A Feng Shui szerint berendezni a hálószobát

Innen: Hogyankell.hu

A lap korábbi változatát látod, amilyen BoglarkaS (vitalap | szerkesztései) 2014. szeptember 1., 12:35-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

[szerkesztés] Hogyan kell a Feng Shui szerint berendezni a hálószobát?

Bagua terkep.jpg

A Feng Shui a térharmónia keleti filozófiája, melynek évezredes hagyományokon alapuló tanai az egyensúly megteremtését és fenntartását hivatottak elősegíteni. A Feng Shui szerint berendezett lakásokban, otthonokban megfelelően tud áramlani a "chi", így segítségével sokkal kiegyensúlyozottabbak, sikeresebbek és boldogabbak lehetünk. A Feng Shui igen szerteágazó, valamint kötött szabályok mentén határozza meg, miként kellene kialakítanunk a lakásunkat. Aki igazán el akar mélyedni a témában, annak meg kell határoznia GUA számát, és a szerint kialakítani a lakást, házat, berendezéseket. Mi most a hálószoba berendezéséhez adunk általános tippeket, ugyanis ez az a hely, ahol kipihened a nap fáradalmait, így különösen fontos, hogy azt nyugodt és feltöltő energiák között tehesd meg.

[szerkesztés] Lépések

  1. Válaszd meg a hálószobád helyét a lakásban! Mivel ennek a helyiségnek tényleg a pihentető alvást kell szolgálnia, így célszerű a lakás legcsendesebb részén kialakítani az alvókuckót. Eleinte kényelmes ötletnek tűnik, és praktikai szempontból valóban az, ha a fürdőnk a hálószobából nyílik. Viszont Feng Shui szempontból ez a párosítás maga a rémálom. A fürdőszoba a megtisztulás helye, itt mosunk le magunkról minden nem kívánatos, rossz dolgot, mocskot. E tanok szerint alvás közben pont ezeket a negatív dolgokat szívnánk vissza magunkba.
  2. Jelöld ki az ágyad helyét a szobában! Mivel ez a legfontosabb tárgy egy hálószobában, és az alvást valamint pihenést egész konkrétan rajta végzed, így fontos körültekintően megválasztanod a helyét. A funkcionalitás megtartása mellett ügyelnünk kell a Feng Shui szigorú szabályaira, melyek ennél a pontnál ütköznek ki leginkább. Az alábbi képen csak az 5-ös számmal ábrázolt hálószoba-elrendezés felel meg a keleti tanoknak.
    Fengshui agyak.jpg
    A Feng Shui a következőket köti ki a hálószobában:
    • Az ajtó ne nyíljon az ágyra! Azaz, ha kinyitod az ajtót, ne álljál szemben az ággyal! Ezt hívják „ravatalozó” pozíciónak, mely már a nevéből fakadóan is sejthető, hogy nem jelent jót.
    • Az ágy ne „lógjon szabadon” a szoba közepén! A fejünk legyen a falnál, mert ez ad biztonságérzetet. Még jobb, ha az ágynak van fejtámlája.
    • Lehetőség szerint ne legyen az ajtó és az ablak „kereszthuzatában” sem az ágy! Tehát az sem jó, ha a fekhelyünk közvetlen az ablak alatt van. Ugyanis ilyenkor a házból távozó rossz energiák rajtunk keresztül hagyják el a szobát.
    • Kerüljük a „kuckó” elhelyezést, tehát az ágy legyen körbejárható! Ez akkor nagyon fontos, ha a párunkkal osztozunk a hálószobán, vagyis az ágyon is.
    • A szabadon lévő gerendák, kiugró sarkok dizájnosan mutatnak, viszont a Feng Shui szerint ezek megzavarják az alvást, nyugtalanságot keltenek. Ha ilyen a hálószobánk kialakítása, és nem szeretnénk álmennyezetet építeni, akkor felfüggesztett vászonnal takarjuk el őket az alvás idejére.
    • Szerencsés vagy, ha olyan lakásban élsz, ahol sok a természetes napfény. Viszont az nem jó, ha az ágyadra is rásüt közvetlenül a nap, ugyanis ilyenkor az is feltöltődik energiával, tehát nem lesz majd pihentető, nyugalmas az alvásod. Érdemes ezt is figyelembe venned az ágy elhelyezésénél, vagy használj sötétítőfüggönyöket, redőnyt!
  3. Hova tedd a többi bútort? Sokan szeretnek mindent a közelükben tudni, és bezsúfolni egy helyre. Ha követni szeretnéd a Feng Shui elveit, akkor ezt a szokást feltétlenül érdemes elkerülnöd. Az energia is úgy jár a lakásban, szobában, ahogy te. Ha sok mindenbe beleütközik a szoba közepén, kerülgetnie kell a tárgyakat, akkor nem tudja megfelelően kifejteni pozitív hatásait. Így a hálószobában a nagyobb bútorok közül csak a feltétlenül szükségesek kapjanak helyet: ágy, éjjeliszekrény, szekrény vagy komód a ruháidnak.
  4. Hova tedd a tükröket? Másik nagyon érzékeny pont és vita tárgya a tükör kérdése. Praktikai szempontból hasznos az öltözködéshez, sminkeléshez, frizurakészítéshez, egyszóval a tollászkodáshoz. Népi babona is óva int a tükröktől, gondoljatok csak az eltört tükör balszerencsét okozó nép hiedelmére. Ezektől függetlenül nem kell lemondani a hálószobai tükrökről, csapán tartsd be a következőket:
    • Ne legyen ággyal szemben! Így könnyen bevonzhatsz a párkapcsolatodba egy harmadik félt. Ha másképp nem megy, mert máshova nem fér el, akkor használat után mindig takard le!
    • Ágy mellett ideális Feng Shui szempontból, főleg, ha látod magad benne az ágyadról. Mellesleg, ez az elrendezés még izgalmas is lehet, sőt, jól kiválasztott hellyel a térérzet is növelhető.
  5. Dísztárgyak, növények a hálószobában. Hova tedd őket? Az apró, személyes tárgyaink, pár zöld szobanövény igazán otthonossá és kellemesé tudja még tenni a hálószobádat. Feng Shui szerint a következőket tarts be elhelyezésükkor:
    • Ne legyen csobogó a szobában! A 2000-es évek elején volt nagy divat a kerti tavak, szökőkutak mini változatát betelepíteni a lakásba. Egy betondzsungel közepén a panelekben még jól is jöhet, a csobogók hangja sokakat megnyugtat. Remek helye lehet a nappaliban, fürdőben, vagy vizes helyeken, de a hálószobában tartva párkapcsolati problémákat, betegségeket okozhat.
    • Vágott virággal, cserepes növényekkel nyugodtan díszítheted a lakásod, házad bármely helyiségét, így a hálószobát is. Csak egy dologra figyelj: ne legyen tüskés, hegyes levelű, vagy kaktusz! Ezek a virágok odavonzzák magukhoz a negatív energiákat, így a kinti kertben, házon kívül a helyük.
    • Családi képeket ne tarts a hálószobában! Nagyon szép, ha sokat gondolsz szeretteidre és legalább a képeikkel körbeveszed magad, de a hálószoba csakis a párkapcsolatról szóljon! Tedd családi képeidet a nappaliba, különben bevonzod, hogy a rokonaid beleszóljanak a szerelmi életedbe.

