Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Albérletet választani

Szerkesztés Hogyan kell albérletet választani?

Alberlet .jpg

Az első lépés az önálló élet felé egyértelműen az, amikor a középiskolás éveid alatt kollégiumban laksz, távol a szüleidtől. De az igazán nagy lépés mégis csak az, amikor továbbtanulsz, felvételt nyersz egy főiskolára, egyetemre egy nagyobb városba, és a kolesz helyett albérletbe költözöl egyedül, barátaiddal vagy a pároddal. Kezdő albérlet-keresőként viszont nem árt, ha jól átgondolod, milyen lakásban is szeretnél élni.


Szerkesztés Lépések

  1. Határozd meg az összeget, amit rá tudsz szánni egy lakásra! Ha például maximum 50 000 forintot tudnál lakhatásra költeni, akkor úgy kell keresned, hogy a bérleti díjon felül az egyéb felmerülő költségek (közös költség, rezsi, internet stb.) is beleférjenek ebbe az összegbe.
  2. Egyedül szeretnél lakni vagy nem? Jó ha tudod, hogy árban egyedül minden nehezebb, viszont így a magad ura lehetsz. Ráadásul, egy kisebb, garzon méretű lakás is elegendő lehet számodra. Viszont, ha a pároddal, vagy esetleg cimborákkal költöznél, úgy gondoljatok abba bele, hogy mindenkinek jár a privát szféra. Tehát, míg a pároddal meglehetsz egy hálószobában, jó, ha van egy nappali is, hogy el tudjon vonulni a másik. Ellenben, ha egy ismerőssel osztoznál a lakáson, biztosan igényelnétek a saját, külön bejáratú hálószobát. Ami ugye azt jelenti, hogy nem kell keresztül másznod a másik nyakán, ha te a konyhából a fürdőszobába szeretnél eljutni, vagy éppen fordítva.
  3. Fontos, hogy jó közlekedése legyen és hamar eljuthass a főiskolára, munkahelyre? Ha nem bánod, hogy több órát kell utaznod, akkor ennek a lépésnek az átgondolását ki is hagyhatod. Viszont ha szempont az egyszerű megközelíthetőség, akkor nézz körbe, milyen helyi járatok és tömegközlekedési útvonalak mentén haladva juthatsz el a legkönnyebben a célpontig. Például, ha Budapesten, valamelyik metróállomás közelében van az iskolád, akkor szinte az összes metróvonal mentén jó lesz neked a közlekedés.
  4. Bútorozott vagy bútorozatlan? Azt gondolná az ember, hogy a bútorozatlan lakások mind olcsóbbak. Saját tapasztalataim szerint az árkülönbség nem olyan mértékű, hogy megérje saját bútorokat venni és összeszerelni. Sokszor ugyanazon az áron kínálnak szép bútorosat és üres albérleteket is. Ezért gondold át, neked melyik a fontosabb: úgy legyen berendezve, ahogy te szeretnéd, vagy inkább nem vesződnél még ezzel is?
  5. Teljes körűen gépesített, vagy nem bánod, ha például nincs mosógép? A gépesítésre általában a következőket értik: hűtőgép, mikrohullámú sütő, gáztűzhely, vagy külön sütő és főzőlap, mosógép és az extrák, ami mosogatógép és TV szokott még lenni. Nyilván elboldogulsz mosogatógép nélkül, és nyilván nem nagy tétel egy mikrót beszerezni, de egy hűtő vagy egy mosógép már megint egy komolyabb összeg. Egy hűtőgép ráadásul elengedhetetlen, hisz szinte minden ételünk romlandó. A mosógép hiánya nem tűnik fel, ha minden hétvégén haza tudsz menni szüleidhez és hazaszállítmányozni a koszos ruhát. Tehát jól gondold át, mennyit lennél folyamatosan a lakásban és milyen gépek kellenek neked!
  6. Feltétel, hogy csendes legyen? Bizony még vannak olyan főiskolások, akik szeretik a csendet, ha tanulásról, ha pihenésről van szó. Így, ha közéjük tartozol, bizony figyelj oda arra, hogy semmiképp se nézzen a szobád ablaka forgalmas, zajos utcára! Természetesen a belvárosban is vannak csendes lakások, például, ha belső udvarra, kertre néznek.
  7. Elvagy természetes fény nélkül, vagy depressziós leszel a fénytelen lakásban? Habár lehet, nincsenek problémáid a zajjal, így akár a belváros közepén is laknál egy földszinti lakásban, viszont jó ha tudod, hogy a régebbi polgári lakásokban, főleg a földszinten, a sűrű beépítettség miatt nagyon kevés a természetes fény. Ha fontos a világosság, lehetőleg emeleti lakásokat célozz be, ritkábban lakott területen!
