„A 2011-es ország tortát elkészíteni” változatai közötti eltérés

Innen: Hogyankell.hu

(Amire szükséged lehet)
 
(10 közbenső módosítás, amit 4 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
== Hogyan kell a 2011-es ország tortát elkészíteni? ==
+
== Hogyan kell a 2011-es ország tortáját elkészíteni? ==
  
[[Fájl:Kolestorta.jpg|right|300px]]Az ország tortája Magyarország születésnapjára készített tortakülönlegesség, amelyet minden évben az augusztus 20-i ünnepségen mutatnak be Budapesten és kóstoltatják meg az emberekkel, valamint az ünnepektől kezdve az ország közel 150 cukrászdájában is megvásárolható
+
[[Fájl:Kolestorta.jpg|right|300px]]Az ország tortája Magyarország születésnapjára készített tortakülönlegesség, amelyet minden évben az augusztus 20-i ünnepségen mutatnak be Budapesten, és kóstoltatják meg az emberekkel, valamint az ünnepektől kezdve az ország közel 300 cukrászdájában is megvásárolható. Az ország tortájának két egyedisége is van: az egyik, hogy pályázni kell az elnyerésére, a másik, hogy a tortának minden éveben egy új, még nem létező, egyedi, nem szokványos ízkombinációt tartalmazó kreációból kell készülnie. '''2011''' nyertes tortája a '''Kecskeméti barackos kölestorta''' lett, melyet Zila László cukrászmester álmodott meg és hagyományos, régi alapanyagokból alkotott meg. A torta elkészítése kicsit időigényes, de a harmonikus ízkombináció kárpótol minket. Tanuljuk meg mi is, hogy hogyan és milyen alapanyagokból kell elkészíteni a 2011-es ország tortáját!
2007 óta a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestülete közösen írja ki a pályázatot, amely során az ország különböző pontjain található cukrászatok cukrászmesterei nevezhetnek a saját torta különlegességükkel. Az ország tortájának két különlegessége is van: az egyik, hogy pályázni kell az elnyerésére, a másik, hogy a tortának minden éveben egy új, még nem létező és egyedi, nem szokványos alapanyagokat tartalmazó kreációból kell készülnie. '''2011''' nyertes ország tortája a '''Kecskeméti barackos kölestorta''' lett, melyet Zila László cukrászmester álmodott meg és pár igazán hagyományos és tradicionális régi alapanyagból alkotott meg. A torta elnevezése értelemszerűen a két fő domináló összetevőt takarja, illetve ezen felül két eseményhez is fűződik: a cukrászmester által készített tortái három egymást követő éven át is elnyerték az ország tortája címet, és a második győztes tortát követően egy levelet kapott, amelyet egy Kecskeméti személy írt. A levélíró azt kérte, hogy kecskeméti barackbók készítsen tortát, mivel nagy híre van a kecskeméti baracknak. Majd kapott még egy levelet Karcagról, melyben azt kérték, hogy legyen az ország tortája kölesből, mivel Karcagon nagy hagyománya van a kölesnek. E két levél hatására konstruálódott meg a Kecskeméti barackos kölestorta receptje. A torta '''3 rétegből''' áll, és a fő alapanyaga a '''köles''', ami egy igazán tápláló és egészséges gabonaféle: '''kovasavban, fluorban, foszforban, kénben, vasban, magnéziumban, cinkben, káliumban''' gazdag, és ezen felül bővelkedik '''B1, B2, B3, B5, B6, B17''' vitaminokban. Amellett, hogy '''gluténmentes''', az egyetlen olyan gabonánk, ami '''lúgosítja''' a szervezetet, valamint hatékony '''antioxidáns''' és '''prebiotikus''' hatású. Viszont szükséges lehet beszereznünk egy speciális tortaformát, amit a torta megálmodója Zila Tortaformának nevezett el. A torta elkészítése kicsit időigényes, de a sok munka végeredménye és a harmonikus ízkombináció kárpótol mindent. Tanuljuk meg mi is, hogy hogyan kell és milyen alapanyagokból elkészíteni a 12 szeletes 2011-es ország tortáját!
 
