Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Gyónni

A lap korábbi változatát látod, amilyen 188.156.96.59 (vitalap) 2023. július 30., 13:30-kor történt szerkesztése után volt. (Amire szükséged lehet)

Hogyan kell gyónni?

Gyónás.jpg

A gyónás a bűnbocsánat egyik formája, mely segít megtisztítani lelkünket a kiengesztelődésért való könyörgés által. A gyónás a katolicizmus felfogásának szerves része, és természetesen más-más vallási ágazatokban változnak a gyónás menetére vonatkozó tanácsok. Mi most a római katolikus vallás gyónási szentségének lépéseit vesszük át, melynek lényege, hogy egy lelkiatya segítségével nyerjük el a feloldozást és a bűnbocsánatot. Bár a Bibliában a bűn megvallása szerepel, nem pedig egyértelműen a lelki feloldozás. A bűnbocsánatot Jézus Krisztus engesztelő áldozata által mindenki megszerezte, minden bűnre (kivéve a Szentlélek tudatos káromlása. A gyónás során a másik személy jelenléte nem azért fontos, mert másnak kell feloldoznia, hanem mert a Biblia azt írja, hogy egymásnak valljuk meg a bűneinket.

Lépések

  1. Lépj be a gyóntatószékbe! Elsőként belépünk a gyóntatószékbe, és „Dicsértessék a Jézus Krisztus” köszöntéssel üdvözöljük a velünk szemben ülő atyát.
  2. A gyónást térdelve és ülve egyaránt elvégezheted.
  3. Vess keresztet! Miközben keresztet vetsz (balról-jobbra), közben a következőket mondd: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”.
  4. Kezdj hozzá a gyónáshoz! Miután a pap megkérdezi, hogy mi a bűnöd vagy éppen mi nyomja a lelkedet, a következő szavakkal válaszolj: „Gyónom a mindenható Istennek és neked lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta ezeket a bűnöket követtem el.”, majd mondd el, mikor gyóntál utoljára!
  5. Sorold fel a bűneidet! Ezt következően sorold fel a bűnöket, melyek a lelkedet nyomják, és melyekért feloldozást kérsz. Egyaránt térj ki a bocsánatos (nem szándékosan elkövetett) és halálos bűnökre (a bűn tudatában szándékosan elkövetett bűn) is, hogy mind megbocsátást nyerjen Istentől. Ezt a részt így fejezd be: „Több bűnömre nem emlékszem”. Ha kérdésed van, ekkor felteheted az atyának.
  6. Hallgasd meg a gyóntató tanácsait!
  7. Bűnbánat! Miután az atya elmondta tanácsait a jövőre nézve, kérj bűnbocsánatot a következő szavakkal: „Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a jó Istent megbántottam. Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, és a bűnre vezető alkalmat kerülöm. Ámen.”
  8. A gyóntató feloldozása: Ezt követi a gyóntató feloldozása, melynek része, hogy kirója a penitenciát, melyet el kell végezned a gyóntatószék elhagyása után. Ennek a szakasznak a végén, mikor a gyóntató azt mondja: „Feloldozlak téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”, Te vess keresztet!
  9. Feloldozás utáni párbeszéd (ez a rész a paptól függően elmaradhat): Gyóntató: Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk. Gyónó: Mert örökké szeret minket. Gyóntató: Isten megbocsátotta bűneidet menj békével. Gyónó: Istennek legyen hála.
  10. Elköszönés! Ahogy már az elején is „Dicsértessék a Jézus Krisztus” köszöntéssel lépj ki a gyóntatószékből!

Tippek

  • Bár megvannak a gyónás ezer évek óta öröklődő szóbeli fordulatai, azonban a lényeg mégsem ezen van. Hisz amellett, hogy jó, ha betartod a kereteket, a lényeg a belső bűnbánaton van, hogy valójában megszabadulhass a kőtől, mely a lelkedet nyomja!
  • "Húsvét estéjén az Úr Jézus megjelent az apostoloknak, és így szólt hozzájuk: Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad." (Jn 20,22-23)
  • A gyónás lényege, hogy az ember megbánja a bűneit, megutálja azokat, és a jövőben elhagyja azokat. Tehát a helyes "gyónás" (azaz a bűn megvallása) úgy történik, hogy az ember hallja Isten igéjét, és az, mint a jó mag, kinő a szívében, és hitet ad neki. Az ember ezek után látja, mi a bűn, ami elválasztja az embert Istentől. Ha az emberben Isten utáni vágy van, akkor közel akar hozzá kerülni, kiiktatva az életéből a bűnt, ami elválasztja Tőle. Az igéből megérti, hogy Jézus érte halt meg, és mivel ő az egyetlen közbenjáró az Atya és az ember közt, Jézus nevében való hittel, megbánja, megvallja, elhagyja a bűneit. Az igazi bűnbocsánatot csak a valódi bűnbánat adhatja meg.
  • Ha valaki többszöri bűnbánat, megvallás után sem tud megszabadulni bizonyos bűnöktől, ne adja fel, keresse tovább Isten igazságait!

Figyelmeztetés

  • Mindenképpen végezd el a kirótt penitenciát, különben nem nyerheted el Isten feloldozását!
  • A katolikus szokások szerint a szentségek csak és kizárólag tiszta lélekkel vehetők igénybe, azaz gyónás után, ezért mielőtt a szentmisén magadhoz vennéd az oltári szentséget vagy a házasság szentségét, mindenképpen végezd el a gyónást! Ez nem jelenti azt, hogy mindenképpen kell gyónni, hanem azt takarja, hogy a gyónás után bűnnel újra bepiszkolt léleknek kell újra megbocsátást kérnie.
  • Gyónás után figyelj oda szavaidra és cselekedeteidre, hogy minél tovább megőrizhesd lelked tisztaságát!

Amire szükséged lehet

  • Hit
  • Őszinteség
  • Imakönyv segítségként

Felhasznált források, kapcsolódó webcímek

Az oldal szerzői

Bianka, Hogyankell, JViki, Kiscsillag