Könyvet kiadni
Szerkesztés Hogyan kell könyvet kiadni?
Ha egy könyvet el akarunk juttatni az olvasókhoz, a munka sohasem ér véget a kézirat befejezésével – számtalan formai szempontot kell figyelembe vennünk, döntést hoznunk centikről és formátumokról ahhoz, hogy a kiadás megfelelően megvalósuljon.
Szerkesztés Lépések
- Bizonyosodjunk meg róla, hogy minden rendelkezésre áll a kötetté szerkesztéshez! Ez általában három fő alkotóelem meglétéhez kötött – ezek a főszöveg, a járulékos részek, valamint a borító. A legfontosabb ezek közül nyilvánvalóan a főszöveg, maga a kézirat, amely a könyv lapjaira kerül. A járulékos részek más olyan egységek, amelyek a főszöveg előtt és után szerepelnek, kevesebb szerkesztést igényelnek. Ide tartozik például a címnegyedív, amely lényegében a könyv első négy oldala, ezen belül is a szennycímoldal (első oldal, a szerző nevével, a könyv címével, a kötet számával stb.), a sorozatcímoldal (második oldal, sorozatba illeszkedő műveknél ez tartalmazza a sorozatcímet, a szerkesztők nevét stb.), címoldal (a harmadik oldal, amelyen a legfontosabb tartalmi és jogi információk kerülnek szerepeltetésre, valamint a szerző neve, a könyv címe, a kiadó neve, kiadás évszáma, megjelenés helye), és végül a copyrightoldal, amelyen a jogvédelmi információk szerepelnek, mint például a szerkesztő, lektor, illusztrátor neve, a szerzői jogi adatok stb. Járulékos szöveg még a tartalomjegyzék is, illetve az ajánlás (mindig új oldalon szerepeltetve), a mottó (ügyelve a forrásmegjelölésre), az előszó (rendszerint a főszöveg előtti utolsó járulékos egység), a köszönetnyilvánítás, a bibliográfia és irodalomjegyzék (a főszöveg után szerepeltetve), utószó (valamely, a szerzőt vagy munkásságát ismerő egyén által megszövegezve), a függelékek, illetve a kronológia. Az harmadik fő egység, a borító értelemszerűen kiemelten fontos.
- A kézirat könyvbe szerkesztésének első lépése, hogy eldöntjük, milyen szoftver segítségével akarjuk megoldani a tördelési feladatokat. Leggyakrabban a Word-öt használják erre, ez kifejezetten javasolt is akkor, ha már a kézirat megalkotása is Wordben történt. Word hiányában megfelelő lehet például az OpenOffice program is, amely ahhoz igen hasonló, ezért könnyen is kezelhető azok számára, akik megszokták a kezelőfelületet. Léteznek azonban olyan programok is, amelyek – a fent említettekkel ellentétben – kifejezetten tördelési célokra készültek, mint az Indesign vagy a QuarkXpress. Ha speciálisabb igényeink volnának, inkább ezeket ajánlott használni.
- Következő lépés a könyv méretének meghatározása. Ez nem a lapszámot jelenti, hiszen az elsősorban a kézirattól és a tördeléstől függ – azt kell eldöntenünk, milyen formátumban akarjuk majd szövegünket viszontlátni. A legtöbb könyvet sztenderd A/5 vagy A/4 formátumban adják ki, bár természetesen szép számmal akadnak kivételek is, a kiadói gyakorlatoknak megfelelően. Az eltérő méretet indokolhatják például esztétikai szempontok, amelyeknek célja, hogy a könyv külseje dekoratívabb legyen, de szerepet játszhat a kézirat hossza is extrémebb esetekben.
- Ezt követi a margóméret meghatározása, amely ugyan nem tűnik nagy fontosságú dolognak, mégis több szempontból meghatározó. Elsősorban a kötésmargó mérete az, amelyet pontosan meg kell adnunk ahhoz, hogy megfelelően történjen a kiadás, a könyv előállítása. A sztenderd A/5 méret esetén a margó 17 milliméternél sohasem lehet kisebb – ha mégis kisebbre vesszük, az olvasó nem tudja majd a szöveget elolvasni, ha pedig a szöveg olvashatatlan, nyilván értelmét veszíti maga a könyv is. Az alapelv az, hogy minél vastagabb egy könyv, annál vastagabb kötésmargót kell meghatározni.
- Úgyszintén meg kell adnunk az oldalszám helyzetét. Mivel a könyv belső oldalszámozása minden esetben egységes, gyakorlatilag azt kell eldöntetnünk, hogy a számok középen vagy a lap szélén, illetve annak alján vagy tetején helyezkedjenek el. (Esetleg rendhagyó esetben az oldal szélén, középen.)
- Meg kell határoznunk, hogy milyen betűtípust akarunk használni. Rendes esetben két betűtípusnál többet nem használunk egy könyv kiadásakor. A félkövér és dőlt betűk használhatóak, a szöveg kívánalmai szerint természetesen többféle betűtípus is beszerkeszthető akár, de igyekezzünk figyelni arra, hogy fenntartsuk a szöveg egységét – és lehetőség szerint az aláhúzásokat is kerüljük.
- Az illusztrációk, képek szerepeltetéséről is döntenünk kell. Sok esetben a téma, a kézirat megköveteli ezek meglétét, így ilyen esetekben meg kell határoznunk azt, hogy oldalanként hány kép szerepelhet, hogy kivehetőek maradjanak. Általában oldalanként legfeljebb hat képet szokás szerepeltetni, de ez függ a formátumtól is – A/5 méret esetén például már csak oldalanként legfeljebb három-négy kép elhelyezése ajánlott.
- A fűzési módot is meg kell határoznunk – a könyv készülhet ragasztókötéses kivitelben, amelyet a puhafedelű kiadványok esetében szokás alkalmazni, de használhatunk cérnafűzést is, amely esetben az oldalakat értelemszerűen cérnával varrják össze a többszörösen hajtogatott íveket. Egy másik rögzítési mód az úgynevezett irkafűzés, amely azt jelenti, hogy a kiadványt kapoccsal fogják össze, ezt értelemszerűen kis lapszámú iratoknál alkalmazzák.
Szerkesztés Tippek
- Ha törekedni szeretnénk arra, hogy a könyv egységes, a szerkesztés pedig gyorsabb és egyszerűbb legyen, ajánlott úgynevezett tipográfiai hálót alkalmazni. Ugyanakkor minden kézirat esetében felmerülhetnek különleges szempontok, és a szövegtípusok miatt is felmerülhetnek egyedi igények. Például míg egy regény esetében hagyományosan sorkizárt szöveggel találkozunk, a párbeszédek pedig karakterenként új sorban, gondolatjelekkel szerepelnek, a verseket már középre kell igazítanunk. Azt is el kell döntenünk, hogyan szerepeltessük a címeket – ezeket általában a betűméret különbözteti meg a szövegtől, de természetesen alkalmazható eltérő betűtípus, más elhelyezés vagy egyéb megoldások is. Alapszabály mindenesetre az, hogy egy 12 pontos szöveg esetében legalább 18-20 pontos címeket szokás alkalmazni, hogy megfelelően elkülönüljenek.
- A szerkesztéskor figyeljünk arra, hogy az elkészült anyagot a nyomda felé mindig PDF fájlformátumban továbbítsuk – kivéve természetesen akkor, ha kifejezetten valamely más formátum alkalmazását kérik. Ha olyan szoftvereket használnak, amely más formátumok használatát követeli meg, érdemes PDF-konvertereket alkalmazni, amelyek akár ingyenesen is elérhetőek az interneten.