  
 +
== Lépések ==
  
=== Köles alapfőzet elkészítése ===
+
=== A köles alapfőzet elkészítése ===
 
 
* 290 g hántolt köles
 
* 1100 ml tej
 
* 260 g cukor
 
* 1 db vanília rúd kikapart belseje
 
* 5 g só
 
* 60 g vaj
 
* 1 db citrom reszelt héja
 
# '''Elkészítés''': a tejet kis lángon folyamatos kevergetés mellet forraljuk fel, majd öntsük hozzá a jól átmosott kölest. Közben tegyük hozzá a csipet sót és a vaníliarúd kikapart belsejét.
 
# 15-20 perc után puhára fő, akkor vegyük le a gázról és adjuk hozzá a cukrot, a vajat és a reszelt citromhéjat.
 
# Kb. 1400 gramm köles alap készül ebből a mennyiségből, mivel a köles 3x-os folyadékot igényel és azt fel is szívja. Azért szükséges ennyi adag, mivel ugyanabból a köles alapfőzetből készül a piskóta (960 g), és a krém is (500 g).
 
# '''A megfőtt alapot szedjük ketté''': mérjünk ki 500 g-ot és tegyük félre hűlni, ez kerül majd a töltelékbe, míg a másik 960 g köles alapunk, amit a piskóta sütéséhez használunk fel.
 
  
 +
# Az 1100ml tejet kis lángon folyamatos kevergetés mellet forraljuk fel, majd öntsük hozzá a jól átmosott 290g hántolt kölest. Közben tegyünk hozzá egy csipet sót és egy vaníliarúd kikapart belsejét.
 +
# 15-20 perc után puhára fő, akkor vegyük le a gázról és adjuk hozzá a 260g cukrot, a 60g vajat és egy citrom reszelt héját.
 +
# Kb. 1400 gramm kölesalap készül ebből a mennyiségből, mivel a köles 3x-os folyadékot igényel, és azt fel is szívja. Azért szükséges ennyi adag, mivel ugyanabból a köles alapfőzetből készül a piskóta (960 g) és a krém is (500 g).
 +
# '''A megfőtt alapot szedjük ketté''': mérjünk ki 500 g-ot és tegyük félre hűlni, ez kerül majd a töltelékbe, míg a másik felét (960 g) a piskótasütéséhez használunk fel.
  
 
=== A piskóta elkészítése ===
 
=== A piskóta elkészítése ===
  
* 960 g lefőzött köles alap
+
# Egy kerek 4 cm-es sütőkarikát csomagoljunk be sima és szilikonos sütőpapírral is duplán (felül legyen a szilikonos papír). Ha nincs szilikonos papír, alaposan vajazzuk ki a sütőpapírt.
* 3 egész tojás
+
# A lefőzött és kicsit kihűlt kölesalap nagyobb részéhez (960 g) tegyük hozzá az áttört 60g túrót, a 30g mandulalisztet, a 70g lenmagpelyhet, és 3 egész tojást - ne tegyük forrón bele, mert megfő.
* 30 g mandulaliszt
+
# Alaposan keverjük össze, majd töltsük a becsomagolt karikába, és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt süssük készre a piskótát. Ha elkészült, fordítsuk egy rácsra és rögtön szedjük ki a sütőkarikából - késsel vágjuk körbe, hogy könnyeben kijöjjön.
* 70 g őrölt lenmag vagy lenmagpehely
 
* 60 g áttört túró
 
# Egy kerek 4 cm-es sütőkarikát csomagoljunk be sima és szilikonos sütőpapírral is duplán csomagolva (felül legyen a szilikonos papír). Ha nincs szilikonos papír, alaposan vajazzuk ki a sütőpapírt.
 
# A lefőzött és kicsit kihűlt köles alap nagyobb részéhez (960 g) tegyük hozzá az áttört túrót, a mandulalisztet és a lenmagpelyhet, és az egész tojásokat - ne tegyük forrón bele, mert megfő.
 
# Alaposan keverjük össze, majd töltsük a becsomagolt karikába és 180 °C-os előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt süssük készre a piskótát. Ha elkészült, fordítsuk egy rácsra és rögtön szedjük ki a sütőkarikából - késsel vágjuk körbe, hogy könnyeben kijöjjön.
 
