Kottát olvasni

Hogyan kell kottát olvasni?

A kotta olyan a zenében, mint az írás a nyelvben: a segítségével rögzíteni lehet a zenei gondolatokat, hogy bármikor ugyanolyan formában vissza lehessen idézni. Ha ismered a kottát, elénekelhetsz vagy hangszeren eljátszhatsz bármilyen zenét, illetve a saját dalaidat is rögzítheted. A kottaolvasás ugyan a hagyományos olvasáshoz hasonlóan elsőre nem egyszerű, de sok gyakorlással és némi kitartással egyre automatikusabbá válik.

Lépések

Alapvető jelölések

1. A mai, modern kotta 5 vonalból és négy vonalközből áll – ezekre írják a hangjegyeket, hogy könnyebben össze lehessen hasonlítani a magasságukat. Ha szükséges, ezeket pótvonalakkal egészítik ki.
2. A kotta elején található a kulcs, ami azt jelzi, hogy egy adott vonal és vonalköz melyik hang helyét mutatja
   • 
     A violinkulcs vagy G-kulcs alulról a második vonalból indul ki (bár nyomtatásban ez nem mindig van így, ott inkább körülfogja a második vonalat)), és ahogy a neve is mutatja, a „g” hang helyét mutatja. Zongoránál általában ez a kulcs jelzi a felső szólamot, de az énekeket is általában ebben a kulcsban írják.
   • 
     A basszuskulcs vagy F-kulcs az alulról negyedik sorból indul ki, és az „f” hang helyét jelzi. Ha ilyen jelet látsz, az azt jelenti, hogy a violinkulcshoz képest egy hangsorral lejjebb lévő hangokról van szó (lásd az alábbi ábrát)! Ezért általában ebben a kulcsban az alsóbb szólamú dallamokat rögzítik.
3. A kulcs után következik az ütemmutató – erről később még lesz szó. Az alábbi példában a 4/4 azt jelenti, hogy az adott dalban négy darab, negyed értékű hang tesz ki egy ütemet.
4. Az ütemeket egy-egy függőleges vonal választja el egymástól, míg a darab végét két vonallal zárják le.

Ritmus és ütem

1. A hangjegyek teli vagy üres körökből állnak, szárakkal vagy anélkül. Mindezzel a zenészek a hangjegyek értékét (egy-egy hang hosszát) fejezik ki. A különböző hosszúságú hangjegyek jelölése:
2. A különböző hangjegyek hossza megfelel az elnevezésüknek, vagyis egy negyed hang addig szól, amíg két nyolcad, egy egész hangot négy negyed hosszáig kell tartani stb. A fenti példában egy ütem négy negyedet ölel fel, ezért van egy ütemben egy egész-, két fél-, négy negyed hang és így tovább.
3. 
   A nyolcadokat és a tizenhatodokat, ha egymagukban állnak, egy illetve két zászlóval jelölik (így különböztetve meg a negyedektől). Ebben a példában egy negyed mellett egy nyolcad, majd egy szünet áll:
4. Ha a hangjegy mellett egy pontot látsz, az az értékét 50%-kal növeli. Egy pontozott félhang értéke tehát 1/2+1/4 lesz, a pontozott negyed értéke pedig 1/4+1/8.
5. A hangokhoz hasonlóan a szünetek hosszát is különböző jelekkel rögzítik a kottában:
6. A fenti hangjegyekkel nagyon sokféle ritmus leírható, de vannak olyan gyakran használt vagy speciális ritmusképletek, amelyek külön elnevezést is kaptak. A szinkópa egy rövidebb, egy hosszabb és egy rövidebb hang sorozata. Az éles ritmus egy nyolcadból és egy pontozott negyedből, míg a nyújtott ritmus ennek fordítottjából áll. A triola hangjai rövidebbek a nyolcadnál, ilyenkor ugyanis egy negyedet három (egyforma hosszúságú) hangra osztanak fel.
7. 
   A hangjegyek értéke csak az egymáshoz viszonyított hosszukat fejezi ki (tehát azt, hogy egy negyed hang feleannyi ideig szól, mint egy félhang). Azt, hogy a negyedek milyen gyorsan követik egymást, a kotta felett található tempójelzés adja meg. A kis hangjegy melletti szám azt mutatja, hogy percenként hány leütéssel kell számolni – ezt egy metronómon állíthatod be pontosan. Máskor szöveges utasításokat találsz a tempóra vonatkozóan – ezekről bővebben az egyéb jelzéseknél lesz szó.
8. Ahogy korábban írtuk, a kotta elején, a kulcs után mindig szerepel az ütemmutató – két szám, amely megadja az adott dallam alapritmusát. A felső szám azt jelenti, hogy ez az alapritmus hány hangból áll, az alsó pedig azt, hogy ezek a hangok milyen hosszúak. A 4/4-es ütemjelzés azt jelenti, hogy az adott dallam üteme négy darab negyedhanggal írható le. A keringő ritmusa 3/4, vagyis ha a lábaddal dobolod a ritmusát, akkor három „negyedet” dobbantasz egy ütemben. Lassabb dallamok üteme lehet például 2/2 (két darab félhang), gyorsabbaké pedig például 4/8 (ilyenkor 4 darab nyolcad adja az alapritmust).
9. Általában az ütem első hangja hangsúlyosabb a többinél – de ezt a dallam vagy a szerző egyedi elképzelése módosíthatja (lásd még az egyéb jelzéseknél).

