„A 2008-as ország tortát elkészíteni” változatai közötti eltérés

Innen: Hogyankell.hu

(Hogyan kell a 2008-as ország tortát elkészíteni?)
 
 
(10 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
== Hogyan kell a 2008-as ország tortát elkészíteni? ==
+
== Hogyan kell a 2008-as ország tortáját elkészíteni? ==
 
 
A „Magyarország Tortája” címére a pályázatot a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete és Magyarország Kormánya hirdeti meg minden évben az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából. A pályázatot 2007 óta írják ki, és a szakmai zsűri döntése után teszik közzé a nyertes tortakülönlegességet és annak a receptjét. A zsűri minden évben az innovatív és kreatív ötletekkel megalkotott tortákat díjazza, amelyek hűen tükrözik a magyaros ízvilágot és alapanyagokat. Az elismert mestercukrászokból álló szakmai zsűri döntése alapján a győztes cukrászat tortája lesz a „Magyarország Tortája” cím az évi egyetlen és örökös birtokosa. Az egyedi tortakülönlegesség közel 300 cukrászdában kapható augusztus 20-ától országszerte, s a cukrászdák csak az eredeti receptúra alapján készíthetik el a süteményt. 2008-ban a Szatmári szilvatorta lett az ország tortája cím győztese, amit Zila László mestercukrász készített el. Egy igazi kuriózum, melyben a szilva, a csoki, a marcipán és a szilvapálinka a főbb domináló ízkombináció. Tanuljuk meg, hogyan kell egy 16 szeletes Szatmári szilvatortát elkészíteni.
 
  
 +
[[Fájl:20967_Szatmari-szilva-torta_n.jpg|right|300px]]A „Magyarország Tortája” címre a pályázatot a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete és Magyarország Kormánya hirdeti meg minden évben az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából. A pályázatot 2007 óta írják ki, és a szakmai zsűri döntése után teszik közzé a nyertes tortakülönlegességet és annak a receptjét. A zsűri minden évben az innovatív és kreatív ötletekkel megalkotott tortákat díjazza, amelyek hűen tükrözik a magyaros ízvilágot és alapanyagokat. '''2008'''-ban a '''Szatmári szilvatorta''' lett az ország tortája cím győztese, amit Zila László mestercukrász készített el. Egy igazi kuriózum, melyben a szilva, a csoki, a marcipán és a szilvapálinka a főbb domináló íz. Tanuljuk meg, hogyan kell egy 16 szeletes Szatmári szilvatortát elkészíteni.
  
 
== Lépések ==
 
== Lépések ==
8. sor: 7. sor:
 
=== A piskóta elkészítése ===
 
=== A piskóta elkészítése ===
  
* 340 g aszalt szilva
+
# 340g aszalt szilvát kockázzuk fel, közben egy edénybe forraljunk vizet, majd amikor felforrt a víz, rakjuk bele a szilvát. Figyeljünk rá, hogy csak addig hagyjuk a vízben, míg felpuhul, nem szabad teljesen megfőzni, hanem csak addig, hogy még picit roppanós legyen.
* 60 ml Casino Rum
+
# Amikor kész, szűrjük le a szilvát és rögtön hideg víz alatt hűtsük le.
* 70 g finom dió
+
# 3 egész tojást üssük bele egy edénybe és kaparjunk hozzá 1db vanília rúd belsejét.
* 120 g vaj
+
# A szilvát rakjuk bele egy lábosba és öntsünk 60ml Casino Rumot.
* 120 g porcukor
+
# Keverjünk ki nagyon habosra 120g vajat 120g porcukorral, amikor már krémes állagúvá vált, az a megfelelő számunkra. Utána tegyük hozzá a tojáskeveréket, és addig habosítjuk folyamatos keveréssel egy habverő segítségével, amíg nagyon könnyű krémmé nem válik. Ha minden munkafolyamatot a megfelelő időben, és hőmérsékleten csinálunk, akkor nem fog összefutni.
* 120 g egész tojás
+
# A felhabosított alapot öntsük rá a szilvára, majd laza keveréssel dolgozzuk össze az előre összekevert szárazanyagokat: 70g finom dió, 140g liszt, 5g sütőpor, 5g fahéj, 7g citromhéjreszelék és egy csipet só. Mind addig keverjük, míg sima, csomómentes tésztát nem kapunk. Vigyázzunk rá, hogy nem szabad túl sokáig keverni, mert nagyon tömörré válhat.
* 140 g liszt
+
# A kész tésztából három 340 g-os adagot tudunk kimérni, amiből 23 cm átmérőjű és 1 cm magas lapokat alakítsunk ki egy sütőlapra, és 210 °C-on 10 percig süssük készre őket.
* 5 g sütőpor
 
