Ölelni szerkesztése

Innen: Hogyankell.hu

Figyelem: Nem vagy bejelentkezve. Ha szerkesztesz, az IP-címed nyilvánosan látható lesz a laptörténetben. Ha bejelentkezel vagy regisztrálsz, a szerkesztéseid a felhasználónevedhez lesznek társítva, egyéb hasznos dolgok mellett.

A szerkesztés visszavonható. Kérlek ellenőrizd alább a változásokat, hogy valóban ezt szeretnéd-e tenni, majd kattints a lap mentése gombra a visszavonás véglegesítéséhez.
Aktuális változat A te változatod
8. sor: 8. sor:
  
# '''A baráti ölelés''': elsőnek ezzel az ölelési fajtával kezdeném, mivel talán ez az, ami a nap folyamán többször érinthet minket. A baráti ölelés jellemzője, hogy nem az érintés mélységére és hosszára koncentrált, valamint nem az érzelmek dominálnak benne, hanem inkább egy gyors mozzanatban mutatott köteléki szimbólumként tesszük. Általában két férfi között a hát megütögetése a barátság jelzése. A fiatal fiúk körében szokás a kézfogás közbeni váll a vállal való ütközés, és közben a hát közepének megveregetése. A hölgyeknél a baráti ölelés kicsit hosszabb időintervallumú és jóval belsőségesebb is. Itt még megjelenik a hát vagy a váll simogatása is, ami egy támogató mozzanat, valamint az örömöt is kifejezi a másik számára.
 
# '''A szerelmes ölelés''': ez a második leggyakrabban alkalmazott ölelési forma, amely jóval bensőségesebb és mélyebb érzelmi töltettel bír, és a kötődés egyik legjobb kifejezőeszköze lehet két ember között. A szerelmesek kétféleképpen szoktak ölelni: a közös bennük, hogy legalább 20-30 másodpercig tartó szoros ölelkezés. Az egyik ölelési forma, amikor szorosan magához öleli a fiú a lányt, és simogatja a hátát, míg a lány a fejét a fiú vállára teszi. A másik ölelési forma inkább a bújásra hasonlít, amikor szintén szorosan, főleg a két mellkas érintkezik, és teljesen szorosan átkarolja egymást a pár. A bensőséges ölelésnél kezdődik el az oxitocin hormon termelése a legnagyobb hatékonysággal, így tartósságát tekintve ez tart ki  leghosszabb időig szervezetünkben.
+
# '''A szerelmes ölelés''': ez a második leggyakrabban alkalmazott ölelési forma, amely jóval bensőségesebb és mélyebb érzelmi töltettel bír, és a kötődés egyik legjobb kifejezőeszköze lehet két ember között. A szerelmesek kétféleképpen szoktak ölelni: a közös bennük, hogy legalább 20-30 másodpercig tartó szoros ölelkezés. '''Az egyik ölelési forma''', amikor szorosan magához öleli a fiú a lányt, és simogatja a hátát, míg a lány a fejét a fiú vállára teszi. '''A másik ölelési forma''' inkább a bújásra hasonlít, amikor szintén szorosan, főleg a két mellkas érintkezik, és teljesen szorosan átkarolja egymást a pár. A bensőséges ölelésnél kezdődik el az oxitocin hormon termelése a legnagyobb hatékonysággal, így tartósságát tekintve ez tart ki  leghosszabb időig szervezetünkben.
 
# '''A kultúrák ölelése''': a társas életben sok kultúra alkalmazza üdvözlésként az ölelés egyes formáit. Főként a mediterrán és dél-amerikai országokban hagyomány a találkozásnál az ölelkezés. A protokoll szerint az ölelés egy igen bizalmas forma, melynek megvan a maga metódusa: a formális ölelés nem jár a testek szoros érintkezésével, a hosszúsága az érzelmek mélységétől, a legutóbbi találkozás óta eltelt időtől, az adott alkalom motivációjától függ. Ide kapcsolódik még a váll- és hátveregetés, mely az örömöt fejezi ki, de mindig figyelni kell a mértékletességre. Az ölelés folyamán a kéz és az arc itt nem játszik szerepet.
 
# '''A férfi és nő közötti ölelés mondanivalója''': amikor egy férfi megölel egy nőt, az érzelmeit nem verbálisan is kifejezi, így erősen árulkodik az ölelésünk az aktuális érzelmi töltetünkről. Amikor egy férfi csak érintőlegesen öleli át a nőt és simogatja a hátát, az arra utaló jel, hogy ez egy szimpla baráti ölelés, egy kis empátiát táplál beléd, de semmi érzelmi töltete nincs. Viszont másrészről érezteti, hogy fontos vagy a számára, csak nem romantikus értelemben. Azonban amikor kicsit lejjebb, a hátad közepénél érint meg egy férfi, akkor már másabb a jelentéstartam: nem egyértelműen jelzésértékű, hogy tetszel a fiúnak, de utalás lehet rá, és akár komolyabb szándék is lehet mögötte. Ha már kapcsolatban kapsz egy ilyen ölelést, ez a gyengédség jele lehet feléd. Ezentúl, ha a férfi deréktájékon fogja meg a nőt, az már sokkal erősebb, határozottabb és egyértelműbb mondanivalóval bír. Ilyenkor a férfi végigsimítja a derekát a nőnek, és ezzel jelzi, hogy intimebb kapcsolatba szándékozik kerülni vele. Sőt, ha még a csípőtök is összeér, még egyértelműbb az intim kapcsolat célzata. Amennyiben egy meglévő párnál történik ilyen, akkor ez a ragaszkodás és kötődés jele lehet.
 
41. sor: 41. sor:
 
* [http://protokolljegyzetek.blogspot.hu/2011/06/koszones-megszolitas-kezfogas-kezcsok.html Az ölelés protokollja.]  
 
* [http://www.femina.hu/egeszseg/oleles_hatasa Az ölelés egészségügyi hatása.]
 
[[Kategória:Egészség]]
 
Vedd figyelembe, hogy a Hogyankell.hu wikin végzett összes módosítást szerkeszthetik, módosíthatják vagy eltávolíthatják más szerkesztők. Ha nem akarod, hogy az írásodat módosítsák, akkor ne küldd be.
Azt is megígéred, hogy ezt magadtól írtad, vagy egy közkincsből vagy más szabad forrásból másoltad (lásd a(z) Hogyankell.hu:Szerzői jogok lapot a részletekért). NE KÜLDJ BE JOGVÉDETT MUNKÁT ENGEDÉLY NÉLKÜL!

Kategóriák kiválasztása:

A lap szerkesztéséhez kérlek válaszolj az alábbi kérdésre (további információk):

Mégse Szerkesztési segítség (új ablakban nyílik meg)
A lap eredeti címe: „https://hogyankell.hu/Ölelni