Hangnemek

1. 
   A kottában a hangok elnevezése a következő: c, d, e, f, g, a, h, c… Amennyiben a kotta elején (a kulcson és az ütemjelzésen kívül) nincs más jelzés, a c hang megfelel a dó szolmizációs hangnak. A képen látható hangsort ezért is hívják C-dúrnak.
2. 
   Előfordul azonban, hogy változik a hangnem, vagyis a dó szolmizációs hang máshová kerül (például ha C-dúrban írva a kottát túl alacsonyan lenne a dallam ahhoz, hogy valaki kényelmesen elénekelhesse). Ebben a példában a dó-t a g hang jelenti, ezért ezt a hangsort G-dúrnak hívják.
3. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy az alap hétfokú hangsorban a hangok nem egyenlő távolságra vannak egymástól, a mi és fá hangok között, valamint a ti és dó hangok között csak félhangnyi távolság van. A kottában ugyanígy fél hang távolság van az e és f, valamint a h és c hangok között. Azonban ha hangnemet váltunk, és a hangsort a kottában máshol kezdjük, akkor – a félhangoknak megfelelően – csökkenteni vagy növelni kell a kottában jelölt távolságokat. A fenti képen látható G-dúrban például az e hang a lá szolmizációs hangnak felel meg. Utána a kottában az f hang következne, ami csak félhangnyi távolságra lenne, viszont a szolmizáció szerint a ti hangnak kell következnie, ami egész távolságra van. Ezért az f hang helyett egy fél hanggal magasabbat kell játszani vagy énekelni, amit a kottában „fisz”-nek nevezünk. [Ha a hangsor folytatjuk, így a következő hangköz is helyes lesz: a fisz és a g hang között már csak fél lépés van, ahogy a ti és a dó között is.]
4. Ha hangnemet váltunk, és a kottában egy hangot fél hanggal feljebb kell emelni, akkor ezt egy kereszttel (#) jelölik, ahogy a fenti példa is mutatja. A kereszt közepe mindig ugyanarra a vonalra vagy vonalközre esik, amelyik hang magasságát módosítja.
5. 
   Egy hangot fél hanggal lejjebb is lehet vinni, ezt b-vel jelzi a kotta. Ennek az előjegyzésnek az alakja egy kis bé betűhöz hasonlít, és a bé betű „hasa” mutatja, melyik vonalra vagy vonalközre vonatkozik. A képen az F-dúr skála látható, ahol az f hang felel meg a dónak, így a h hang helyett fél hanggal alacsonyabbat kell énekelni vagy játszani ahhoz, hogy a hangsort megtartsuk és a fá szolmizációs hangot kapjuk.
6. A kereszttel felemelt hangok elnevezése -isz végződést kap, míg a b-vel lejjebb vitt hangokat -(e)sz végződéssel nevezik meg. A kereszttel jelölt hangok esetén f-ből fisz lesz, a c-ből cisz és így tovább, míg a b-vel jelölt hangoknál e helyett esz-t, a helyett ászt mondunk. Az egyetlen kivétel a h hang, amelynek magasságát fél hanggal csökkentve a bé hangot kapjuk.
7. A kereszttel történő „felemelés”, vagy a b-vel történő „csökkentés” egyenértékű, mindegyik fél hanggal változtatja az alaphang magasságát. Így például a gisz és az asz elnevezésű hang tulajdonképpen ugyanazt a hangmagasságot jelöli.
8. Ha a módosítójeleket a hangjegy elé írják, akkor csak az adott ütemben érvényes, a kotta többi részére nem vonatkozik. Ha viszont már a kotta legelején, a kulcs mellett jelzik a módosítást, akkor az adott hangok közül mindegyikre vonatkozik, amely a kottában szerepel – a G-dúr példájánál maradva az ötödik vonalra írt kereszt az f hangot fiszre változtatja nem csak az ötödik vonalon, hanem az első vonalközben is.
9. 
   Ha az előjegyzéssel módosított hangjegy helyett mégis az alaphangot kell használni, akkor azt a feloldójel mutatja (ez szintén csak az adott ütemre érvényes).
10. 
    Az előbbi példákban dúr skálák kottáit hoztuk példának, amelyek alaphangja a dó. Vannak azonban moll (más néven eol) hangsorok is – ezek ugyanazokból a hangokból állnak, csak az alaphagjuk a lá, vagyis egy skála az alábbi hangokat öleli fel: lá, ti, dó, ré, mi, fá, szó, lá. Az előjegyzés nélküli, alap moll skála az a-moll (lásd a képen). A moll hangnemeket kis betűvel jelöljük, szemben a dúr hangnemekkel, amelyeket nagybetűvel írunk.
11. Mindegyik skálában hét hangjeggyel vihetjük feljebb vagy lejjebb az alaphang helyzetét, amíg a kotta összes lehetőséget kimerítjük. Ez azt jelenti, hogy a kottában 30 féle hangnemben lehet lejegyezni a hangsorokat (a két alaphangnem mellett 7-7 kereszttel jelölt dúr és moll hangnem, illetve ugyancsak 7-7 b-vel jelölt dúr és moll skála). A hangnemek elnevezését és előjegyzését az alábbi táblázat foglalja össze:

előjegyzés	dúr hangnem	moll hangnem
0	C	a
1#	G	e
2#	D	h
3#	A	fisz
4#	E	cisz
5#	H	gisz
6#	Fisz	disz
7#	Cisz	aisz

előjegyzés	dúr hangnem	moll hangnem
0	C	a
1b	F	d
2b	B	g
3b	Esz	c
4b	Asz	f
5b	Desz	b
6b	Gesz	esz
7b	Cesz	asz

Egyéb jelzések

1. 
   Előfordul, hogy a kotta végét jelző kettős vonal előtt két pont van, ilyenkor meg kell ismételni a darab egy részét. Nézd át újra a kottát! Ha a „belsejében” is találsz valahol kettős vonalat, illetve mellette (ezúttal a jobb oldalon) két pontot, akkor onnan kell kezdened az ismétlést. Ha nem találsz ilyet, akkor az elejétől kell ismételned az egész darabot.
2. A hangjegy felett található > jel azt mutatja, hogy az adott hang a többihez képest hangsúlyosabb, hangosabb.
3. Gyakori, hogy a kottában két (azonos hangot jelölő) hangjegyet egy ív köt össze. Ez azt jelenti, hogy a második hangot nem kell külön kiénekelni, illetve lejátszani, hanem az első hangot meg kell hosszabbítani a második értékével. Gyakran azért használják, mert a kitartott hang hosszabb, mint az ütem (például a darab 2/4-es ütemjelzésben íródott, de a zeneszerző azt szeretné, ha az utolsó hangot 4 negyedig tartsa az előadó).
4. 
   Szintén a hangjegy hosszát növeli az úgynevezett korona (a hangjegy felett egy pont, afelett pedig egy félkörív). Ennek nincs konkrét értéke, pusztán egy jelzés, hogy hosszan kell tartani a hangot. Gyakran a kotta utolsó hangjegye felett áll.
5. A zenemű tempóját, dinamikáját és általános jellegét gyakran egy-egy szóval jelölik a kottában, de más szöveges utasításokat is találhatsz a hangjegyek alatt. A nemzetközi gyakorlatnak és a hagyományoknak megfelelően ezek olasz kifejezések, magyar megfelelőjük ugyan nincs, de a gyakoribb utasításokat mindenképpen érdemes megjegyezni:
   • Adagio: lassan (66-76 leütés percenként)
   • Andante: lépésben (76-108 leütés percenként)
   • Allegro: gyorsan (120-168 leütés percenként)
   • Piano: halkan (rövidítése: p)
   • Forte: erősen (rövidítése: f)
   • Mezzopiano: közepesen halkan (rövidítése: mp)
   • Mezzoforte: közepesen erősen (rövidítése: mf)
   • Largo: lassan szélesen
   • Vivace: élénken
   • Dolce: lágyan
   • Crescendo: növekedve, egyre hangosabban
   • Decrescendo: csökkenve, egyre halkabban
   • a Tempo: az eredeti tempóban (ha a darabon belül lassult vagy gyorsult a ritmus)
   • Da capo al Fine: játszd újra a darabot az elejétől a Fine jelzésig

