„Humuszt készíteni” változatai közötti eltérés

Innen: Hogyankell.hu

(Lépések)
(Lépések)
 
(18 közbenső módosítás, amit 3 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
 
== Hogyan kell humuszt készíteni? ==
 
== Hogyan kell humuszt készíteni? ==
  
Szerencsére kezdjük újra megismerni ezen köretek egészségünkre gyakorolt pozitív hatását és beilleszteni az étkezéseinkbe. Ha azt halljuk, hogy '''humusz''', falafel, talán már ismerősen cseng számunkra az alapanyaga is: vagyis a '''csicseriborsó'''. Igen hasznos és tápláló hüvelyes babféle, amely többek között gazdag '''B1, B6''' és '''E vitaminokban''', valamint '''vasat''', '''magnéziumot, cinket''' és '''folsavat''' is tartalmaz. Ezen felül megfelelő arányú fehérje, szánhidrát és rost forrás, ami segíti az emésztést, illetve a  triptofántartalma miatt ajánlják depresszióban, kimerültségben. Ráadásul glutén- és laktózmentes, így liszt formájában még helyettesíthető is a búzaliszt vele. Számos felhasználási formája van a csicseriborsónak: krém (humusz), fasírt (falafel), sima köret, avagy főzelék formában - hazánkban főként humuszként és falafelként találkozhatunk vele. Kicsit változatosabbá és színesebbé tehetjük a szokványos vajas szendvics készítését, ha rá humusz krémet kenünk és azzal gazdagítjuk. A boltban lehet már kész formában is kapni, de sajnos az ára is elég borsós, nem beszélve a tartósítószerekről, amit beletesznek. Viszont az otthonunkban, pár alapanyagból egyszerűen elkészíthetjük a humuszt  
+
[[Fájl:Jjj.jpg|right|250px]]
 +
A magyar gasztronómia a köretek tekintetében igen csak szegényes választékú, így a krumpli, rizs és tészta triumvirátusban ez ki is merül kis hazánkban.
 +
A keleti, arab és indiai kultúrákban sokféle gabonával találkozhatunk, amiket szintén köretként használnak fel. Szerencsére kezdjük újra megismerni ezen köretek egészségünkre gyakorolt pozitív hatását és minél gyakrabban illesztjük be az étkezéseinkbe. Ha azt halljuk, hogy humusz, falafel, talán már ismerősen cseng számunkra az alapanyaga is, a csicseriborsó. Igen hasznos és tápláló hüvelyes babféle, amely többek között gazdag B1, B6 és E vitaminokban, valamint vasat, magnéziumot, cinket és folsavat is tartalmaz. Ezen felül megfelelő arányú fehérje-, szánhidrát- és rostforrás, ami segíti az emésztést, illetve a  triptofán tartalma miatt ajánlják depresszióban vagy kimerültségben szenvedőknek. Ráadásul glutén- és laktózmentes, így liszt formájában még helyettesíthető a búzaliszt is vele. Számos felhasználási formája van a csicseriborsónak: krém (humusz), fasírt (falafel), sima köret vagy főzelék formában - hazánkban főként humuszként és falafelként találkozhatunk vele. Kicsit változatosabbá és színesebbé tehetjük a szokványos vajas szendvics készítését, ha humuszkrémet kenünk rá. A boltban lehet már kész formában is kapni, de sajnos az ára is elég borsos, nem beszélve a tartósítószerekről, amiket beletesznek. Viszont otthonunkban pár alapanyagból egyszerűen elkészíthetjük a humuszt.
  
