„Asztalt teríteni” változatai közötti eltérés

Innen: Hogyankell.hu

(Amire szükséged lehet)
(Lépések)
 
(4 közbenső módosítás, amit 3 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
5. sor: 5. sor:
 
== Lépések ==
 
== Lépések ==
  
# Középen általában egy lapos tányér vagy az úgynevezett ültetőtányér található (erre helyezik később azokat a tálakat, amelyekben felszolgálják a fogásokat, pl. a levesestányért). Ezt úgy kell az asztalra helyezni, hogy minden vendégnek elegendő helye legyen (legalább 50-60 cm legyen közöttük). Ha van a tányéron minta, embléma, akkor az felülre kerül, hogy a vendéggel szembe nézzen.
+
# Középen általában egy lapos tányér vagy az úgynevezett ültetőtányér (alaptányér) található (erre helyezik később azokat a tálakat, amelyekben felszolgálják a fogásokat, pl. a levesestányért). Ezt úgy kell az asztalra helyezni, hogy minden vendégnek elegendő helye legyen (legalább 50-60 cm legyen közöttük). Ha van a tányéron minta, embléma, akkor az felülre kerül, hogy a vendéggel szembe nézzen.
 
# A tányértól '''balra a villák, jobbra a kések, és (a kések után) a kanalak találhatók'''. A desszerthez használatos evőeszközök a tányér felett helyezkednek el. Mindig '''a legelőször használt evőeszköz van kívül''', így a vendégek az étkezés során kívülről befelé haladnak, majd ha az oldalsó evőeszközök elfogytak, a felsőket veszik igénybe.
 
# A tányértól '''balra a villák, jobbra a kések, és (a kések után) a kanalak találhatók'''. A desszerthez használatos evőeszközök a tányér felett helyezkednek el. Mindig '''a legelőször használt evőeszköz van kívül''', így a vendégek az étkezés során kívülről befelé haladnak, majd ha az oldalsó evőeszközök elfogytak, a felsőket veszik igénybe.
 
## A fentieknek megfelelően közvetlenül a tányér jobb oldalára, élével a tányér felé fordítva kell elhelyezni a fő fogáshoz használt nagy kést.
 
## A fentieknek megfelelően közvetlenül a tányér jobb oldalára, élével a tányér felé fordítva kell elhelyezni a fő fogáshoz használt nagy kést.
 
## Ezt követi az előételhez használt kés: halkés, rákkés, vajkés vagy kaviárkés.
 
## Ezt követi az előételhez használt kés: halkés, rákkés, vajkés vagy kaviárkés.
## Ezek után helyezzük fel a leveshez használt nagy kanalat.
+
## Ezek után helyezzük fel a leveshez használt nagy kanalat, amennyiben a levest tányérból fogyasztja a vendég. Ha csészéből eszi, consommé-s, vagy desszertkanalat teszünk fel.
 
## Amennyiben olyan előételt szolgálunk fel, amelyet a leves előtt, kanállal kell fogyasztani, a nagy kanál mellé kerülhet még egy kisebb is.
 
## Amennyiben olyan előételt szolgálunk fel, amelyet a leves előtt, kanállal kell fogyasztani, a nagy kanál mellé kerülhet még egy kisebb is.
 
## Közvetlenül a tányér bal oldalára kerül a fő fogáshoz használt villa.
 
## Közvetlenül a tányér bal oldalára kerül a fő fogáshoz használt villa.
## Ezt követi az előételhez használt villa (halvilla, rákvilla, fondüvilla).
+
## Ezt követi a meleg előételhez használt villa (halvilla, rákvilla, fondüvilla).
 
## A tányér fölé kerül a desszertes kanál és villa. (A kanál nyele jobbra, míg a villáé balra mutat, és a kanál van felül. Ha azonban csak villát adunk a desszerthez, annak a nyele is jobbra néz.)
 
## A tányér fölé kerül a desszertes kanál és villa. (A kanál nyele jobbra, míg a villáé balra mutat, és a kanál van felül. Ha azonban csak villát adunk a desszerthez, annak a nyele is jobbra néz.)
 
# Az evőeszközök után helyezzük el a poharakat. A főfogáshoz használt ital poharát a főfogáshoz használt kés hegye fölé helyezzük el. Az előételhez felszolgált italok pohara ettől jobbra, a desszerthez adottaké pedig balra álljon.
 
# Az evőeszközök után helyezzük el a poharakat. A főfogáshoz használt ital poharát a főfogáshoz használt kés hegye fölé helyezzük el. Az előételhez felszolgált italok pohara ettől jobbra, a desszerthez adottaké pedig balra álljon.
36. sor: 36. sor:
 
* Szalvéta
 
* Szalvéta
 
* Fűszertartók
 
* Fűszertartók
* Asztaldísz (pl. virág, gyertya)
+
* Asztaldísz (pl.: virág, gyertya)
  
 
== Források, hivatkozások ==
 
== Források, hivatkozások ==

A lap jelenlegi, 2020. november 29., 20:16-kori változata

[szerkesztés] Hogyan kell helyesen megteríteni az asztalt?