Tippek

• A kottaolvasás tanulásakor nagy segítség, ha egy-egy dallamot meg is hallgatsz, miközben figyelemmel követed a kottát is. Érdemes például egyszerűbb dalok (akár gyermekdalok, népdalok) kottáin gyakorolni a hangjegyek felismerését.
• A helyes ritmust érdemes egy metronóm segítségével gyakorolni. Állítsd be kényelmes tempóra úgy, majd kezdj el egyszerűbb ritmusokat és dalokat eltapsolni, lekopogni (egy kattanás egy negyedet jelöl). Hasznos lehet, ha a ritmust hangosan is mondod (pl. ti-ti, ti-ti, tá, szün.). Amikor egy dallamot tanulsz, akkor is gyakorold így a ritmust!
• Ne zavarjon meg az, hogy a negyedek és a nyolcadok szára hol lefelé, hol felfelé mutat. Ez tetszőlegesen választható, csak a kotta olvasását könnyíti meg. Az általános gyakorlat az, hogy a harmadik vonal alatti hangjegyek szára lefelé, míg a harmadik vonal felettieké felfelé áll.
• Azt, hogy egy dallam alapja dúr vagy moll skála, leginkább hallás alapján lehet eldönteni – a dúr darabok általában vidámabbak, határozottabbak, és dóra végződnek; míg a moll dallamok szomorkásabbak, lágyabbak, és lá-ra végződnek (előttük félhanggal).
• Könnyebb eligazodni a kottában, ha megjegyzed, hogy a hangnemek elnevezése egyúttal az alaphang helyét is megmutatja (pl. C-dúr: a dó az alaphang, és a c hang helyén található; az a-mollnál pedig a lá alaphangot a kottában az a hang jelöli).
• Azt, hogy egy-egy hangnemhez hány kereszt vagy bé tartozik, illetve hogy a kottában látott előjegyzések mely hangnemet jelölik, nem csak akkor tudod magabiztosan eldönteni, ha a fenti táblázatot a kezedben tartod. Bár ennyi furcsa jelölést és szótagot nehéz fejben tartani, egy-egy mondóka segítségével könnyen meg lehet jegyezni a hangnemeket. A kereszttel jelölt dúr skálákat például ez a mondókat foglalja össze: Cérna Géza Diót Árul, Érte Hatot Fizetnek. A b-vel jelölt dúr hangnemeket pedig ezzel a mondattal jegyezheted meg: Cigány Ferkó Bőven Eszik Asztal Deszkán Gesztenyét. (Mindkettőből hiányoznak a nagyon ritkán használt, 7 kereszttel illetve 7 b-vel jelölt hangnemek, de ez a gyakorlatban valószínűleg nem okoz majd gondot). Ha ügyes vagy, a moll hangnemekre is készíthetsz hasonló mondókát.

Amire szükséged lehet

• Kotta
• Metronóm
• Sok-sok kitartás

Figyelmeztetések

• A fentiek csak útmutatót adnak a kottaolvasáshoz – azon belül is az énekesek, illetve a zongorista számára írt kottákhoz. Más hangszerekre írt kottában egyéb jelzések is előfordulhatnak.
• A hangnemekről írtak szintén csak tájékoztató jellegűek, pusztán annyi információt tartalmaznak, amennyi a kotta áttekintéséhez szükséges lehet. Ha valaki igazán szeretné megérteni a zenét, érdemes alaposabban foglalkoznia a zeneelmélettel.
• A kottaolvasás – főleg eleinte – nem egyszerű dolog, érdemes lehet egy ének- vagy zenetanár segítségét kérni.

Források, hivatkozások

• Alapok zenetanuláshoz
• Az előjegyzésekről a Wikipédián
• A Wikipédia Kottaírás szócikke
• Kottaolvasásról angolul a Wikihow oldalán

Az oldal szerzői

Hogyankell, JViki