[szerkesztés] Tippek

  • A csi áramlásának nem csak a kevés bútorral rendelkező hálószoba kedvező, hanem az is, ha mindig rendet tartasz magad körül! Szokj rá, hogy ruháidat mindig elpakold és hogy mindig beágyazol!
  • A növények hegyes leveleihez hasonlóan a hegyes sarkú bútorok is vonzzák a negatív energiákat! Sarokvédőkkel tehetsz ezek ellen, ráadásul még biztonságosabbá is teszed a hálószobád.
  • A GUA számodnak megfelelő színekkel és anyagokkal erősítheted a pozitív energiáidat.
  • Száműzd a törött tárgyakat a berendezéseidből, még akkor is, ha megragasztottad! Ha már eltörtek, soha nem fogják visszanyerni eredeti formájukat, mindig is hibásak maradnak. Ugyanis ezek a tárgyak a félresiklott életet jelképezik, valamint elűzik a pénzt és a szerencsét.


[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • GUA szám kalkulátor
  • Feng Shui könyvek, internetes oldalak
  • lakberendezői tanácsok
  • fogékonyság a keleti hagyományok, ezoterikus dolgok iránt


[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Ha komolyan át szeretnéd rendezni lakásod, de legalább a hálószobád, akkor a tiltásokat mindenképpen tarts be! Ezek az alapjai az egész térharmónia filozófiának!


[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

BoglarkaS, Noatah