem átruházhatóak, míg a vagyoni jogokat (ilyen az alkotás hasznosításának joga) át lehet ruházni másik személyre.
  3. A szerzői jogi törvény szerint a szerzői jogok átruházásáról írásbeli szerződést kell kötni, a szóbeli megállapodás nem érvényes. A vagyoni jogok eladásából, átengedéséből befolyó bevétel elszámolása is csak írásos megállapodás alapján lehetséges.
  4. Ha honlapot vagy blogot vezetsz, az internetre kitett írásaidat különösen védeni kell. Általában az üzleti honlapokra érdemes egy úgynevezett ÁSZF-et vagy Jogi nyilatkozatot készíttetned szerzői jogokban jártas jogásszal. Ebben pl. a jogellenes (azaz a beleegyezésed nélkül) átvett másolatokért "cserébe" kötbért köthetsz ki, így talán elrettentő lesz a lopni szándékozó felé a büntetésed összege.
  5. Ha azt tapasztalod, hogy ellopták a szerzői tartalmadat (feltöltötték a könyvedet a netre egy torrent oldalra, vagy egyszerűen lemásolták a honlapodat), azonnal intézkedj, keress ügyvédet, küldj felszólítást és számlázd ki a kötbért, amit kikötöttél, valamint összesítsd a lopás miatti káraidat. Ezt is érvényesítheted.
  6. Kiadói és felhasználási szerződéssel tudod egy kiadóra vagy egy médiumra átruházni a jogaidat, a szerzői jogi törvény erre is ad konkrét útmutatást. Ha ilyet tervezel megkötni, keress specialista ügyvédet, aki szerzői jogi megállapodásokat készít. Ez is egy külön szakma, nem mindenki ért hozzá.

Tippek

  • Tartsd nyilván, milyen szerzői jogaid keletkeztek már, milyen műveid vannak. Gondold végig, ezeket hol tárolod, ha nincsenek biztonságban, tedd őket biztos vagy védett helyre, ha a neten vannak a tartalmaid, köss ki kötbért.
  • Évente vizsgáld felül a szerződéseidet. Jó tudni kitől milyen bevételt vársz egy-egy szerzői alkotásodért.
  • Szerződj le jogvédő hivatallal, ha nincs kedved, erőd, időd egyenként vigyázni az alkotásaid jogi sorsára.
  • Ha szerzői jogunk van valamire, de nem kötjük ki, hogy a felhasználás engedélyköteles, lehet idézni vagy pl. egy általunk készített képet felhasználni, de a forrást, azaz azt, hogy mi vagyunk a szerzők meg kell jelölnie a felhasználónak. A szabad felhasználásnak is vannak szabályai.

Amire szükséged lehet

  • Kreativitás, szellemi frissesség az alkotáshoz
  • Jogi ismeretek a szerzői jogaid megértéséhez és védelméhez
  • Kitartás a jogsértők elleni küzdelemhez, de megéri nyomukba eredni!
  • Jogsértés esetére egy hatásos, hibátlan felszólítás a jogbitorló részére (a lenti linkek közt adunk segítséget ehhez is, akkor is, ha nincs saját ügyvéded).

Figyelmeztetések

  • Te is ügyelj arra, hogy mindig jogtiszta szerzői alkotásokkal dolgozz. Ne lopd el mások alkotását, és ne használd fel az engedélyük nélkül.
  • Ha láthatóan durva jogsértést észlelsz, értesítsd a jogtulajdonost, segíts neki, biztosan hálás lesz!

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

DrnemethLAW.hu, Kiscsillag