  8. Gondold át az extra kívánságaidat, igényeidet! Ha nincsenek, az a legjobb, hiszen annál több albérlet közül válogathatsz. A következő pontokban felsorolok párat a teljesség igénye nélkül, mit lehet érdemes átgondolnod költözés előtt, keresés közben.
    • Kád vagy zuhanykabin? Egy általános szabály: minden kádban lehet zuhanyozni, de nem minden zuhanyzóban lehet fürdeni. Ha néha szereted magad elengedni, és elmerülni egy kád, habos, forró vízben, főleg a hideg téli napokon, akkor kádas fürdőszobájú albérletet keress!
    • Mennyit főznél, sütnél a lakásban? Ezt azért jó, ha átgondolod, mert akkor a konyha felszereltségét is ehhez mérten tudod ellenőrizni, kiválasztani. Például, ha csak néha főznél magadnak virslit, vagy melegítenél fel egy konzervet, akkor elég lehet egy picike villanyrezsó is. Ellenben, ha sokat főzöl, akkor jó, ha van gáztűzhely, vagy főzőlap és sütő. Természetesen ehhez még hozzájönnek a tálalóeszközök, edények, evőeszközök, és ezek tárolásához kellő hely, szekrény is.
    • Igényled, hogy fagyasztó rész is legyen a hűtőben, vagy köszönöd, meglennél nélküle? Ehhez gondold át, miket szeretnél oda betenni. Például jó lehet akkor, ha a szüleid, nagyszüleid ellátnának élelemmel, de egyszerre képtelen vagy megenni 5-10 adagot normál szavatossági idejükön belül. Ilyenkor beteheted ugye a fagyasztóba az ínségesebb időkre. De ha nincs fagyasztó? Bagatell dolognak tűnik, de hidd el, hogy fontos lehet és inkább előre gondolj rá!
    • Gondold át, milyen típusú házban éreznéd otthon magad! Például valaki ki nem állhatja a polgári lakások szokatlanul nagy belmagasságát a takarítás és a por miatt, valaki pedig a bennük kialakított galériás megoldások miatt szereti. Vagy páran el sem tudják képzelni életüket egy kocka-panelben, ahol minden zaj átszűrődik a falakon a szomszédoktól, valakinek pedig kifejezetten tetszik, hogy ezeken vidulhat szabadidejében. Továbbá, ha utálsz virágágyásokat gyomlálni és rendben tartani, akkor ne válassz kertes kapcsolattal rendelkező lakást!
    • Milyen stílusú bútorzat között éreznéd kényelmesen magad? A fiatalok általában szeretik a modern, egyszerű, letisztult bútorokat. Ha te is közéjük tartozol, akkor a lehetséges albérlet-listádba ne vedd fel a régebbi, antik hangulatokat idéző bútoros lakásokat!
  • Sajnos az árakon nem tudsz változtatni, viszont az elképzeléseiden igen. Így mindenképp a büdzsét szabd meg magadnak először!
  • Még ha egyedül is vennéd ki a lakást, hasznos tud lenni, ha elkísérnek szüleid, vagy egy barátod az albérlet megnézésekor. Több szem, többet lát!
  • A bérleti szerződést mindig figyelmesen olvasd át! Ez a szerződés nem csak a tulajdonost, hanem téged, a te jogaidat is védi! Nyugodtan ülj le tárgyalni vele ez ügyben, ha lennének javaslataid. Ha nem hajlandó rá, akkor valószínűleg nem is lesz jó üzleti partnered a bérlés során.
  • A ház és a lakás lehet rendezett és jó árban, de mit sem ér, ha veszélyes környéken van. Kutakodj ismerősöktől, fórumokon, hogy mely városrészeket érdemes elkerülni lakhatási és közlekedési szempontból egyaránt!
  • Ne várd meg, míg más lenyúlja a kiszemelt albérleted! Amint találsz egy leírtak alapján szimpatikusat, hívd fel és kérdezd meg, mikor lehetne személyesen is megtekinteni!

Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • Türelem és idő átgondolni az igényeidet
  • Papír és toll jegyzetelni
  • Albérletet hirdető internetes oldalak
  • Telefon


Szerkesztés Figyelmeztetések

  • Lehetőleg ne költözz össze idegen emberekkel! Sosem tudhatod ismeretlenül és látatlanban, hogy ki zajos, ki rendetlen vagy ki képes ellopni a dolgaidat, amíg te nem tartózkodsz otthon. A barátaidat, párodat is csak az együttélés során fogod majd igazán megismerni. :)


Szerkesztés Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

BoglarkaS, Noatah