* 5 g fahéj
 
* 7 g citromhéjreszelék
 
* 3 g só
 
* 1 db vaníliarúd
 
# Az aszalt szilvát kockázzuk fel, és közben egy edénybe forraljunk vizet, majd amikor felforrt a víz, rakjuk bele a szilvát. Figyeljünk rá, hogy csak addig hagyjuk a vízben, míg felpuhul, nem szabad teljesen megfőzni, még picit roppanós legyen.
 
# Amikor kész szűrjük le a szilvát és rögtön hideg víz alatt hűtsük le.
 
# Az egész tojásokat üssük bele egy edénybe és kaparjuk bele a vanília rúd belsejét.
 
# A szilvát rakjuk bele egy lábosba és öntsük a rumot.
 
# Keverjük ki nagyon habosra a vajat a porcukorral, amikor már krémes állagú az a megfelelő. Utána tegyük hozzá a tojáskeveréket, és addig habosítjuk folyamatos keveréssel egy habverő segítségével, amíg egy nagyon könnyű krémmé nem válik. Amennyiben ha minden munkafolyamatot a megfelelő időben, valamint hőmérsékleten csinálunk, akkor nem fog összefutni.
 
# A felhabosított alapot öntsük rá a szilvára, majd laza keveréssel dolgozzuk össze az előre összekevert szárazanyagokat. Mind addig keverjük, míg sima, csomómentes tésztát nem kapunk. Vigyázzunk rá, hogy nem szabad túl sokáig keverni, mert nagyon tömörré válhat.
 
# A kész tésztából három 0,34 kg-os adagot tudunk kimérni, amiből 23 cm átmérőjű és 1 cm magas lapokat alakítsunk ki egy sütőlapra, s 210 C-on 10 percig süssük készre őket.
 
 
# Amint kisültek a piskóták, tegyük ki egy rácsra, a tetejüket szórjuk meg cukorral és fordítsuk meg őket.
 
# Amint kisültek a piskóták, tegyük ki egy rácsra, a tetejüket szórjuk meg cukorral és fordítsuk meg őket.
  
 
=== A marcipánkrém elkészítése ===
 
=== A marcipánkrém elkészítése ===
 
 
* 130 ml tej
+
# 100ml tejet 220 dkg cukorral alacsony lángon forraljuk fel.
* 100 g tojássárgája
+
# Reszeljünk le 100g marcipánt és fokozatosan adagoljuk hozzá a felforralt tejhez.
* 100 g marcipán
+
# 30ml tejjel 5db tojássárgáját alacsony lángon, folyamatos keverés mellett krémes állagúra keverjük ki. Amint kész a két tejes alap, akkor egy botmixerrel turmixoljuk össze őket.
* 11 g keserű marcipán
+
# Főzzünk ki 30g zselatint kb. 150 ml vízben.
* 22 g cukor
+
# Verjünk kemény habbá 130g tejszínt, keverjük hozzá a marcipánkrémet és végül a feloldott zselatint. A zselatint és a tejszínhabot csak közvetlen a torta összeállítása előtt készítsük el!
* 130 g tejszínhab
 
* 30 g főzött zselatin
 
# A tej 2/3 részét a cukorral alacsony lángon forraljuk fel.
 
# Reszeljük le a marcipánokat és fokozatosan adagoljuk hozzá a tejhez.
 
# A maradék tejjel (1/3 rész) a tojássárgáját alacsony lángon és folyamatos keverés mellett krémes állagot kell, hogy kapjunk. Amint kész a két tejes alap, akkor egy botmixerrel turmixoljuk össze őket.
 
# Főzzük ki a zselatint kb. 150 ml vízzel oldjuk fel.
 
# Verjük kemény habbá a tejszínt, keverjük hozzá a marcipánkrémet és végül a feloldott zselatint. A zselatint és a tejszínhabot csak közvetlen a torta összeállítása előtt készítsük el!
 
