Gondozni a fuksziát
Szerkesztés Hogyan kell gondozni a fuksziát?
A fukszia gyönyörű növény feltűnő színekben pompázó tengernyi virágával. Bár sokan csak egynyári virágként ültetik, ideális esetben évek alatt egész nagy bokorrá vagy akár kisebb fácskává is nevelhetjük. Igaz, hogy megvannak a saját igényei, de egy kis odafigyeléssel pompás dísze lehet a balkonnak, terasznak. Ha megszeretjük, érdemes megpróbálni a fukszia teleltetését is.
Szerkesztés Lépések
- Keress megfelelő helyet a fuksziának! A fukszia eredeti hazájában erdei növény, ezért nehezen viseli a nyári tűző napot. Inkább olyan helyet keressünk számára, ahol csak pár óráig fürdeti a napfény. Ideális hely számára egy félárnyékos sarok, egy olyan keleti erkély, ahová csak reggel süt a nap, vagy egy északnyugati balkon, amit csak késő délután érnek el a sugarak. Szereti, ha szabadon áll, sok levegő éri a hajtásait, de ne tegyük szeles vagy huzatos helyre, mert a vékonyabb ágakat könnyen letöri a szél.
- Ültesd megfelelő földbe! A fukszia viszonylag vízigényes növény. A kereskedelemben kapható, jó minőségű virágföld általában megfelel az igényeinek, de érdemes a vásárlás után mielőbb átültetni. (Ez főleg akkor sürgős feladat, ha azt tapasztaljuk, hogy a frissen vásárolt növény földje nem tartja a vizet, hamar kiszárad.) Ha szabadföldbe ültetjük, mindenképpen javítsuk a földet komposzttal vagy tőzeges virágfölddel.
- Gyakran öntözd! A fukszia sok nedvességet igényel – ha kiszárad a földje, arra a virágzás szüneteltetésével, esetleg levelei hullatásával válaszol. Ezért nyáron folyamatosan gondoskodnunk kell az öntözéséről. Ugyanakkor a pangó vizet sem szereti, ezért a legjobb, ha sokszor megöntözzük, majd a földlabda átnedvesedése után a cserépalátétben összegyűlő vizet kiöntjük.
- Tápoldatozd! A virágözön fenntartásához, az új bimbók neveléséhez a fuksziának nagyon sok tápanyagra van szüksége. Használhatunk tápoldatot vagy hosszabb hatású táprudakat is – a lényeg, hogy kövessük a csomagoláson található utasítást. A tápoldatozást leginkább nyáron, a fő növekedési időszakban kell alkalmazni, kora tavasszal illetve ősszel kevésbé van rá szükség.
- Szedd le az elnyílt virágokat! A fukszia elnyílt virágai terméssé fejlődnek, ami sok energiát von el a növénytől. Ezért érdemes az elszáradt virágokat a kis, vékony szárral együtt lecsípni, így újabb bimbók fejlődnek a hajtásokon.
- Hagyd pihenni! Ha a fenti lépéseket követted, a fukszia egész nyáron gyönyörű virágokkal hálálta meg a gondoskodást. Ahhoz viszont, hogy felkészüljön a télre, pihennie kell. Szeptember közepén, végén hagyd abba a tápoldatozást, és öntözéskor is kevesebb vizet adj neki. Így a virágok fejlődése elmarad, a hajtások viszont megerősödnek, sőt, a növény idősebb részei elfásodnak.
- Teleltesd a megfelelő helyen! A fuksziafajták többsége nem viseli el a fagyokat, ezért télen fagymentes helyre kell vinni. Az ideális hely egy világos, viszonylag párás hely lenne számára, de akár egy sötét pincében is át lehet teleltetni – a lényeg a fagymentesség.
- Fukszia teleltetése világos helyen: A fukszia teleltetéséhez a legjobb választás egy világos lépcsőforduló vagy egy beüvegezett, de fűtetlen veranda. Fontos, hogy a hőmérséklet 5-15 fok között legyen. Ide október végén-november elején vigyük át a növényt, és ezután már semmiképpen ne tápoldatozzuk, sőt, az öntözést is mérsékelten végezzük – viszont a páratartalom növeléséért időnként spricceljünk vizet a hajtásokra. Valószínűleg így is le fog hullani néhány levele, vagy elszárad egy-egy vékonyabb ág, de a növény nagy része át fogja vészelni a telet.
