Frizurát választani
Hogyan kell frizurát/hajformát választani?
Az arc az első dolog, amit megnézünk a másikon, ehhez pedig szervesen hozzátartozik a frizura, amit az illető visel. Amikor fodrász előtt elgondolkodunk, hogy milyen hajat vágassunk, érdemes jó pár dolgot végiggondolni.
Lépések
- Milyen arcformám van?
- Ovális arc: ennek ismertető jele, hogy a keskeny homlokot kiszélesedő arccsont, majd újra szűkülő állrész követi. Frizuraválasztás szempontjából ez a legszerencsésebb arctípus, mivel ehhez minden hajforma jól áll. Kivétel ez alól a fül mögé tűrt haj, amennyiben egy kicsit is elálló füleid vannak.
- Kerek arc: ez általában arról ismerszik meg, hogy a homlok és az áll közti távolság körülbelül megegyezik az arc két széle közti távolsággal. Ennek a típusnak a rövid haj kifejezetten előnytelen, mivel még tovább szélesíti az arcot, érdemesebb inkább hosszú fazont viselnie. Emellett a tépett fazon is jól kiemeli az ilyen típusú arc szépségeit.
- Szív alakú arc: ez az arctípus egy fordított háromszögre hasonlít, mivel a viszonylag széles homlok mellé egy rendkívül keskeny, gyakran kicsúcsosodó állrész párosul. Ebben az esetben a frizura feladata, hogy szélesítse az állkapocscsont körüli részt, kiegyensúlyozva ezzel a vonásokat. Ehhez a középhosszú, loknis, göndör frizurák lehetnek segítségünkre.
- Négyzet alakú arc: Ez a típus széles homlokkal és állrésszel rendelkezik az arc oldalsó vonala pedig viszonylag egyenes. A hosszú, hullámos hajjal könnyen lágyíthatjuk vonalainkat.
- Hosszúkás arc: Ennek jellemzői a magas homlokrész, a közel álló szemek és a szűk arcvonások. Ennek a típusnak a frufru telitalálat, csakúgy mint a göndör, félhosszú haj, a lényeg, hogy a frizura, amit választunk szélesítse az arcvonásokat. Tehát az egyenes, kivasalt hosszú fazon teljesen kizárt!
- Milyen szín állna jól?
- Ez elsősorban attól függ, hogy meleg vagy hideg tónusú a bőröd, mivel ahhoz képest kell hajszínt is választani. Egyszerű tesztje ennek, ha egy ezüst és egy arany színű fóliát teszel az arcod két fele mellé, és azonnal érezni fogod, hogy melyik áll jobban. A hűvös tónusúnak, akit nyár/tél típusnak is hívnak az ezüst illik jobban az arcához, míg a meleg tónusú tavasz/ősz típusú emberekhez inkább az arany passzol. A szeplős emberek általában meleg bőrtónusúak, de ezt nem lehet mindig ilyen kategorikusan besorolni. Ha ismered a bőrtónusod, akkor már a színekkel is könnyebb dolgot lesz, mivel a hideg tónusúakhoz inkább a hamuszínű, tehát ezüstös tónusok állnak jól, vagy pedig a púderes barna árnyalatok, kékesfekete, kékesvörös, padlizsánszín, és esetleg az aranyszőke. A meleg árnyalatú arcbőrhöz a rézvörös, az aranybarna vagy az arany-vörös árnyalatok passzolnak leginkább.
- A bőrtónus mellett a kontraszt is fontos a haj és a bőr színe között, mivel egy sötét tónusú arc könnyen „foltosnak” tűnhet egy túl világos hajszínnel, míg a világos tónusú arcon a világos hajszín finomít, addig a sötét hajszín öregíti azt. Ennek oka, hogy a sötét hajszínek ugyan erősítik az arcvonásokat, de egyúttal elnyelik az arcbőr tónusának egyenetlenségét is.
- Mennyire érsz rá foglalkozni a hajaddal? Az esztétikai szempontok mellett számos praktikus tényezőt is figyelembe kell vennünk, amikor hajformát választunk.
- Mi illik hozzád belsőleg? Nem csak a külső adottságok határozzák meg, hogy milyen frizura illik hozzád, hanem a belső jellemvonások is. Kezdve attól, hogy mennyire szeretsz foglalkozni a hajaddal, mivel vannak azok a fazonok, amiket majdhogynem minden nap be kell állítani, és a kócos, lezser frizurák, amelyekkel nincs túl sok gond.
- Válassz az életmódodhoz illő frizurát! Sok esetben az életmódod is meghatározza, hogy milyen fazont érdemes választanod, például, ha sokat sportolsz, ezért gyakran megizzadsz és sűrűn mosod a hajad, nem érdemes túl hosszú és időigényes fazont választanod. Vagy ha például a vízi sportok szerelmese vagy, és rendszeresen gyakorlod is őket, akkor érdemesebb lemondanod a hosszú loknikról!
- Milyen haj illik a füledhez? Ha kicsit is elállók a fülcimpáid, akkor olyan rövid hajat vágass, ami hosszra eltakarja, viszont nem nagyon tudod eltűrni vagy lófarokba összekötni, ezzel is kivédheted, hogy előnytelenül hord a frizurád.
Tippek
- Itt találsz egy tesztet, amely segít kiválasztani, hogy milyen frizura illik hozzád.
Amire szükséged lehet
- Fodrászra, aki jól megcsinálja
Figyelmeztetések
- Ismerd fel, hogy mi nem való neked! Tipikus eset, hogy valaki hosszú, göndör, leomló hajzuhatagról álmodik, de amikor megnöveszti, folyton begumizva hordja. Ennek semmi értelme, mivel ha zavar a kibontott hosszú haj, akkor a sok gumizástól könnyen megtörhet, egészségtelenné és fénytelenné válhat, míg, ha egy olyan hosszúságú fazont választasz, amit még szívesen viselsz sokkal egészségesebb és csinosabb külsőt kölcsönözne neked!