  
 
=== A töltelék elkészítése ===
 
=== A töltelék elkészítése ===
  
* 500 g langyosra hűlt, köles alap
 
* 100 g darabolt sárgabarackkonzerv
 
* 50 g sárgabaracköntet
 
* 150 g felvert tejszínhab
 
* 100 g lefőzött zselatin vagy 5 lapzselatin
 
 
# A szilikonos tortaformába tegyük bele a fém tortakarikát, és fújjuk be formaleválasztó spray-vel, vagy vajazzuk ki vékonyan, és rakjuk egy fémtálcára.
 
# A szilikonos tortaformába tegyük bele a fém tortakarikát, és fújjuk be formaleválasztó spray-vel, vagy vajazzuk ki vékonyan, és rakjuk egy fémtálcára.
# A langyosra lehűtött 500 g köles alaphoz keverjük hozzá 100 g darabolt sárgabarack darabkát, az 50 g sárgabaracköntet, majd lazítsuk fel 150 g felvert tejszínhabbal és keverjük hozzá a 100 g forró zselatint.  
+
# A langyosra lehűtött 500 g kölesalaphoz keverjük hozzá a 100 g darabolt sárgabarack darabkát, az 50 g sárgabaracköntet, majd lazítsuk fel 150 g felvert tejszínhabbal és keverjük hozzá a 100 g forró zselatint.  
# A massza állaga akkor megfelelő, ha picit lágy, majdnem folyós, s könnyedén feltudja venni majd a szilikonforma mintáját.  
+
# A massza állaga akkor megfelelő, ha picit lágy, majdnem folyós, s könnyedén fel tudja venni majd a szilikonforma mintáját.  
# A elkevert krémet öntsük a tortaformába, és miközben töltjük figyeljünk a tömörítésre - érdemes kissé az asztalhoz ütögetni, hogy egyenletesen és buborékmentesen oszoljon el.
+
# A elkevert krémet öntsük a tortaformába, és miközben töltjük, figyeljünk a tömörítésre - érdemes kissé az asztalhoz ütögetni, hogy egyenletesen és buborékmentesen oszoljon el.
# Tegyük hozzá a sárgabarackdarabokat és oszlassuk el egyenletesen.
 
 
# Rakjuk a krém tetejére a kihűlt köleses piskótát, majd a tortát tegyük kb. 4 órára a mélyhűtőbe. Amikor megdermedt, szedjük le róla a szilikonformát.
 
# Rakjuk a krém tetejére a kihűlt köleses piskótát, majd a tortát tegyük kb. 4 órára a mélyhűtőbe. Amikor megdermedt, szedjük le róla a szilikonformát.
  
 
=== A sárgabarack öntet elkészítése ===  
 
=== A sárgabarack öntet elkészítése ===  
  
* 230 g sárgabarack
 
* 70 g cukor
 
* 4,5 g pektin (amennyiben nincs, használjunk befőző cukrot)
 
 
# Próbáljunk friss sárgabarackot használni, de a fagyasztott vagy konzerv is jó hozzá.  
 
# Próbáljunk friss sárgabarackot használni, de a fagyasztott vagy konzerv is jó hozzá.  
# A sárgabarackot turmixoljuk le és folytonos kevergetés mellett forraljuk fel lassú tűzön, hogy ne égjen le.  
+
# 230g sárgabarackot turmixoljuk le és folytonos kevergetés mellett forraljuk fel lassú tűzön, hogy ne égjen le.  
# Vegyük le a tűzről ha felforrt, adjuk hozzá a cukorban elkevert pektint, és folytonos keverés mellett forraljuk újra.  
+
# Vegyük le a tűzről, ha felforrt, adjuk hozzá a 70g cukorban elkevert 4,5g pektint, és folytonos keverés mellett forraljuk újra.  
# Ha besűrűsödött vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni, majd hidegen öntsük a kialakított torta részekbe.
+
# Ha besűrűsödött, vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni, majd hidegen öntsük a kialakított tortarészekbe.
 
# '''Díszítés''': csokoládélapból kivágott háromszögek és felezett sárgabarack konzervdarabok a torta tetejére esztétikusan eloszlatva.
 