  
=== A csokikrém ===
+
=== A csokikrém elkészítése ===
  
* 90 ml tej
+
# 60ml tejjel 60g cukrot alacsony lángon forraljuk fel.
* 100 g tojássárgája
+
# Adagoljunk hozzá 30g kakaómasszát és 30ml tejjel 5 tojássárgáját keverjünk habosra, majd öntsünk a felforralt tejes alaphoz.  
* 30 g kakaó massza
 
* 60 g cukor
 
* 100 g tejszínhab
 
* 20 g főzött zselatin
 
# A tej 2/3 részét a cukorral alacsony lángon forraljuk fel.
 
# Adagoljuk hozzá a kakaó masszát és a tejjel 1/3 részével összekevert tojást.  
 
 
# Addig főzzük alacsony lángon és folyamatos keverés mellett, míg be nem sűrűsödik és krémes állagú nem lesz. Vigyáznunk kell, mert könnyen leéghet. Amint kész a két tejes alap, akkor egy botmixerrel turmixoljuk össze őket.
 
# Addig főzzük alacsony lángon és folyamatos keverés mellett, míg be nem sűrűsödik és krémes állagú nem lesz. Vigyáznunk kell, mert könnyen leéghet. Amint kész a két tejes alap, akkor egy botmixerrel turmixoljuk össze őket.
 
# Főzzük ki a zselatint kb. 100 ml vízzel oldjuk fel.
 
# Főzzük ki a zselatint kb. 100 ml vízzel oldjuk fel.
# Verjük kemény habbá a tejszínt, keverjük hozzá a csokikrémet és végül a feloldott zselatint. A zselatint és a tejszínhabot csak közvetlen a torta összeállítása előtt készítsük el!
+
# Verjük kemény habbá a tejszínt, keverjük hozzá a csokikrémet és végül a 20g feloldott zselatint. A zselatint és a tejszínhabot csak közvetlen a torta összeállítása előtt készítsük el!
  
 
=== Szilvapálinkás szirup ===
 
=== Szilvapálinkás szirup ===
  
* 30 ml eredeti szilvapálinka
+
# Keverjünk össze 30ml eredeti szilvapálinkát és 30ml 50%-os cukorszirupot.
* 30 ml cukorszirup (50 %-os)
 
# Keverjük össze a két hozzávalót.
 
  
 
=== A torta összeállítása ===
 
=== A torta összeállítása ===
  
# A mind 3 piskótát kenjük meg a pálinkás sziruppal és 50 g házi szilvalekvárral, majd hintsük meg pörkölt finom dióval (laponként 20g).
+
# Mindhárom piskótát kenjük meg a pálinkás sziruppal és 50 g házi szilvalekvárral, majd hintsük meg pörkölt finom dióval (laponként 20g).
 
# Egy tortalapra egy 23 cm-es átmérőjű és 6 cm magas tortakarikát rakjunk rá.  
 
# Egy tortalapra egy 23 cm-es átmérőjű és 6 cm magas tortakarikát rakjunk rá.  
# A karikába helyezünk egy megkent piskótát és csokikrém nagy részét egyenletesen kenjünk rá, viszont kb. 30 grammot hagyjunk a tetejére.
+
# A karikába helyezünk egy megkent piskótát és a csokikrém nagy részét egyenletesen kenjünk rá, viszont kb. 30 grammot hagyjunk a tetejére.
 
# Ráhelyezzük a következő piskótát, majd rákenjük a marcipánkrém háromnegyed részét.
 
# Ráhelyezzük a következő piskótát, majd rákenjük a marcipánkrém háromnegyed részét.
# Az elkent krémre rétegezzük a harmadik piskótát, amit a maradék marcipánkrémmel kenjünk meg, és a csokikrémmet öntsük rá, oszlassuk el egységesen és márványosítsuk a felületét (dermedjen meg).
+
# Az elkent krémre rétegezzük a harmadik piskótát, amit a maradék marcipánkrémmel kenjünk meg, a csokikrémet öntsük rá, oszlassuk el egységesen és márványosítsuk a felületét (dermedjen meg).
 
# Tegyük hűtőbe kb. 3 órára, hogy kellően megdermedjen, osszuk fel 16 szeletre, és a szeletek végét felvert tejszíncsókokkal, aszalt szilvával, valamint az oldalát tejszínhabbal és pörkölt szeletelt mandulával díszítjük.
 
# Tegyük hűtőbe kb. 3 órára, hogy kellően megdermedjen, osszuk fel 16 szeletre, és a szeletek végét felvert tejszíncsókokkal, aszalt szilvával, valamint az oldalát tejszínhabbal és pörkölt szeletelt mandulával díszítjük.
  
