Motivációs levelet írni

Innen: Hogyankell.hu

Hogyan kell motivációs levelet írni?

Motivacios level.jpg

A kísérő-, vagy más néven a motivációs levél célja, hogy felkeltse a figyelmet, és mindazt el tudjuk mondani a segítségével, amit valamilyen okból ki kellett hagynunk az önéletrajzból. Bár a kísérőlevélben szerepelnie kell a jelentkezésünk motivációs hátterének, általánosabb az üzleti életben használt írásos anyagok kísérésére szolgáló levelet a szokásos kísérőlevél elnevezéssel illetni. Nézzük meg, hogy milyen részekből kell állnia egy jól megírt motivációs levélnek, valamint melyek lehetnek a hibaforrásai.

Lépések

  1. A motivációs levél célja: a kísérőlevél több célt is szolgál.
    • Az első – hasonlóan az önéletrajz kezdő elemeihez -, hogy felkeltse a figyelmet, és az anyag további tanulmányozására ösztönözze az olvasót.
    • A második, hogy itt mindazt el tudjuk mondani, amit valamilyen okból (általában helyhiány miatt) ki kellett hagynunk az önéletrajzból, pedig fontosnak érezzük a hangsúlyosságát.
    • A harmadik, hogy beleadjunk valamit az írásba a saját személyiségünkből.

A kísérőlevél szerkezete

  1. A megszólítás és a címzett: a leveled mindig annak írd és címezd, akit referenciaszemélyként, kapcsolattartóként megadtak az álláshirdetésben. Amennyiben nincs megjelölve kontaktszemély, lehet több választásunk is:
    • Egyrészt megszólíthatjuk magát a céget (pl. Tisztelt Hogyankell.hu!)
    • Ha a cégnek van honlapja, ott megnézhetjük, hogy ki a HR-es, vagy akár be is telefonálhatunk, és személyesen beszélhetünk vele, így növelve az esélyünket.
    • Egyszerűbb, de kevésbé hatásos a Tisztelt Munkaadó!, a Tisztelt Cím! vagy a Tisztelt Illetékes! megszólítás.
  2. A hivatkozás: egyfajta bevezető, amelynek a célja a figyelem felkeltése. Itt indokoljuk meg, hogy miért írunk. Amennyiben hirdetés alapján jelentkezünk, akkor arra kell hivatkoznunk. A szerencsésebb, ha egy közös ismerős ajánlott minket, akkor személyesen az ő nevére hivatkozzunk(Pl. Mellékelném Önnek az a www.hogyankell.hu weboldalon meghirdetett „cikkíró” pozícióra az önéletrajzom).
  3. Az indoklás: a lényegi rész, amely hangsúlyozza és demonstrálja azon előnyöket, amelyeket a Te alkalmazásoddal nyerhet a cég, rávilágít a legfőbb erősségeidre, a képességeidre, a tapasztalataidra és indokolhatod, hogy miért jelentkeztél. Használd ki az alkalmat, hogy egy jóval lazább és könnyedebb szerkezetű dokumentumot írhatsz, mint az önéletrajzodnál, és ebben bemutathatod, hogy a készségeid, az ismereteid és a tapasztalataid mennyire egybeesnek a potenciális alkalmazó elvárásaival.
  4. A motiváció: a képzettség rövid összefoglalása, a legvonzóbb tények hangsúlyozásával és annak kifejtésével, hogy mi motivál téged, miért szeretnéd betölteni azt az állást.
  5. A kapcsolattartás: záró bekezdés arról, hogy mikor és hogyan tud a cég kapcsolatba lépni veled. Ha egy időszakon belül több jelentkezést is szétküldesz, jegyezd fel magadnak az egyes dátumokat, nehogy összekeverd őket és tudd, hogy mikor kell telefonálnod. Mindig köszönd meg a címzett figyelmét és a türelmét.

Hibák a kísérőlevélben

  1. Hibaforrások: ha a motivációs levél nem személyre szóló. A legjobb, ha annak a személynek címezzük meg a levelet, aki dönthet az esetleges alkalmazásunkról.
  2. Érdemes kicsit nyomozni: alapvető információk kideríthetőek egy kis nyomozással, pl. hogy mikor alakult és mivel foglalkozik a cég, kik a vezetői, mekkora a forgalma, mennyi divíziója van, melyek a legfőbb szolgáltatásai/termékei, erősségei és gyenge pontjai. Hiba lehet, ha egy olyan helyre jelentkezünk, amihez közünk sincsen, ezért érdemes előtte picit utánanézi.
  3. Döntsd el, melyik részlegnél dolgoznál! Amennyiben megvan, hogy melyik érdekel, nézz utána, hogy az általad megcélzott területnek mik a legfőbb problémái, eredményei, követelményei, és ki az a személy, aki a felvételedről dönthet.


Tippek

  • A megszólítás után használd a megfelelő megszólítást: Asszony, Hölgyem, Úr, Uram.
  • A motivációs levélben nem kell megismételni az önéletrajzban leírtakat, inkább csak a lényeget emeld ki.
  • Érdemes a levél végén odaírni jelzésképp, hogy készen állsz bármikor a személyes meghallgatásra, és várod a visszajelzésüket a megadott elérhetőségeken.
  • Hasznos lehet a levél végén, az Üdvözlettel és név alatt megjeleníteni a mobilszámunkat.


Amire szükséged lehet

  • Motivációs levél
  • Állásportálok
  • Önéletrajz
  • Íráskészség
  • Jó helyesírás
  • Kreativitás

Figyelmeztetések

  • Figyelj a dátumra és a levél tárgyának megjelölésére.
  • Mindig hivatkozz az információforrásodra, hogy honnan szereztél tudomást a meghirdetett pozícióról.
  • Csak akkor hivatkozzunk a cégnél dolgozó ismerősünkre, ha annak a szava mérvadó lehet, mert különben rosszul is elsülhet.
  • Kerüld a személytelen megszólítást.


Kapcsolódó videók


Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

BoglarkaS, Mező