# '''Díszítés''': csokoládélapból kivágott háromszögek és felezett sárgabarack konzervdarabok a torta tetejére esztétikusan eloszlatva.
  
 
== Tippek ==
 
== Tippek ==
  
* Szerezzünk be egy a tortához készített úgynevezett Zila Tortaformát.
+
* Szerezzünk be egy, a tortához készített úgynevezett Zila Tortaformát.
* A köles alapba a tojásokat csak a végén tegyük bele, amikor már kicsit lehűlt, nehogy darabos legyen.
+
* A kölesalapba a tojásokat csak a végén tegyük bele, amikor már kicsit lehűlt, nehogy darabos legyen.
 
* A piskóta kiöntéséhez szilikonos papírt is használjunk, mert csak sima kivajazással elképzelhető, hogy hozzáragad a piskóta.
 
* A piskóta kiöntéséhez szilikonos papírt is használjunk, mert csak sima kivajazással elképzelhető, hogy hozzáragad a piskóta.
 
* Próbáljunk hántolt kölest használni.
 
* Próbáljunk hántolt kölest használni.
* Amikor a köles alapot készítjük, egy hablapáttal a lábas oldaláról szedjük mindig le az odaragadt kölest, mert odatud égni és kemény lesz.
+
* Amikor a kölesalapot készítjük, egy hablapáttal a lábas oldaláról szedjük mindig le az odaragadt kölest, mert oda tud égni és kemény lesz.
* A kölesalapot kóstoljuk meg, hogy puhára főtt-e mielőtt kiöntjük a formába.
+
* A kölesalapot kóstoljuk meg, hogy puhára főtt-e, mielőtt kiöntjük a formába.
* A kész kölesalapból kimért krémhez való adagot érdemes egy lapos tányérba egyenletesen elsimítva kiönteni és érdemes letakarni egy fóliával, és így berakni a hűtőbe, hogy gyorsabban lehűljön. Ne féljünk, így nem fog megromlani!
+
* A kész kölesalapból kimért krémhez való adagot érdemes egy lapos tányérba egyenletesen elsimítva kiönteni, és érdemes letakarni egy fóliával, és így berakni a hűtőbe, hogy gyorsabban lehűljön. Ne féljünk, így nem fog megromlani!
* Mielőtt a piskótához szükséges köles alapfőzethez hozzátesszük a 3 tojást, várjuk meg míg 80 fok alá hűl.  
+
* Mielőtt a piskótához szükséges kölesalapfőzethez hozzátesszük a 3 tojást, várjuk meg míg 80 fok alá hűl.  
 
* Ahogy elkészült a piskóta és kiszedtük, még melegen vágjuk körbe és szedjük ki a formából.
 
* Ahogy elkészült a piskóta és kiszedtük, még melegen vágjuk körbe és szedjük ki a formából.
 
* Amikor a kész krémet öntjük a szilikonformába, miután eloszlattuk tegyünk egy tálcát alá és ütögessük az asztalhoz, hogy egyenletesen eloszoljon benne a krém.
 
* Amikor a kész krémet öntjük a szilikonformába, miután eloszlattuk tegyünk egy tálcát alá és ütögessük az asztalhoz, hogy egyenletesen eloszoljon benne a krém.
72. sor: 50. sor:
 
== Amire szükséged lehet ==
 
== Amire szükséged lehet ==
  
 +
* '''A köles alapfőzethez a hozzávalók''':
 +
** 290 g hántolt köles
 +
** 1100 ml tej
 +
** 260 g cukor
 +
** 1 db vanília rúd kikapart belseje
 +
** 5 g só
 +
** 60 g vaj
 +
** 1 db citrom reszelt héja
 +
* '''A piskótához a hozzávalók''':
 +
** 960 g lefőzött kölesalap
 +
** 3 egész tojás
 +
** 30 g mandulaliszt
 +
** 70 g őrölt lenmag vagy lenmagpehely
 +
** 60 g áttört túró
 +
* '''A töltelékhez a hozzávalók''':
 +
** 500 g langyosra hűlt kölesalap
 +
** 100 g darabolt sárgabarackkonzerv
 +
** 50 g sárgabaracköntet
 +
** 150 g felvert tejszínhab
 +
** 100 g lefőzött zselatin vagy 5 lapzselatin
 +
* '''A sárgabarack öntethez a  hozzávalók''':
 +
** 230 g sárgabarack
 +
** 70 g cukor
 +
** 4,5 g pektin (amennyiben nincs, használjunk befőző cukrot)
 
* Zila zselés tortaforma
 
* Zila zselés tortaforma
 
* Sima és szilikonos sütőpapír
 
* Sima és szilikonos sütőpapír

A lap jelenlegi, 2014. március 13., 19:50-kori változata

[szerkesztés] Hogyan kell a 2011-es ország tortáját elkészíteni?

