Elektronikus útdíjat fizetni

Innen: Hogyankell.hu

Hogyan kell elektronikus útdíjat fizetni?

Elektronikus-utdij-fizetese.jpg

2013. július 1-jén lépett érvénybe hazánkban az elektronikus útdíjszedési rendszer, vagyis a HU-GO. Ennek értelmében a 3,5 tonnát meghaladó gépjárművek esetében a díjköteles útszakaszokon a megtett út arányának megfelelően kell útdíjat fizetni. Az alábbiakban sorra vesszük, hogy miként kell ezt megtenni.

Lépések

  1. Állapítsuk meg, hogy vonatkozik-e ránk az e-útdíj! A gépjármű és vontatmány megengedett legnagyobb össztömegértékét a forgalmi engedélyben szereplő hatósági bejegyzés alapján kell meghatározni. Ha ez meghaladja a 3,5 tonnát, akkor vonatkozik ránk az előírás.
  2. Állapítsuk meg, melyik kategóriába tartozik a gépjármű! Az, hogy mennyit kell fizetnünk e-útdíjként, függ a gépjárművünk kategóriájától, az úttípustól (autópálya, autóút vagy főút) és a környezetvédelmi besorolástól. A kategóriát a tengelyek száma alapján állapíthatjuk meg. A J2 díjkategória a kéttengelyes, a J3 a háromtengelyes, míg a J4 a négy- vagy több tengelyes gépjárművekre vonatkozik.
    • A tengelyeket úgy könnyű kiszámítani, ha megszámoljuk a jármű kerekeit, és elosztjuk kettővel. Az egy oldalon található dupla kerék egynek számít. A felhajtható tengely viszont beleszámít attól függetlenül, hogy érintkezik-e a talajjal vagy sem.
  3. Nézzük meg, milyen környezetvédelmi besorolásba tartozik a gépjármű! A forgalmi engedélyben erre vonatkozóan 0-15-ig találunk számokat. Ezt kell Euro besorolásként megadnunk.
    • Így a forgalmi engedélyben található 0-1 besorolás az Euro-0-nak felel meg.
    • A 3 az Euro-1-nek.
    • A 2 és a 4 az Euro-2-nek.
    • 5-től felfele már az Euro-3 vagy afölötti kategóriába tartozunk, ami az útdíjfizetés szempontjából egynek kategóriának számít.
  4. Arról, hogy mely útszakasz fizetős, ezen a linken tájékozódjon. Ezeket az útszakaszokat KRESZ-táblákkal is jelzik. Az alábbi útszakaszok használhatók díjmentesen:
    • M1 autópálya Budapest és az M0 autóút között (Kmsz: 5,5-16)
    • M3 autópálya Budapest és az M0 autóút között (Kmsz: 11-13)
    • M5 autópálya és az M0 autóút között (Kmsz: 13-22)
    • M7 autópálya Budapest és M0 autóút között (Kmsz: 5,5-16)
    • M4 autóút (4. sz. főút jelzés) Budapest és M0 autóút között (Kmsz: 19-25)
  5. Azt, hogy mennyit kell fizetnünk, az alábbi útdíjkalkulátorral számolhatjuk ki: útdíjkalkulátor.
  6. Útdíjbevallást két módon tehetünk meg:
    • fedélzeti egység segítségével,
    • előre megváltott viszonylati jeggyel.
  7. Ha fedélzeti egységet használunk, az alábbiakat kell tennünk:
    • Vegyük meg a fedélzeti egységet!
    • Az előírásoknak megfelelően állítsuk üzembe!
    • A csomagban található regisztrációs kártyán lévő 12 jegyű kód révén regisztráljunk a HU-GO oldalán.
    • A fedélzeti egység által küldött útvonaladatok alapján automatikusan elszámolásra kerül járművének úthasználata, így teljesíti útvonalbevallási kötelezettségét.
  8. Ha viszonylati jegyet használunk, akkor tervezzük meg előre az utat!
    • A megtervezett útvonalra vásárolhatunk viszonylati jegyet online vagy személyesen az értékesítési pontokon.
    • A viszonylati jegyet maximum 30 nappal az út megkezdése előtt válthatjuk meg, de mindenképpen még az út megkezdése előtt ki kell váltani.
    • A viszonylati jegy megváltoztatására nincs lehetőség!

Tippek

  • Az e-útdíj tartalmazza az áfát.
  • A fedélzeti egység más járműbe is átszerelhető, de akkor a regisztrációt a HU-GO oldalán módosítani kell.

Amire szükséged lehet

  • viszonylati jegy vásárlása vagy fedélzeti egység
  • pénz
  • útvonal ismerete (viszonylati jegy esetén)

Figyelmeztetések

  • A jogosulatlan úthasználatért pótdíjat kell fizetni.
  • Ha egy lezárt útszakaszról fizetős főútra terelnek, ezért nem kell fizetni, az első lehajtónál azonban el kell hagyni.

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Kiscsillag