Feldolgozni a halált

Hogyan kell feldolgozni a halált?

Szeretteink elvesztését nagyon nehéz feldolgozni, úgy érezzük, nem ért meg minket a környezetünk, s mintha mindenki azt várná, hogy minél előbb tegyük túl magunkat a fájdalmon, amit érzünk, és ha ez nem sikerül néhány hónap alatt, baj van velünk. Cikkünkben azoknak szeretnénk segíteni, akik elveszítették egy szerettüket, illetve azoknak is, akik ilyen helyzetben lévő társaikat próbálják lelkileg támogatni.

Lépések

1. Meddig tart a gyász? Manapság egyre inkább siettetik a gyász szakaszait. Bár egyénenként változó, hogy kinek mennyi idő kell ahhoz, hogy feldolgozza egy szerette elvesztését, a hagyományos egy éves gyászidőszak azonban nem véletlen, általában ennyi időre van szükség, hogy enyhüljön a fájdalom, s ennyi idő leforgása alatt átéljük az elhunyt születésnapját, névnapját, esetleg a házassági évfordulót, a karácsonyt, melyek különösen nehéz időszakok a gyászoló számára. Ugyanakkor általában egy szülőnek, aki a gyermekét vesztette el, vagy azok számára, akiknek szerette erőszakos halállal vagy váratlanul (pl. baleset) hunyt el, jóval több időre van szüksége.
2. Milyen szakaszai vannak a gyásznak? Ahhoz, hogy feldolgozzuk valakinek az elvesztését, a gyász bizonyos szakaszain túl kell esnünk. Ezeket a szakaszokat azért érdemes ismernünk, hogy tudjuk, amit egy adott helyzetben átélünk, a gyász folyamatának természetes velejárója, mivel sokan fordulnak úgy pszichológushoz, hogy azt gondolják, valami probléma van velük. A veszteségre adott reakció sok tényező függvénye, így például függ az elhunyttal való kapcsolat jellegétől, a halál módjáról, a gyászoló életkorától, nemétől, személyiségétől, megelőző életeseményitől, betegségeitől, aktuális pszichés állapotától, kulturális környezetétől, vallásosságától és szociális kapcsolatrendszerétől is.
   • Megelőző gyász: életveszélyes helyzetben vagy állapotban lévő emberek hozzátartozói már a halál bekövetkezte előtt sokat foglalkoznak a halál lehetőségével, ami megkönnyíti annak elviselését, ha valóban megtörténik.
   • Sokk, illetve elutasítás vagy izoláció szakasza: a halál hírének megtudásakor sokan egyik pillanatban érzelmileg megbénulnak, kiüresedettnek érzik magukat, míg a másikban érzelmek sokasága tör fel belőlük. Az elutasítás legfontosabb funkciója, hogy lehetővé teszik a gyászoló számára, hogy összeszedje magát, és később más védekezési módot alkalmazzon. Ez az időszak néhány perctől néhány napig tarthat, de a későbbi szakaszokban is előfordulhat. Problémáról akkor beszélünk, hogy ha ez sokáig fennáll. Ez esetben olyan emberről beszélünk, aki az érzelmeit elfojtja. Vagy úgy él tovább, mintha misem történt volna, vagy „gépként” élnek.
   • Kontrollált szakasz: a hozzátartozóban tudatosul, hogy számos feladata van a halálesettel kapcsolatban. Ez egy nagyon megerőltető időszak, hiszen a szeretett személy nélkül kell mindent elvégeznie, ezért különösen fontos ilyenkor, hogy segítsünk a gyászolónak. Egyesek ilyenkor túl aktívak, míg mások nem hajlandóak semmit tenni. Ez a szakasz általában a temetésig tart.
   • Felszakadó érzelmek stádiuma: jellemző a düh és a harag, keressük a felelőst, esetleg dühösek vagyunk az elhunytra, a környezetünkben élőkre, de önmagukat is hibáztathatják, megjelenhet a bűntudat. A különböző érzések folyamatosan váltják egymást, rövid akusztikus vagy vizuális hallucinációkat élhetünk át, ezek azonban a gyász természetes velejárói. Van azonban olyan, aki megreked ebben a stádiumban, nem tud másra gondolni, padlóra kerül. Ennek oka lehet az elfojtott düh vagy a nem szűnő bűntudat (például ha voltak konfliktusai az elhunyttal).
   • Alkudozás (keresés és elválás) szakasza: kezdetben kettősség jellemző, egyfelől vágyunk az elhunyttal való kapcsolatra, másfelől félünk azoktól a tárgyaktól, emlékektől, melyek eszünkbe juttatják. Majd egy idő után mindez átfordul a tudatos emlékezésbe, amikor már a szép emlékek is előkerülnek. Ez hónapokig tarthat, és hullámzó intenzitással jelentkezik. A gyászoló gyakran átveszi az elhunyt szokásait, vagy belső párbeszédet folytat vele. Ez segít abban, hogy újra rátaláljunk a szerettünkre, miközben megkönnyíti az elszakadást. A gyászmunka akkor zárul sikerrel, ha a megtalálást a kényszerű elszakadás és elválás követi, és amikor a gyászoló már képes elfogadni ezt az elválást.
   • Belenyugvás szakasza: ha már nem tölti ki minden gondolatunkat a gyász, megkezdődik önmagunk és a világhoz fűződő új viszonyunk kialakítása. Ezzel megtörténik a veszteség elfogadása, ami nem jelenti azt, hogy a gyászoló elfelejtené az elhunytat, de a vele kapcsolatos múlt úgy él benne tovább, hogy közben képes a megfelelő életvitelre. Reményvesztettség nélkül tudunk róla beszélni, bűntudat nélkül tudunk örülni az élet szépségeinek, céljaink vannak.
3. Miért fontos a gyászszertartás? A temetésen való részvétel tudatosítja az elválást, lehetőséget ad az érzelmek kifejezésére, közösségi támaszt nyújt, spirituális szintre emeli a veszteséget. A test szertartásos temetése, a búcsú, a siratás, az értékek szétosztása, a gyászidő betartása nem csupán azt szolgálják, hogy az elhunytra méltóképpen emlékezzünk, de az élők belenyugvását is elősegíti. A hamvak szétszórásának „divatja” jelképesen kifejezi a halál tagadását, de a feldolgozás egyfajta zavarát is! Vannak, akik később keresik, hová szórhatták halottaik porát.
4. Milyen utóhatásai vannak a gyásznak? A gyásznak három kimenetele lehet. Az egyik, hogy a gyászoló annyira összeroppan, hogy tönkremegy az élete. A másik, hogy feldolgozza a gyászt, s élete nagyjából olyan lesz, mint korábban. Míg az is előfordulhat, hogy valaki átalakítja értékrendjét a gyász hatására.