Kolestorta.jpg

Az ország tortája Magyarország születésnapjára készített tortakülönlegesség, amelyet minden évben az augusztus 20-i ünnepségen mutatnak be Budapesten, és kóstoltatják meg az emberekkel, valamint az ünnepektől kezdve az ország közel 300 cukrászdájában is megvásárolható. Az ország tortájának két egyedisége is van: az egyik, hogy pályázni kell az elnyerésére, a másik, hogy a tortának minden éveben egy új, még nem létező, egyedi, nem szokványos ízkombinációt tartalmazó kreációból kell készülnie. 2011 nyertes tortája a Kecskeméti barackos kölestorta lett, melyet Zila László cukrászmester álmodott meg és hagyományos, régi alapanyagokból alkotott meg. A torta elkészítése kicsit időigényes, de a harmonikus ízkombináció kárpótol minket. Tanuljuk meg mi is, hogy hogyan és milyen alapanyagokból kell elkészíteni a 2011-es ország tortáját!

[szerkesztés] Lépések

[szerkesztés] A köles alapfőzet elkészítése

  1. Az 1100ml tejet kis lángon folyamatos kevergetés mellet forraljuk fel, majd öntsük hozzá a jól átmosott 290g hántolt kölest. Közben tegyünk hozzá egy csipet sót és egy vaníliarúd kikapart belsejét.
  2. 15-20 perc után puhára fő, akkor vegyük le a gázról és adjuk hozzá a 260g cukrot, a 60g vajat és egy citrom reszelt héját.
  3. Kb. 1400 gramm kölesalap készül ebből a mennyiségből, mivel a köles 3x-os folyadékot igényel, és azt fel is szívja. Azért szükséges ennyi adag, mivel ugyanabból a köles alapfőzetből készül a piskóta (960 g) és a krém is (500 g).
  4. A megfőtt alapot szedjük ketté: mérjünk ki 500 g-ot és tegyük félre hűlni, ez kerül majd a töltelékbe, míg a másik felét (960 g) a piskótasütéséhez használunk fel.

[szerkesztés] A piskóta elkészítése

  1. Egy kerek 4 cm-es sütőkarikát csomagoljunk be sima és szilikonos sütőpapírral is duplán (felül legyen a szilikonos papír). Ha nincs szilikonos papír, alaposan vajazzuk ki a sütőpapírt.
  2. A lefőzött és kicsit kihűlt kölesalap nagyobb részéhez (960 g) tegyük hozzá az áttört 60g túrót, a 30g mandulalisztet, a 70g lenmagpelyhet, és 3 egész tojást - ne tegyük forrón bele, mert megfő.
  3. Alaposan keverjük össze, majd töltsük a becsomagolt karikába, és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt süssük készre a piskótát. Ha elkészült, fordítsuk egy rácsra és rögtön szedjük ki a sütőkarikából - késsel vágjuk körbe, hogy könnyeben kijöjjön.

[szerkesztés] A töltelék elkészítése

  1. A szilikonos tortaformába tegyük bele a fém tortakarikát, és fújjuk be formaleválasztó spray-vel, vagy vajazzuk ki vékonyan, és rakjuk egy fémtálcára.
  2. A langyosra lehűtött 500 g kölesalaphoz keverjük hozzá a 100 g darabolt sárgabarack darabkát, az 50 g sárgabaracköntet, majd lazítsuk fel 150 g felvert tejszínhabbal és keverjük hozzá a 100 g forró zselatint.
  3. A massza állaga akkor megfelelő, ha picit lágy, majdnem folyós, s könnyedén fel tudja venni majd a szilikonforma mintáját.
  4. A elkevert krémet öntsük a tortaformába, és miközben töltjük, figyeljünk a tömörítésre - érdemes kissé az asztalhoz ütögetni, hogy egyenletesen és buborékmentesen oszoljon el.
  5. Rakjuk a krém tetejére a kihűlt köleses piskótát, majd a tortát tegyük kb. 4 órára a mélyhűtőbe. Amikor megdermedt, szedjük le róla a szilikonformát.

