Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Fokhagymakrémlevest készíteni

Szerkesztés Hogyan kell fokhagymakrémlevest készíteni?

A fokhagymakrémleves előnye, hogy bármilyen idényben nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető, és emellett még nagyon egészséges is, és talán még a pénztárcánkat sem terheli meg annyira.

Szerkesztés Lépések

  1. Fokhagymakrémleves.jpg
    Leveskockából főzzünk erőlevest vagy húslevest! Egy liter vízből forralás után erőleves vagy húsleves kocka segítségével főzzünk leves alapot, amit majd később hozzáönthetünk a hagymához!
  2. Tisztítsuk meg a fokhagymát és a vöröshagymát! Elsőként pucoljuk meg a fokhagymát és a vöröshagymát, majd mindkettőt vágjuk apró darabokra! A hagymákat szeletelő gépben is felaprózhatjuk, de az is lehet, hogy a fokhagymát fokhagymanyomón keresztül nyomjuk majd bele az edénybe.
  3. Pároljuk meg a hagymát! Egy kevés olajon pároljuk meg a hagymákat! A legjobb, ha mindezt olíva olajon tesszük, de ha valaki nem szereti a napraforgó olaj is megfelel a célnak.
  4. Adjunk hozzá a lisztet! Szórjuk rá a kb. 2 evőkanál lisztet a hagymára, és egy nagyon picit pirítsuk tovább, de csak addig, amíg még világos színű marad!
  5. Tegyük hozzá az előre elkészített leves alapot! Ezt követően öntsük hozzá a már előre elkészített leves alapot, és keverjük csomómentesre!
  6. Adjuk hozzá a tejszínt! Először a tejszínt keverjük össze 2 evőkanál étkezési keményítővel, majd öntsük hozzá a leveshez!
  7. Fűszerezzük és forraljuk össze a levest! Sóval és fehér borssal ízesítsük a levest, esetleg ízlés szerint szerecsendiót is használhatunk a még jobb ízélmény érdekében! Ha ezzel megvagyunk, sűrű kavargatás mellett még egyszer forraljuk össze az egészet, és addig főzzük, amíg krémes állagúvá nem válik!
  • Díszítésként friss apróra vágott petrezselymet és reszelt sajtot használjunk!
  • Tálaláskor vajas és/vagy sajtos pirítóssal szolgáljuk fel a levest!

Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • Kb. 12 fokhagymagerezd, ami kb. 2-3 fej fokhagymának felel meg.
  • 1 kisebb fej vöröshagyma.
  • 3-4 evőkanál étolaj/ olíva olaj
  • 1 liter víz
  • 1 leveskocka
  • fokhagymanyomó vagy szeletelő gép
  • Kb. 2 evőkanál liszt
  • 1,5 -2 dl tejszín
  • 2 evőkanál étkezési keményítő
  • fehér bors
  • ízlés szerint szerecsendió
  • friss petrezselyem
  • reszelt sajt
  • pirítós

Szerkesztés Figyelmeztetések

  • Amikor az erőlevest hozzáöntjük a liszttel párolt hagymához, akkor a levet fokozatosan adagoljuk a hagymához, hogy ne legyen csomós a leves! Az addig beleöntött részt pedig először mindig keverjük csomómentesre!

Szerkesztés Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bianka