79. sor: 51. sor:
 
== Amire szükséged lehet ==
 
== Amire szükséged lehet ==
  
* Alapanyagok és eszközök
+
* '''A piskóta alapanyagai''':
 +
** 340g aszalt szilva
 +
** 60ml Casino Rum
 +
** 70g finom dió
 +
** 120g vaj
 +
** 120g porcukor
 +
** 3 egész tojás
 +
** 140g liszt
 +
** 5g sütőpor
 +
** 5g fahéj
 +
** 7g citromhéjreszelék
 +
** 3g só
 +
** 1db vaníliarúd
 
* 23 cm-es tortakarika
 
* 23 cm-es tortakarika
 +
* '''A marcipánkrém alapanyagai''':
 +
** 130 ml tej
 +
** 5 tojássárgája
 +
** 100 g marcipán
 +
** 110 dkg keserű marcipán
 +
** 220 dkg cukor
 +
** 130 g tejszínhab
 +
** 30 g főzött zselatin
 +
* '''A csokikrém alapanyagai''':
 +
** 90 ml tej
 +
** 5 tojássárgája
 +
** 30 g kakaómassza
 +
** 60 g cukor
 +
** 100 g tejszínhab
 +
** 20 g főzött zselatin
 +
* '''A szilvapálinkás szirup alapanyaga''':
 +
** 30 ml eredeti szilvapálinka
 +
** 30 ml cukorszirup (50 %-os)
  
  

A lap jelenlegi, 2014. március 13., 22:39-kori változata

[szerkesztés] Hogyan kell a 2008-as ország tortáját elkészíteni?

20967 Szatmari-szilva-torta n.jpg

A „Magyarország Tortája” címre a pályázatot a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete és Magyarország Kormánya hirdeti meg minden évben az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából. A pályázatot 2007 óta írják ki, és a szakmai zsűri döntése után teszik közzé a nyertes tortakülönlegességet és annak a receptjét. A zsűri minden évben az innovatív és kreatív ötletekkel megalkotott tortákat díjazza, amelyek hűen tükrözik a magyaros ízvilágot és alapanyagokat. 2008-ban a Szatmári szilvatorta lett az ország tortája cím győztese, amit Zila László mestercukrász készített el. Egy igazi kuriózum, melyben a szilva, a csoki, a marcipán és a szilvapálinka a főbb domináló íz. Tanuljuk meg, hogyan kell egy 16 szeletes Szatmári szilvatortát elkészíteni.

[szerkesztés] Lépések

[szerkesztés] A piskóta elkészítése

  1. 340g aszalt szilvát kockázzuk fel, közben egy edénybe forraljunk vizet, majd amikor felforrt a víz, rakjuk bele a szilvát. Figyeljünk rá, hogy csak addig hagyjuk a vízben, míg felpuhul, nem szabad teljesen megfőzni, hanem csak addig, hogy még picit roppanós legyen.
  2. Amikor kész, szűrjük le a szilvát és rögtön hideg víz alatt hűtsük le.
  3. 3 egész tojást üssük bele egy edénybe és kaparjunk hozzá 1db vanília rúd belsejét.
  4. A szilvát rakjuk bele egy lábosba és öntsünk rá 60ml Casino Rumot.
  5. Keverjünk ki nagyon habosra 120g vajat 120g porcukorral, amikor már krémes állagúvá vált, az a megfelelő számunkra. Utána tegyük hozzá a tojáskeveréket, és addig habosítjuk folyamatos keveréssel egy habverő segítségével, amíg nagyon könnyű krémmé nem válik. Ha minden munkafolyamatot a megfelelő időben, és hőmérsékleten csinálunk, akkor nem fog összefutni.
  6. A felhabosított alapot öntsük rá a szilvára, majd laza keveréssel dolgozzuk össze az előre összekevert szárazanyagokat: 70g finom dió, 140g liszt, 5g sütőpor, 5g fahéj, 7g citromhéjreszelék és egy csipet só. Mind addig keverjük, míg sima, csomómentes tésztát nem kapunk. Vigyázzunk rá, hogy nem szabad túl sokáig keverni, mert nagyon tömörré válhat.
  7. A kész tésztából három 340 g-os adagot tudunk kimérni, amiből 23 cm átmérőjű és 1 cm magas lapokat alakítsunk ki egy sütőlapra, és 210 °C-on 10 percig süssük készre őket.
  8. Amint kisültek a piskóták, tegyük ki egy rácsra, a tetejüket szórjuk meg cukorral és fordítsuk meg őket.