[szerkesztés] A sárgabarack öntet elkészítése

  1. Próbáljunk friss sárgabarackot használni, de a fagyasztott vagy konzerv is jó hozzá.
  2. 230g sárgabarackot turmixoljuk le és folytonos kevergetés mellett forraljuk fel lassú tűzön, hogy ne égjen le.
  3. Vegyük le a tűzről, ha felforrt, adjuk hozzá a 70g cukorban elkevert 4,5g pektint, és folytonos keverés mellett forraljuk újra.
  4. Ha besűrűsödött, vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni, majd hidegen öntsük a kialakított tortarészekbe.
  5. Díszítés: csokoládélapból kivágott háromszögek és felezett sárgabarack konzervdarabok a torta tetejére esztétikusan eloszlatva.

[szerkesztés] Tippek

  • Szerezzünk be egy, a tortához készített úgynevezett Zila Tortaformát.
  • A kölesalapba a tojásokat csak a végén tegyük bele, amikor már kicsit lehűlt, nehogy darabos legyen.
  • A piskóta kiöntéséhez szilikonos papírt is használjunk, mert csak sima kivajazással elképzelhető, hogy hozzáragad a piskóta.
  • Próbáljunk hántolt kölest használni.
  • Amikor a kölesalapot készítjük, egy hablapáttal a lábas oldaláról szedjük mindig le az odaragadt kölest, mert oda tud égni és kemény lesz.
  • A kölesalapot kóstoljuk meg, hogy puhára főtt-e, mielőtt kiöntjük a formába.
  • A kész kölesalapból kimért krémhez való adagot érdemes egy lapos tányérba egyenletesen elsimítva kiönteni, és érdemes letakarni egy fóliával, és így berakni a hűtőbe, hogy gyorsabban lehűljön. Ne féljünk, így nem fog megromlani!
  • Mielőtt a piskótához szükséges kölesalapfőzethez hozzátesszük a 3 tojást, várjuk meg míg 80 fok alá hűl.
  • Ahogy elkészült a piskóta és kiszedtük, még melegen vágjuk körbe és szedjük ki a formából.
  • Amikor a kész krémet öntjük a szilikonformába, miután eloszlattuk tegyünk egy tálcát alá és ütögessük az asztalhoz, hogy egyenletesen eloszoljon benne a krém.


[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • A köles alapfőzethez a hozzávalók:
    • 290 g hántolt köles
    • 1100 ml tej
    • 260 g cukor
    • 1 db vanília rúd kikapart belseje
    • 5 g só
    • 60 g vaj
    • 1 db citrom reszelt héja
  • A piskótához a hozzávalók:
    • 960 g lefőzött kölesalap
    • 3 egész tojás
    • 30 g mandulaliszt
    • 70 g őrölt lenmag vagy lenmagpehely
    • 60 g áttört túró
  • A töltelékhez a hozzávalók:
    • 500 g langyosra hűlt kölesalap
    • 100 g darabolt sárgabarackkonzerv
    • 50 g sárgabaracköntet
    • 150 g felvert tejszínhab
    • 100 g lefőzött zselatin vagy 5 lapzselatin
  • A sárgabarack öntethez a hozzávalók:
    • 230 g sárgabarack
    • 70 g cukor
    • 4,5 g pektin (amennyiben nincs, használjunk befőző cukrot)
  • Zila zselés tortaforma
  • Sima és szilikonos sütőpapír
  • Növényi tortaforma kifújó spray
  • Alapanyagok

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Vigyázzunk a lábassal és a sütőből kiszedett piskóta fémkarikájával, forrók lehetnek, meg ne égessük magunkat.


[szerkesztés] Kapcsolódó videók


[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

BoglarkaS, Hogyankell, Mező