- Fukszia teleltetése sötétben: Ha nincs világos fagymentes helyiségünk, akkor akár egy teljesen sötét pincében vagy garázsban is át lehet teleltetni a fuksziát – a lényeg, hogy a hőmérséklet ne csökkenjen 5 fok alá. A növény a sötét, hűvös helyen teljesen lehullajtja a leveleit, és csak az idősebb, fás ágak vészelik át a megpróbáltatást. Ezért sok termesztő a teleltetés előtt eleve visszavágja a fuksziát, a maradék virágokat és zöld leveleket is eltávolítja. Ezt főleg akkor érdemes megtenni, ha egy párás pincébe tesszük a növényt, mert itt a zöld részek rothadásnak indulhatnak, ami az egész növényt megbetegítheti.
- Tavasszal metszd meg! A friss, tavaszi hajtások megjelenése előtt érdemes átvizsgálni a fuksziát, levágni a beteg, sérült vagy túlságosan megnyúlt ágakat. A fukszia jól bírja a metszést, nem kell tehát óvatoskodnunk a kerti ollóval – a legjobb, ha minden ág egyharmadát visszavágjuk (természetesen csak akkor, ha ősszel nem távolítottuk el a vékony hajtásokat). A visszavágott, visszacsípett hajtások elágaznak majd, így bokrosabb növényt kapunk. Ha ügyesek vagyunk, kis fácskát is nevelhetünk a fuksziából.
- Fokozatosan szoktasd vissza a szabadba! Magyarországon az éjszakai fagyok akár még május első felében is előfordulhatnak, ezért addig nem szabad tartósan kitenni a szabadba az átteleltetett (vagy frissen vásárolt) fuksziát. Március második felétől azonban elkezdhetjük kiszoktatni úgy, hogy a szép tavaszi napokon kitesszük a cserepet, estefelé pedig visszavisszük a fagymentes helyre. A másik megoldás, hogy a kicsit hűvösebb helyről vagy a pincéből átvisszük a növényt egy valamivel melegebb, de nem fűtött (maximum 15-18 fokos) helyiségbe. Ilyenkor érdemes átültetni a növényt új, tápdús talajba. Az öntözést is fokozhatjuk, de a tápoldatozást csak akkor kezdjük el, ha a fukszia visszakerült a végleges helyére, a szabadba.
Szerkesztés Tippek
- A csüngő típusokat ültessük függőkosarakba, magasabban elhelyezkedő virágládákba. Így alulról látunk rá a pompás virágözönre, amelyek ebből a nézőpontból szinte a leveleket is eltakarják.
- Ha a teleltetéshez se pince/garázs, se világos lépcsőház vagy veranda nem áll rendelkezésünkre, viszont régimódi, 2 táblából álló ablakaink vannak, akkor is megpróbálhatjuk a fukszia teleltetését – kisebb növényekkel. Augusztusban szedjünk nagy növényről, ültessük kisebb cserepekbe, és ezt tegyük ősszel az ablaktáblák közé. Tavaszra a növényeink eléggé megerősödnek ahhoz, hogy virágokat hozzanak.
- Ha kora tavasztól nem tudunk megfelelő körülményeket biztosítani a hajtatáshoz, akkor a fuksziát csak májusban vigyük ki a szabadba a végleges helyére, és csak ezután kezdjük el jobban öntözni, majd néhány hét után akár tápoldatozni is. Számítanunk kell azonban arra, hogy a virágpompa később, csak június végén fog jelentkezni.
Szerkesztés Amire szükséged lehet
- Fukszia
- Növényeknek való tápoldat
- Hely a teleltetéshez
Szerkesztés Figyelmeztetések
- A fuksziát – főleg télen, a hajtatás idején – gyakran lepik el levéltetvek és a liszteskék. Ezek a kártevők gyorsan szaporodnak, ezért az első jeleknél lépnünk kell. Érdemes a növényt lezuhanyozni, majd lepermetezni rovarirtó szerrel – makacsabb fertőzés esetén akár többször is megismételve a kezelést.
- Fuksziát magról is nevelhetünk, de ehhez a módszerhez inkább a termesztők szoktak folyamodni, akik új hibridek, fajták kialakításával kísérleteznek. Otthon sokkal egyszerűbb dugvánnyal szaporítani a növényt. A magról nevelt fukszia nem mindig mutatja a „szülő” tulajdonságait, hiszen a mai virágok többsége több fajta keresztezésével jött létre. Érdekesség, hogy bár a virágok nagyon sokféle színben pompázhatnak a fehértől a rózsaszínen és a piroson át a sötétliláig, sárga virágú fukszia nem létezik.