 
== Lépések ==
 
== Lépések ==
  
# '''Szedjük össze az alapanyagokat''', a humusz készítéséhez nem kell sok hozzávaló:
+
# '''A tahini elkészítése:''' serpenyőben pirítsuk meg a 2-3 csomag szezámmagot, kb. 2-3 perc elég lesz neki, ne égessük oda. Öntsük bele egy kávédarálóba és daráljuk le. Akkor jó, ha szinte por állágú lesz. Egy kistányérba öntsük ki, és tegyük bele a 2-3 teáskanál pirospaprikát, majd ízlés szerint sózzuk meg. Folyamatos lassú adagolással adjunk hozzá annyi olívaolajat, hogy felszívja a szezám, és kevergessük addig, míg krémes állagú nem lesz.
#* 300 g csicseriborsó
+
# '''A csicseriborsó főzése''': a hipermarketekben kaphatunk már beáztatott, főzésre kész csicseriborsót, viszont ha a natúr formájához jutunk csak, akkor azt szükséges lesz előáztatnunk. A kemény, nyers csicseriborsót hideg vízben kb. 10-12 órát áztassuk, majd szűrjük le (a konzerves változatot is), és öntsünk rá bőségesen vizet, sózzuk, majd alacsony lángon 60-90 percet főzzük - a főzővizet tegyük félre, ne öntsük ki.
#* 2-3 gerezd fokhagyma
+
# '''A humusz elkészítése''': tegyük a már megfőtt csicseriborsót egy mélyebb tálkába. Szeleteljük fel a fokhagymákat apró darabokra, majd turmixoljuk össze a csicseriborsót a fokhagymaszeletekkel. Folytonos adagolással öntsük hozzá az olívaolajat addig, míg krémes nem lesz. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál főzőlevet, a szezámkrémet és a citrom levét, s turmixoljuk tovább. Addig turmixoljuk, míg el nem érünk egy igazán krémes, kenhető masszát. A végén sózzuk, borsozzuk, pirospaprikázzuk ízlés szerint. Ha túl sűrűnek érezzük, még a főzőléből adhatunk hozzá apránként.  
#* 1-2 citrom vagy lime
+
# '''Készítsünk ízkombinációkat''': létezik egyéb változat is, amiben szezámkrémet helyettesítik joghurttal, vagy az olívaolajat vajjal, illetve zöld fűszereket szoktak még bele rakni a humuszba. Aki szereti a kicsit erősebb, csípősebb ízeket, kipróbálhatja csilivel is, illetve kevés pirospaprikával szórjuk meg a tetejét.
#* 2 evőkanál olívaolaj
 
#* 3 evőkanál szezámkrém (tahini)
 
#* só és bors
 
#* a csicseriborsót beszerezhetjük már beáztatott konzerves dobozban, avagy még kemény natúr csomagolásban
 
# Amennyiben nem tudunk szezámkrémet vásárolni sehol sem, készítsük el mi magunk otthon. A hozzávalók: 2-3 csomag szezámmag, 2-3 teáskanál pirospaprika, olívaolaj és némi só.
 
# '''Elkészítés:''' serpenyőben pirítsuk meg a szezámmagokat, kb. 2-3 perc elég lesz neki, ne égessük oda. Öntsük bele egy kávédarálóba és daráljuk le, akkor jó ha szinte por állágú lesz. Egy kistányérba öntsük ki, és tegyük bele a pirospaprikát, és ízlés szerint sózzuk meg. Folyamatos lassú adagolással adjunk hozzá annyi olívaolajat, hogy felszívja a szezám, és így addig kevergessük, míg krémes állagú nem lesz.
 
# '''A csicseriborsó főzése''': a hipermarketekben kaphatunk már beáztatott főzésre kész csicseriborsót, viszont ha a natúr formájához jutunk csak, akkor azt szükséges lesz előáztatnunk. A kemény nyers csicseriborsót hideg vízben kb 10-12 órát áztassuk, majd szűrjük le (a konzerves változatot is), és öntsünk rá bőségesen vizet, sózzuk, s majd alacsony lángon 60-90 percet főzzük - a főzővizet tegyük félre, ne öntsük ki.
 
# '''A humusz elkészítése''': tegyük a már megfőtt csicseriborsót egy mélyebb tálkába. Szeleteljük fel a fokhagymákat kis apró darabokra, majd turmixoljuk össze a csicseriborsót a fokhagymaszeletekkel. Folytonos adagolással öntsük hozzá az olívaolajat, addig míg krémes nem lesz. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál főzőlevet, a szezámkrémet és a citrom levét, s turmixoljuk tovább. Addig turmixoljuk, míg el nem érünk egy igazán krémes, kenhető masszát. A végén sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Ha túl sűrűnek érezzük, még a főzőléből adhatunk hozzá apránként. Létezik egyéb változat is: a szezámkrémet helyettesítik '''joghurttal''', vagy az olívaolajat '''vajjal''', illetve '''zöld fűszereket''' szoktak még bele rakni. Aki szereti a kicsit erősebb, csípősebb ízeket, kipróbálhatja '''csilivel''' is.
 
