Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Facebook posztot időzíteni

Szerkesztés Hogyan kell Facebook posztot időzíteni?

A Facebook posztok időzítése már korábban is lehetséges volt, de csak harmadik oldali alkalmazások segítségével, mint például a Hootsuite vagy Later Bro. Mostantól azonban már a Facebookon belül, a posztolás mellett is egyből megoldható.

Szerkesztés Lépések

  1. Állítsuk át az adminunkat úgy, hogy az oldal nevében használjuk a Facebookot!
    Időzítés1.jpg
  2. Írjuk meg a bejegyzés szövegét!
  3. Kattintsunk bal gombbal a bal sarokban található óra ikonra!
    Időzítés2.jpg
  4. Adjuk meg a poszt idejének évét, hónapját, napját, óráját és percét! Itt tízperces intervallumokban tudjuk választani!
  5. A múltba dátumozott posztok esetében beállíthatjuk, hogy elrejtse a hírfolyamból a posztot, ez viszont a jövőbeni bejegyzések esetében nem lehetséges.
    Időzítés4.jpg
  6. Nyomjuk meg a jobb sarokban található időzítés gombot!
  7. Hol tudom megnézni az időzített posztjaimat? A tevékenységnaplón belül megnézheted az össze előre és múltba időzített posztodat.
    Időzítés5.jpg
  8. Hol tudom törölni az előre időzített posztokat? A tevékenységnaplón belül a poszt mellett jobb sarokban található nyíl legördítésénél megjelenő Cancel post gombbal tudod törölni az időzített bejegyzést.
    Időzítés6.jpg
  9. Hol tudom módosítani az időzítés dátumát? A tevékenységnaplón belül a poszt mellett jobb sarokban található nyíl legördítésénél megjelenő Change time gombra kattintva tudod megváltoztatni az időzítés dátumát.
  10. Milyen típusú bejegyzéseket lehet időzíteni?
    1. Szöveges státuszfrissítés
    2. Link
    3. Kép
    4. Videó
  11. Amiket nem lehet időzíteni:
    1. fotóalbum,
    2. kérdés,
    3. mérföldkő,
    4. esemény.
  • A funkció nem csak a jövőbeli időzítését, hanem a visszadátumozást is lehetővé teszi. Ez azonban sok esetben súlyos etikai kérdéseket vet fel a cégek esetében. De csakúgy mint bármilyen másik kommunikáció esetében a közösségi médiára is igaz, hogy első az őszinteség, melyre a „rajongók” bizalma épül.
  • Mivel ez a funkció csak oldalak számára érhető el, magánszemélyként továbbra is alkalmazzuk a harmadik oldali programokat, melynek használatáról itt olvashatsz: Hogyan kell ütemezni a Facebook-bejegyzéseket.
  • Az időzítés mellett egy újabb újdonság is elérhető a különböző szintű adminisztrációs státuszok beállítása: öt pozíció a statisztikákhoz hozzáférő Insight Analysttól a lapmenedzserig. A Mashable összeállított egy összegző táblázatot a különböző szinteken használható funkcióról.
    Hozzáférés.jpg

Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • Oldal Facebook profil

Szerkesztés Figyelmeztetések

  • Ez a funkció maximum fél évre előre enged bejegyezni egy posztot tízperces intervallumokban.
  • Ahhoz, hogy a múltba lévő időpontot tudjunk megadni először meg kell adnunk az oldal létrehozásának dátumát! Ezt úgy adjuk meg, hogy ez előtti dátumra semmiképpen sem fogunk tudni már posztot időzíteni!
    Kezdet.jpg

Szerkesztés Kapcsolódó videók

Szerkesztés Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bianka