Cselekedni, ha nehéz helyzetben van a cégünk

Innen: Hogyankell.hu

Hogyan kell cselekedni, ha nehéz helyzetben van a cégünk?

http://www.freedigitalphotos.net/images/Younger_Women_g57-woman_with_Boxing_gloves_p44044.html

Egy Tárki felmérés szerint a magyarok közel 40%-a hisz abban, hogy sorsukat tőlük független, magasabb erők irányítják. Hazánkban tehát nemzeti sportként űzzük azt, hogy saját sorsunk alakításának felelősségét elhárítsuk önmagunktól. A jelenség sajnos vállalatvezetői szinten is tetten érhető, vagyis a cég fejlődése érdekében megtenni szükséges lépéseket csodamegoldásokra várva halogatják, amíg csak lehet. A legtöbb, kereskedelemi profilú cégnél máig él a „csodasales” legendája, és sokan várják a „csodatanácsadót” is, aki úgy mondja meg a bevétel tízszerezésének és a piacvezetői pozíció megszerzésének tuti tippjét, hogy ne kerüljön semmibe, ne kelljen sem a szervezeten, sem a céges folyamatokon változtatni, mert az macerás, vagy „már próbáltuk és nem működött”. Íme a a célorientált cselekvés receptje.

Lépések

  1. Nehéz helyzetben vagyunk? Ha felmerül bennünk, hogy nehéz helyzetben vagyunk és mégsem teszünk semmit, hogy kikeveredjünk belőle, akkor még nem vagyunk ELÉGGÉ nehéz helyzetben. Egy biztos: ha nem csinálunk semmit, csak várunk, akkor előbb-utóbb tovább romlik helyzetünk, olyannyira, hogy lépni kényszerüljünk. Tegyük ezt minél korábban, amíg nem késő.
  2. Tűzzünk ki egy merész célt! Nem a csodára kell várni vagy elvárásokat megfogalmazni, hanem egy általunk kedvezőbbnek ítélt állapotot és gondolatban kitűzni rá a táblát: CÉL. Sőt: CÉLOM. Minél pontosabban és részletesebben képzeljük el célunkat, annál tisztábban rajzolódhat ki az oda vezető utunk. Jó ha a célkitűzésnél fejben tartjuk a SMART-szabályt, vagyis célunk kellően Specifukus (konkrét), Mérhető, Akciókhoz köthető, Reális és végül a T azt jelenti, hogy idő szempontjából is jól definiált.
  3. Gondolkodjunk másképp! Legyünk képesek kilépni a megszokott kliséinkből. Ha mindent pontosan ugyanúgy csinálunk, mint eddig bármikor, milyen alapon várnánk más eredményeket? Csak akkor számíthatunk változásra, ha képesek vagyunk mi magunk is változni, ugyanazokra a természetesnek és hétköznapinak tűnő dolgokra másképpen tekinteni, ezáltal meglátni az adott helyzetben azt a lehetőséget, amit mások nem látnak meg.
  4. Vegyük észre és ragadjuk meg a kínálkozó lehetőségeket. Járjunk nyitott szemmel a világban és ragadjuk meg a kínálkozó alkalmakat, amelyek közelebb vihetnek céljaink eléréséhez. Kerüljük el a csodavárók egyik legnagyobb csapdáját, hiszen ők kész megoldásokra várnak és ha sült galambra áhítoznak, hiába kapnak a sorstól galambot és tüzet, nem is fogják észrevenni.
  5. Etikusan és humánusan tevékenykedjünk. Nem csak a cél elérése számít, az oda vezető út legalább olyan fontos. A célhoz vezető út legtöbbször tele van csábító, könnyebbnek és rövidebbnek tűnő ösvényekkel, melyek általában egészen más irányban visznek bennünket, ha bedőlünk a csábításnak. Nincs rövidebb út. Ha a célirányos tevékenységünket sikerrel vigyázza sziklaszilárd morális értékrendünk, a célba is emelt fővel érkezhetünk, jól jártuk be önmagunk számára kijelölt utunkat.
  6. Haladjunk kitartóan! Minden tanulási és fejlődési folyamatot próbálkozások és kudarcok sorozata kísér. Amikor gyermekként járni tanultunk, több ezerszer kellett feltápászkodnunk és újra nekivágnunk és meg is tettük. Életkorunk előrehaladtával hajlamosak vagyunk veszíteni lelkesedésükből néhány kudarc után. Ha feladjuk, egyrészt egészen biztosan nem érünk célt, másrészt az átélt kudarcélmény tovább rombolhatja lelkesedésünket. Minden egyes feltápászkodással újra megadjuk az esélyt a sikerre, a cél elérésére.
  7. Lépjünk szövetségre másokkal, kérjünk segítséget. Küldetésünket magányos farkasként megélve kudarcra, vagy legalábbis rengeteg értelmetlen szenvedésre ítéljük magunkat. Ha képesek vagyunk időben felmérni saját korlátainkat, meg tudjuk fogalmazni céljainkat és kommunikálni tudjuk igényeinket, be tudunk vonni másokat is, és már csak egy apró lépés, hogy segítséget kérjünk olyanoktól, akik az adott területen jobbak nálunk. Az egyéni kudarc helyett megélhetjük a csapat sikerét és benne természetesen sajátunkat is.

Tippek

  • Az elvárás passzív, mint minden várakozás.
  • Ha másokkal szövetkezünk, legyenek közötte szakértők is. Így nemcsak egy másik nézőpont, hanem egy szakmai tudásbázis is hamarosan a rendelkezésedre áll majd.
  • Célokat ne módosíts, legfeljebb a határidőt tolhatod egy kicsit tovább.

Amire szükséged lehet

  • kitartás
  • segítők
  • célkitűzés
  • segítségképp személyiségfejlesztő ötletek (könyv, tanfolyam, tréning, coaching stb.) a változtatni tudás képességének fejlesztéséhez és fenntartásához

Figyelmeztetések

  • Csodák nem történnek, hanem csináljuk őket.

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

DrnemethLAW.hu, Kiscsillag