  
 
== Tippek ==
 
== Tippek ==
  
 
+
* A csicseriborsót beszerezhetjük már beáztatott konzerves dobozban, avagy még kemény natúr csomagolásban.
* Érdemes főzés közben ellenőrizni a csicseriborsót, hogy mennyire puha
+
* Amennyiben nem tudunk szezámkrémet vásárolni sehol sem, készítsük el mi magunk otthon.
* Ha szódabikarbónát teszünk az áztató vízbe, előbb fog megfőni  
+
* Érdemes főzés közben ellenőrizni a csicseriborsót, hogy mennyire puha.
 
+
* Ha szódabikarbónát teszünk az áztató vízbe, előbb fog megfőni.
  
 
== Amire szükséged lehet ==
 
== Amire szükséged lehet ==
  
 
+
* 2-3 csomag szezámmag
* Csicseriborsó
+
* Olívaolaj
* Fokhagyma
+
* 300 g csicseriborsó
* Citrom
+
* 2-3 gerezd fokhagyma
* Olívaolaj
+
* 1-2 citrom vagy lime
* Szezámkrém (tahini)
+
* 2 evőkanál olívaolaj
* Só, bors
+
* 3 evőkanál szezámkrém (tahini)
 +
* Só, bors, pirospaprika
 
* Botmixer
 
* Botmixer
 
* Kávédaráló
 
* Kávédaráló
  
 +
== Figyelmeztetések ==
  
== Figyelmeztetések ==
+
* Ne tegyünk túl sok olajat, mert akkor túlságosan olajízű lesz.
 +
* Folyamatosan kóstoljunk, nehogy túl sós legyen.
  
  
49. sor: 46. sor:
 
== Kapcsolódó források, hivatkozások ==
 
== Kapcsolódó források, hivatkozások ==
  
* [http://www.femina.hu/recept/keszits_hummuszt_hazilag Humusz készítése.]
+
* [http://www.femina.hu/recept/keszits_hummuszt_hazilag Humusz készítése]
* [http://www.hazipatika.com/taplalkozas/zoldseg_gyumolcs/cikkek/csicseriborsobol_krem_a_humusz/20140126174713#TOS_center A csicseriborsóról.]
+
* [http://www.hazipatika.com/taplalkozas/zoldseg_gyumolcs/cikkek/csicseriborsobol_krem_a_humusz/20140126174713#TOS_center A csicseriborsóról]
* [http://www.mindmegette.hu/tahini.recept Tahini recept.]
+
* [http://www.mindmegette.hu/tahini.recept Tahini recept]
* [http://rantotthuswokban.bmintbalazs.com/csicseriborso-fozese A csicseriborsó főzése.]
+
* [http://rantotthuswokban.bmintbalazs.com/csicseriborso-fozese A csicseriborsó főzése]
  
 
[[Kategória:Étel-ital]]
 
[[Kategória:Étel-ital]]

A lap jelenlegi, 2014. március 24., 14:40-kori változata

[szerkesztés] Hogyan kell humuszt készíteni?

