Cikkek:Mire számíthatunk, ha a jogi pályát választjuk

Innen: Hogyankell.hu

A lap korábbi változatát látod, amilyen ALH Consulting Kft. (vitalap | szerkesztései) 2023. december 13., 08:15-kor történt szerkesztése után volt.

Mire számíthatunk, ha a jogi pályát választjuk?

Kecskemetallas.hu - 2023 december - LinkMarketing - 6.jpeg

Bár minden évben az olvasható az interneten, hogy a jogi kar rendkívül telített, és már az egyetemen is azt hallani a tanároktól, hogy nem lehet elhelyezkedni, ennek ellenére szinte mindenkinek sikerül munkát találnia. Bár azt hozzá kell tenni, hogy az nem mindig egészen olyan, mint amilyet szerettek volna.

Három fő klasszikus opció van

Az egyik a bíróvá válás, amelynek az esetében 3 évet kell eltölteni fogalmazóként egy városi bíróságon, amely után le kell tenni a szakvizsgát. Majd miután titkári pozícióban is eltöltöttünk egy évet, kisebb ügyekben már rendelkezni fogunk némi döntési jogkörrel, és ha megürül egy hely, akkor mehetünk bírónak.

Az ügyészségnél szinte ugyanez a helyzet. Az ügyvédség esetében pedig 3 évet kell eltölteni ügyvédjelöltként, amely után következik a szakvizsga. Amennyiben ezt sikerrel vesszük, akkor már megpályázhatjuk a https://kecskemetallas.hu/allasok/jog-kozigazgatas aloldalon és az egyéb állásportálokon meghirdetett ügyvédi pozíciók egyikét.

Emellett vannak egyéb területek is

Elmehetünk például jogtanácsosnak egy nagyvállalathoz vagy egy bankhoz, hogy ellássuk a jogi ügyeiket, amely magában foglalja az okiratszerkesztést, a munkajogi ügyeket, a képviseletet a bíróságon, és még hosszasan folytathatnánk a sort. Ehhez kelleni fog 3 év jogi előadóként szerzett gyakorlat és a sikeres szakvizsga.

De a közigazgatási szervek, a minisztériumok és az egyéb olyan jogi szervezetek, mint a jogi segítségnyújtó szolgálatok, emberi jogi szervezetek, alapítványok és egyéb társadalmi szervezetek tárt karokkal várják a jogászokat.

Sőt, egy ilyen végzettséggel az sem kizárt, hogy elmenjünk EU bürokratának Luxemburgba vagy Brüsszelbe. Bár azt hozzá kell tenni, hogy ez tényleg csak a legtehetségesebbeknek sikerül.

Milyen keresetre számíthatunk?

Ügyvédjelöltként a legtöbb helyen általában 250 ezer forintnyi fizetést tehetünk zsebre, amiért gyakran heti hatvanöt-hetven órát is kénytelenek vagyunk munkában tölteni. A szakvizsga után viszont már javul a helyzet, a gyakorló jogászok fizetési sávja ugyanis ma Magyarországon 400 ezer és 1 millió forint között van.

A kezdő ügyészek alapilletménye is eléggé ígéretes, megközelítheti akár a havi félmillió forintot is, háromévente pedig még 5-10%-kal tovább emelkedik. Ami pedig a bírókat illeti, szintén eléggé magas bért kapnak havonta, egészen pontosan 510 ezer forintot, ami idővel szintén arányosan növekszik.

Nem fogunk tehát egyből hat számjegyű összeget zsebre rakni, de ha türelmesek vagyunk, és megvan bennünk a szakma iránti elhivatottság, az alázatosság és a tanulás iránti vágy, átlag feletti keresetre számíthatunk, különösen akkor, ha sikerül egy nemzetközi ügyvédi irodánál elhelyezkednünk.