[szerkesztés] A marcipánkrém elkészítése

  1. 100ml tejet 220 dkg cukorral alacsony lángon forraljuk fel.
  2. Reszeljünk le 100g marcipánt és fokozatosan adagoljuk hozzá a felforralt tejhez.
  3. 30ml tejjel 5db tojássárgáját alacsony lángon, folyamatos keverés mellett krémes állagúra keverjük ki. Amint kész a két tejes alap, akkor egy botmixerrel turmixoljuk össze őket.
  4. Főzzünk ki 30g zselatint kb. 150 ml vízben.
  5. Verjünk kemény habbá 130g tejszínt, keverjük hozzá a marcipánkrémet és végül a feloldott zselatint. A zselatint és a tejszínhabot csak közvetlen a torta összeállítása előtt készítsük el!

[szerkesztés] A csokikrém elkészítése

  1. 60ml tejjel 60g cukrot alacsony lángon forraljuk fel.
  2. Adagoljunk hozzá 30g kakaómasszát és 30ml tejjel 5 tojássárgáját keverjünk habosra, majd öntsünk a felforralt tejes alaphoz.
  3. Addig főzzük alacsony lángon és folyamatos keverés mellett, míg be nem sűrűsödik és krémes állagú nem lesz. Vigyáznunk kell, mert könnyen leéghet. Amint kész a két tejes alap, akkor egy botmixerrel turmixoljuk össze őket.
  4. Főzzük ki a zselatint kb. 100 ml vízzel oldjuk fel.
  5. Verjük kemény habbá a tejszínt, keverjük hozzá a csokikrémet és végül a 20g feloldott zselatint. A zselatint és a tejszínhabot csak közvetlen a torta összeállítása előtt készítsük el!

[szerkesztés] Szilvapálinkás szirup

  1. Keverjünk össze 30ml eredeti szilvapálinkát és 30ml 50%-os cukorszirupot.

[szerkesztés] A torta összeállítása

  1. Mindhárom piskótát kenjük meg a pálinkás sziruppal és 50 g házi szilvalekvárral, majd hintsük meg pörkölt finom dióval (laponként 20g).
  2. Egy tortalapra egy 23 cm-es átmérőjű és 6 cm magas tortakarikát rakjunk rá.
  3. A karikába helyezünk egy megkent piskótát és a csokikrém nagy részét egyenletesen kenjünk rá, viszont kb. 30 grammot hagyjunk a tetejére.
  4. Ráhelyezzük a következő piskótát, majd rákenjük a marcipánkrém háromnegyed részét.
  5. Az elkent krémre rétegezzük a harmadik piskótát, amit a maradék marcipánkrémmel kenjünk meg, a csokikrémet öntsük rá, oszlassuk el egységesen és márványosítsuk a felületét (dermedjen meg).
  6. Tegyük hűtőbe kb. 3 órára, hogy kellően megdermedjen, osszuk fel 16 szeletre, és a szeletek végét felvert tejszíncsókokkal, aszalt szilvával, valamint az oldalát tejszínhabbal és pörkölt szeletelt mandulával díszítjük.

[szerkesztés] Tippek

  • Ne keverjük ki előre a krémeket, csak akkor és csak azt, amit éppen töltünk.

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • A piskóta alapanyagai:
    • 340g aszalt szilva
    • 60ml Casino Rum
    • 70g finom dió
    • 120g vaj
    • 120g porcukor
    • 3 egész tojás
    • 140g liszt
    • 5g sütőpor
    • 5g fahéj
    • 7g citromhéjreszelék
    • 3g só
    • 1db vaníliarúd
  • 23 cm-es tortakarika
  • A marcipánkrém alapanyagai:
    • 130 ml tej
    • 5 tojássárgája
    • 100 g marcipán
    • 110 dkg keserű marcipán
    • 220 dkg cukor
    • 130 g tejszínhab
    • 30 g főzött zselatin
  • A csokikrém alapanyagai:
    • 90 ml tej
    • 5 tojássárgája
    • 30 g kakaómassza
    • 60 g cukor
    • 100 g tejszínhab
    • 20 g főzött zselatin
  • A szilvapálinkás szirup alapanyaga:
    • 30 ml eredeti szilvapálinka
    • 30 ml cukorszirup (50 %-os)


[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • A zselatint és a tejszínhabot csak közvetlen a torta összeállítása előtt készítsük el!

[szerkesztés] Kapcsolódó videók

[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Mező, Nárcisz10