Jjj.jpg

A magyar gasztronómia a köretek tekintetében igen csak szegényes választékú, így a krumpli, rizs és tészta triumvirátusban ez ki is merül kis hazánkban. A keleti, arab és indiai kultúrákban sokféle gabonával találkozhatunk, amiket szintén köretként használnak fel. Szerencsére kezdjük újra megismerni ezen köretek egészségünkre gyakorolt pozitív hatását és minél gyakrabban illesztjük be az étkezéseinkbe. Ha azt halljuk, hogy humusz, falafel, talán már ismerősen cseng számunkra az alapanyaga is, a csicseriborsó. Igen hasznos és tápláló hüvelyes babféle, amely többek között gazdag B1, B6 és E vitaminokban, valamint vasat, magnéziumot, cinket és folsavat is tartalmaz. Ezen felül megfelelő arányú fehérje-, szánhidrát- és rostforrás, ami segíti az emésztést, illetve a triptofán tartalma miatt ajánlják depresszióban vagy kimerültségben szenvedőknek. Ráadásul glutén- és laktózmentes, így liszt formájában még helyettesíthető a búzaliszt is vele. Számos felhasználási formája van a csicseriborsónak: krém (humusz), fasírt (falafel), sima köret vagy főzelék formában - hazánkban főként humuszként és falafelként találkozhatunk vele. Kicsit változatosabbá és színesebbé tehetjük a szokványos vajas szendvics készítését, ha humuszkrémet kenünk rá. A boltban lehet már kész formában is kapni, de sajnos az ára is elég borsos, nem beszélve a tartósítószerekről, amiket beletesznek. Viszont otthonunkban pár alapanyagból egyszerűen elkészíthetjük a humuszt.

[szerkesztés] Lépések

  1. A tahini elkészítése: serpenyőben pirítsuk meg a 2-3 csomag szezámmagot, kb. 2-3 perc elég lesz neki, ne égessük oda. Öntsük bele egy kávédarálóba és daráljuk le. Akkor jó, ha szinte por állágú lesz. Egy kistányérba öntsük ki, és tegyük bele a 2-3 teáskanál pirospaprikát, majd ízlés szerint sózzuk meg. Folyamatos lassú adagolással adjunk hozzá annyi olívaolajat, hogy felszívja a szezám, és kevergessük addig, míg krémes állagú nem lesz.
  2. A csicseriborsó főzése: a hipermarketekben kaphatunk már beáztatott, főzésre kész csicseriborsót, viszont ha a natúr formájához jutunk csak, akkor azt szükséges lesz előáztatnunk. A kemény, nyers csicseriborsót hideg vízben kb. 10-12 órát áztassuk, majd szűrjük le (a konzerves változatot is), és öntsünk rá bőségesen vizet, sózzuk, majd alacsony lángon 60-90 percet főzzük - a főzővizet tegyük félre, ne öntsük ki.
  3. A humusz elkészítése: tegyük a már megfőtt csicseriborsót egy mélyebb tálkába. Szeleteljük fel a fokhagymákat apró darabokra, majd turmixoljuk össze a csicseriborsót a fokhagymaszeletekkel. Folytonos adagolással öntsük hozzá az olívaolajat addig, míg krémes nem lesz. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál főzőlevet, a szezámkrémet és a citrom levét, s turmixoljuk tovább. Addig turmixoljuk, míg el nem érünk egy igazán krémes, kenhető masszát. A végén sózzuk, borsozzuk, pirospaprikázzuk ízlés szerint. Ha túl sűrűnek érezzük, még a főzőléből adhatunk hozzá apránként.
  4. Készítsünk ízkombinációkat: létezik egyéb változat is, amiben szezámkrémet helyettesítik joghurttal, vagy az olívaolajat vajjal, illetve zöld fűszereket szoktak még bele rakni a humuszba. Aki szereti a kicsit erősebb, csípősebb ízeket, kipróbálhatja csilivel is, illetve kevés pirospaprikával szórjuk meg a tetejét.

[szerkesztés] Tippek

  • A csicseriborsót beszerezhetjük már beáztatott konzerves dobozban, avagy még kemény natúr csomagolásban.
  • Amennyiben nem tudunk szezámkrémet vásárolni sehol sem, készítsük el mi magunk otthon.
  • Érdemes főzés közben ellenőrizni a csicseriborsót, hogy mennyire puha.
  • Ha szódabikarbónát teszünk az áztató vízbe, előbb fog megfőni.

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • 2-3 csomag szezámmag
  • Olívaolaj
  • 300 g csicseriborsó
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1-2 citrom vagy lime
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 3 evőkanál szezámkrém (tahini)
  • Só, bors, pirospaprika
  • Botmixer
  • Kávédaráló

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Ne tegyünk túl sok olajat, mert akkor túlságosan olajízű lesz.
  • Folyamatosan kóstoljunk, nehogy túl sós legyen.


[szerkesztés] Kapcsolódó videók

[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

BoglarkaS, Mező