Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Sonkát főzni

Szerkesztés Hogyan kell húsvéti sonkát főzni?

Husveti sonka.jpg

A húsvét elengedhetetlen kelléke a sonka. Bár a boltokban kapható eleve főtt sonka is, érdemes hagyományosan érlelt, csak füstölt (nyers) változatot venni, amit azonban magunknak kell megfőznünk fogyasztás előtt. Az alábbiakban a sonka elkészítéséhez adunk tanácsokat.

Szerkesztés Lépések

  1. Főzés előtt alaposan meg kell mosni a sonkát, a zsíros réteget azonban ne vágjuk le, mert az elkészítés során kiszárad a sonka.
  2. Ezután tegyük egy nagy fazékba, majd engedjünk rá annyi vizet, hogy bőven ellepje. Hagyjuk állni a vízben, így a tartósításhoz használt só nagy része kiázhat belőle. Ha nagyon száraz és sós a hús, akkor egy éjszakára is beáztathatjuk, ellenkező esetben elég egy-két óra is. Végül öntsük el az áztatólevet.
  3. Ismét engedjünk a sonkára annyi hideg vizet, ami jól ellepi, majd tegyük fel főni. Amint felforr, vegyük vissza a lángot a legkisebb fokozatra! Akkor lesz igazán finom a sonka, ha a főzővíz lassan forr, és nem lobog, inkább csak gyöngyözik. Fedőt ne tegyünk a fazékra.
  4. A főzővízbe ízlés szerint tehetünk egy hagymát és egy kevés fokhagymát, esetleg borsot és babérlevelet is. Tovább gazdagíthatjuk az ízét, ha leveszöldségeket is teszünk mellé (sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert stb.), de ezeket csak akkor tegyük a fazékba, ha a sonka már félig megfőtt, különben szétáznak. Sót ne tegyünk a főzővízbe, mert elég sós maga a sonka is.
  5. A sonkát annyi ideig főzzük, ahány kiló (ha két kilós a sonka, legalább két órát kell főznünk). Ha van csont is a hús mellett, akkor próbáljuk azt kihúzni a sonkából a főzési idő végéhez közeledve – akkor van kész, ha könnyen elválik a hústól. A kötözött sonkát hústűvel ellenőrizhetjük, ha már könnyen bele tudjuk szúrni egész a közepéig, lekapcsolhatjuk a lángot.
  6. A sonkát hagyjuk saját levében kihűlni. Ha gyorsítani akarjuk a folyamatot, akkor a (langyos) sonkát hideg vízbe is tehetjük, de semmiképpen se hagyjuk a levegőn kihűlni, mert akkor kiszárad és megkeményedik. Ha a vízben teljesen kihűlt, tegyük a hűtőbe. Csak akkor szeleteljük, ha már teljesen lehűlt és megdermedt.
  • Ha nincs időnk beáztatni a sonkát, egy kis ecetet öntsünk a főzővízbe, ami kiveszi a sót belőle. Az áztatást azonban azért sem érdemes kihagyni, mert így omlósabb, puhább lesz a hús.
  • Ha kötözött sonkát vettünk, a hálót a főzés után távolítsuk el, legkésőbb akkor, amikor a húst a hűtőbe tesszük, mert teljesen hidegen, szeleteléskor nehezebb dolgunk lesz.
  • A főtt sonkát a hűtőben esetleg vizes ruhába csavarhatjuk, de a legjobb, ha hagyjuk szabadon állni – így is sokáig fogyasztható marad. Semmiképp se tegyük zárt dobozba vagy csomagoljuk be légmentesen alufóliába, mert úgy hamarabb megromlik.
  • A sonka főzőleve sokoldalúan felhasználható, ezért ne öntsük ki! Felhasználható például bableves, sólet vagy töltött káposzta készítéséhez (gyakorlatilag bármilyen ételhez, amihez füstölt hús illik). Lefagyasztva, mélyhűtőben tárolva fél évig eltartható.
  • A sonka főzőlevének egy részében a húsvéti tojásokat is megfőzhetjük. Mivel a tojáshéj porózus, a sonkából kiázott füstölt-sós (és zöldséges) lé megízesíti a tojást, így különlegesebbé tehetjük az ünnepi ételt. (Ugyanakkor a zsír is rárakódik a tojáshéjra, így nem tudjuk majd megfesteni. Ha hímes tojást készítenénk a sonka mellé, azt külön főzzük!)
  • Nem kell aggódni, ha az ünnep után is marad a sonkából, hiszen könnyen változatos ételeket készíthetünk belőle, és hűtőben még legalább egy hétig eltartható.

Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • Füstölt sonka
  • Fazék, víz
  • Ízlés szerint hagyma, fokhagyma, bors, babérlevél, esetleg leveszöldségek

Szerkesztés Figyelmeztetések

  • A gyorspácolt, fóliában árult sonkát általában kevesebb ideig kell főzni. Ezt gyakrabban ellenőrizzük, nehogy szétfőzzük a sonkát!
  • Ha vákuumcsomagolt sonkát veszünk, mindig ellenőrizzük a szavatossági időt! Olyan sonkát semmiképpen se vegyünk meg, amelyik úszik a sok lében. Érdemes inkább a hagyományosan érlelt parasztsonkát választani, bár ezek lényegesen drágábbak lehetnek.
  • Fontos az elkészítés időzítése, hiszen áztatással együtt akár egy napot is igénybe vehet a sonka elkészítése - igaz, nem kell mellette állni. A húsvéti sonkát általában nagyszombaton (a húsvétvasárnapot megelőző napon) szokták megfőzni, de maximum a fogyasztás előtt pár nappal készítsd el, hogy még az ünnepek után is lehessen enni belőle és ne romoljon meg.

Szerkesztés Források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Hogyankell, JViki