Motivációs levelet írni

Innen: Hogyankell.hu

A lap korábbi változatát látod, amilyen Mező (vitalap | szerkesztései) 2014. május 28., 23:13-kor történt szerkesztése után volt. (Hogyan kell motivációs levelet írni?)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

Hogyan kell motivációs levelet írni?

Motivacios level.jpg

A kísérő-, vagy más néven a motivációs levél célja, hogy felkeltse a figyelmet, és mind azt el tudjuk mondani a segítségével, amit valamilyen okból ki kellett hagynunk az önéletrajzból. Bár a kísérőlevélben szerepelnie kell a jelentkezésünk motivációs hátterének, általánosabb az üzleti életben használt írásos anyagok kísérésére szolgáló levelet a szokásos kísérőlevél elnevezéssel illetni. Nézzük meg, hogy milyen részekből kell állnia egy jól megírt motivációs levélnek, valamint melyek lehetnek a hibaforrásai.


Lépések

  1. A motivációs levél célja: a kísérőlevél több célt is szolgál.
    • Az első – hasonlóan az önéletrajz kezdő elemeihez -, hogy felkeltse a figyelmet, és az anyag további tanulmányozására ösztönözze az olvasót.
    • A második, hogy itt mindazt el tudjuk mondani, amit valamilyen okból (általában helyhiány miatt) ki kellett hagynunk az önéletrajzból, pedig fontosnak érezzük a hangsúlyosságát.
    • A harmadik, hogy beleadjunk valamit az írásba a saját személyiségünkből.

A kísérőlevél szerkezete

  1. A megszólítás és a címzett: a leveled mindig annak írd és címezd meg, akit referenciaszemélyként, kapcsolattartóként megadtak az álláshirdetésben. Amennyiben nincs megjelölve kontaktszemély, lehet több választásunk is:
    • Egyrészt megszólíthatjuk maga a céget (pl. Tisztelt Hogyankell.hu!)
    • Ha a cégnek van honlapja, ott megnézhetjük, hogy ki a HR-es, vagy akár be is telefonálhatunk, és személyesen beszélhetünk vele, így növelve az esélyünket.
    • A lehető legegyszerűbb megoldás pedig: a Tisztelt Munkaadó!, vagy a Tisztelt Cím!, vagy a Tisztelt Illetékes! megszólítás lehet.
  2. A hivatkozás: egyfajta bevezető bekezdés, amelynek a célja a figyelem felkeltése. Itt indokoljuk meg, hogy miért írunk. Amennyiben hirdetés alapján jelentkezünk, akkor arra kell hivatkoznunk. A szerencsésebb, ha egy közös ismerős ajánlott minket, akkor személyesen az ő nevére hivatkozzunk(Pl. Mellékelném Önnek az a www.hogyankell.hu weboldalon meghirdetett „cikkíró” pozícióra az önéletrajzom).
  3. Az indoklás: a lényegi rész, amely hangsúlyozza és demonstrálja azon előnyöket, amelyeket a Te alkalmazásoddal nyerhet a cég, rávilágít a legfőbb erősségeidre, a képességeidre, a tapasztalataidra és indokolhatod, hogy miért jelentkeztél. Használd ki az alkalmat, hogy egy jóval lazább és könnyedebb szerkezetű dokumentumot írhatsz, mint az önéletrajzodnál, és ebben bemutathatod, hogy a készségeid, az ismereteid és a tapasztalataid mennyire egybeesnek a potenciális alkalmazó elvárásaival.
  4. A motiváció: a képzettség rövid összefoglalása, a legvonzóbb tények hangsúlyozásával és annak kifejtésével, hogy mi motivál téged, miért szeretnéd betölteni azt az állást. Kötetlenül használhatod a saját stílusod és a személyiséged beleszőve adhatsz betekintést a legfontosabb képzettségeidről, és bebizonyíthatod, hogy kevesebb továbbképzésre lesz szükséged, mint más jelentkezőknek.
  5. A kapcsolattartás: záró bekezdés arról, hogy mikor és hogyan fog kapcsolatba lépni ismét a céggel. Ha egy időszakon belül több jelentkezést is szétküldesz, jegyezd fel magadnak az egyes dátumokat, nehogy összekeverd őket és tudd, hogy mikor kell telefonálnod. Mindig köszönd meg a címzett figyelmét és a türelmét.

Hibák a kísérőlevélben

  1. Hibaforrások: ha a motivációs levél nem személyre szóló, ami a minőségi és hiteles álláskeresés egyik legfontosabb alapja. A legjobba, ha annak a személynek címezzük meg a levelet, aki dönthet az esetleges alkalmazásunkról.
  2. Érdemes kicsit nyomozni: alapvető információk kideríthetőek egy kis nyomozással, például, hogy mikor alakult és mivel foglalkozik a cég, kik a vezetői, mekkora a forgalma, mennyi divíziója van, melyek a legfőbb szolgáltatásai/termékei, erősségei és gyenge pontjai. Hiba lehet, ha egy olyan helyre jelentkezünk, amihez közünk sincsen, avagy nem is érdekel számunkra- ezért érdemes előtte picit utánanézi.
  3. Döntsd el, melyik részlegnél dolgoznál! Miután utánanéztél, hogy milyen divíziói vannak a cégnek, el tudod dönteni, hogy melyiknél dolgoznál szívesen és lehetőleg arra pályázz. Amennyiben megvan, hogy melyik érdekel, nézz utána, hogy az általad megcélzott területnek mik a legfőbb problémái, eredményei, követelményei, és ki az a személy, aki az én felvételemről dönthet.


Tippek

  • A megszólítás után használd a megfelelő megszólítást: Asszon, Hölgyem, Úr, Uram.
  • A motivációs levélben nem kell megismételni az önéletrajzban leírtakat, inkább csak a lényeget emeld ki.
  • Érdemes a levél végén odaírni jelzésképp, hogy készen állsz bármikor a személyes meghallgatásra és várod a visszajelzésüket a megadott elérhetőségeken.
  • Hasznos lehet a levél végén, az Üdvözlettel és név alatt megjeleníteni a mobilszámunkat.


Amire szükséged lehet

  • Motivációs levél
  • Állásportálok
  • Önéletrajz

Figyelmeztetések

  • Udvariasan utalj a kapcsolatfelvételre.
  • Figyelj a dátumra, a levél tárgyának megcímzésénél, hogy helyes legyen.
  • Mindig hivatkozz az információforrásodra, hogy honnan szereztél tudomást a meghirdetett pozícióról.
  • Csak akkor hivatkozzunk a cégnél dolgozó ismerősünkre, ha annak a szava mérvadó lehet, mert különben rosszul is elsülhet.
  • Kerüld a személytelen megszólítást.


Kapcsolódó videók


Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

BoglarkaS, Mező