Teritek.jpg

Az asztal megterítésének, az evőeszközök elhelyezésének ismerete mindig hasznos lehet. Nem csak egy elegánsabb étteremben találkozhatunk a megszokottnál több evőeszközzel, de az is előfordulhat, hogy elegáns vendégeknek kell vacsorát adnunk. Az alábbiakban egyfajta térképet rajzolunk az asztalról, amely nem csak a terítésnél, hanem az étkezésnél is segítséget nyújt.

[szerkesztés] Lépések

  1. Középen általában egy lapos tányér vagy az úgynevezett ültetőtányér (alaptányér) található (erre helyezik később azokat a tálakat, amelyekben felszolgálják a fogásokat, pl. a levesestányért). Ezt úgy kell az asztalra helyezni, hogy minden vendégnek elegendő helye legyen (legalább 50-60 cm legyen közöttük). Ha van a tányéron minta, embléma, akkor az felülre kerül, hogy a vendéggel szembe nézzen.
  2. A tányértól balra a villák, jobbra a kések, és (a kések után) a kanalak találhatók. A desszerthez használatos evőeszközök a tányér felett helyezkednek el. Mindig a legelőször használt evőeszköz van kívül, így a vendégek az étkezés során kívülről befelé haladnak, majd ha az oldalsó evőeszközök elfogytak, a felsőket veszik igénybe.
    1. A fentieknek megfelelően közvetlenül a tányér jobb oldalára, élével a tányér felé fordítva kell elhelyezni a fő fogáshoz használt nagy kést.
    2. Ezt követi az előételhez használt kés: halkés, rákkés, vajkés vagy kaviárkés.
    3. Ezek után helyezzük fel a leveshez használt nagy kanalat, amennyiben a levest tányérból fogyasztja a vendég. Ha csészéből eszi, consommé-s, vagy desszertkanalat teszünk fel.
    4. Amennyiben olyan előételt szolgálunk fel, amelyet a leves előtt, kanállal kell fogyasztani, a nagy kanál mellé kerülhet még egy kisebb is.
    5. Közvetlenül a tányér bal oldalára kerül a fő fogáshoz használt villa.
    6. Ezt követi a meleg előételhez használt villa (halvilla, rákvilla, fondüvilla).
    7. A tányér fölé kerül a desszertes kanál és villa. (A kanál nyele jobbra, míg a villáé balra mutat, és a kanál van felül. Ha azonban csak villát adunk a desszerthez, annak a nyele is jobbra néz.)
  3. Az evőeszközök után helyezzük el a poharakat. A főfogáshoz használt ital poharát a főfogáshoz használt kés hegye fölé helyezzük el. Az előételhez felszolgált italok pohara ettől jobbra, a desszerthez adottaké pedig balra álljon.
  4. Ha a vacsorához kenyeret is szolgálunk fel, akkor annak a bal oldalra tegyünk egy kisebb tányért, és esetleg egy kést a vajnak. Ugyanide kerülhet a savanyúsághoz szükséges tál is.
  5. Ezután helyezzük a szalvétát a bal oldalra, a villák mellé.
  6. A terítés befejezéseként helyezzük az asztalra a fűszertartókat és esetleg egy kis csokor virágot, gyertyát vagy egyéb díszítést. Ezek ne legyenek túl magasak, nehogy zavarja a szemben ülőket a beszélgetésben.

[szerkesztés] Tippek

  • A bonyolult terítési szabályok az alábbi két „ökölszabállyal” egyszerűen leírhatók: minden eszköz arra az oldalra kerül, amelyik kézzel majd a vendégek használják; és olyan sorrendben, hogy az étkezés során kívülről befelé (a poharaknál jobbról balra) haladjanak.
  • Ne csak az evőeszközök és poharak elhelyezésére ügyeljünk, hanem a teríték összbenyomására is. Modern terítéket például ne tegyünk a nagymamától kapott, csipkés asztalterítőre. Ünnepi alkalmakra fehér terítőt, porcelán étkészletet és szép (esetleg csiszolt) poharakat használjunk.

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Három pár evőeszköznél (a desszertes kanalat, villát nem számítva) ne tegyünk az asztalra, ugyanígy négy pohárnál többet sem kell a tányérok fölé zsúfolni. Amennyiben a szükség úgy kívánja, inkább a vacsora egy-egy szünetében (két fogás között) cseréljük a terítéket.

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • Asztalterítő
  • Tányérok
  • Poharak
  • Komplett evőeszköz-készlet
  • Szalvéta
  • Fűszertartók
  • Asztaldísz (pl.: virág, gyertya)

[szerkesztés] Források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Hogyankell, JViki