Tippek

• A hasonló helyzetben lévők könnyebben tudnak segíteni egymáson. Ha nincsenek körülöttünk ilyen személyek, eljárhatunk gyász- és veszteségfeldolgozó csoportos foglalkozásokra. Ha szükségét érezzük, forduljunk szakemberhez.

Amire szükséged lehet

• Olyanok, akik segíteni tudnak a fájdalom feldolgozásában.

Figyelmeztetések

• Különösen figyeljünk oda azon gyászolókra, akiknek szeretteik erőszakos halállal vagy hirtelen hunytak el, az ő esetükben ugyanis jóval gyakoribbak a testi betegségek és a lelki zavarok (pl. alkoholizmus).
• Időskorban nehezíti a házastárs elvesztését, hogy a túlélő gyakran magára marad. Ezt kutatások alapján a férfiak nehezebben viselik, gyakori esetükben az öngyilkosság vagy a halálba követés.
• A férfiak és a nők másként viszonyulnak a gyászhoz, a férfiak általában magukba fojtják a fájdalmukat, nem akarnak beszélni róla, míg a nők éppen ellenkezőleg: meg akarják osztani az érzéseiket, és a férfit érzéketlennek tartják. Pedig a férfi ilyenkor annak az elvárásnak próbál megfelelni, hogy erős, aki támaszt nyújt ilyen helyzetben. Fontos, hogy azok a házaspárok, akik például elveszítik a gyermeküket, ezekkel tisztában legyenek, próbálják megérteni egymást, a különböző gyászt.
• A gyász kezdeti szakaszára jellemzőek a szomatikus distressz tünetei, mint például a torokszorítás vagy a gyengeségérzet. A teljes időszak alatt fennállhatnak olyan testi tünetek, mint például az étvágytalanság, álmatlanság, gyengeség, emésztési problémák, mozgások lelassulása.
• A gyermekek számára a halál fogalma négyéves korban jelenik meg, hatévesen kezdik félteni hozzátartozóikat a haláltól és nyolc-kilenc évesen terjesztik ki mindenkire, így magukra is. Ugyanakkor eddig a korig számukra a halál visszafordítható. A gyerek számára is segít, ha részt vesz a gyászszertartáson, ugyanakkor előtte készítsük fel lelkileg. A gyermek számára segítséget jelent, ha a környezet változatlan marad, és ha olyan nyújt neki támaszt a trauma feldolgozásában, aki maga is gyászol.
• Öngyilkosság, illetve halálba követés leggyakrabban a keresés szakaszában következik be. Keresés mindenkinél fennáll, de az elválás szakaszába egyesek nem képesek átmenni, nem tud búcsút venni, új kapcsolatokat teremteni.

Kapcsolódó források, hivatkozások

• A gyász fázisai
• A halál, a gyász, a gyászfeldolgozás lélektana
• A halál margójára: a gyász
• A gyászt mennyi idő alatt lehet feldolgozni?

Az oldal szerzői

Kiscsillag