Sonkás sajttekercset készíteni

Innen: Hogyankell.hu

Hogyan kell sonkás sajttekercset készíteni?

Azért szeretem elkészíteni, mert nagyon mutatós, könnyen és gyorsan elkészíthető, és nem utolsó sorban nagyon finom.


Lépések

  1. Egy tepsibe sütőpapírt helyezünk, amire ráfektetjük a sajtszeleteket úgy, hogy kissé fedjék egymást. Ráreszeljük a trappista sajtot, és 2 percre előmelegített sütőbe tesszük, de éppen csak annyira, hogy a sajtok egymáshoz tapadjanak.
  2. A tojást keményre főzzük, majd a sárgáját kivesszük. A tojásfehérjét apró kockára vágjuk, a petrezselyemzöldet felaprítjuk, és a sajtkrémhez keverjük, majd pici sóval és fehérborssal ízesítjük. A tojássárgáját a vajjal és a mustárral jól elkeverjük és szintén kevés sóval és borssal ízesítjük.
  3. A sajtlapokra először a tojásfehérjés masszát kenjük rá egyenletesen, majd az egészet befedjük a sonkaszeletekkel. Ezt követően a tojássárgás keveréket kenjük a sonkára, és az egészet óvatosan feltekerjük, majd hűtőszekrénybe tesszük.

Tippek

  • Éles késsel szeleteljük, és pirítóssal tálaljuk.

Amire szükséged lehet

  • 12 szelet lapsajt
  • 10 szelet gépsonka
  • 10 dkg trappista sajt
  • 10 dkg sajtkrém
  • 5 tojás
  • 10 dkg vaj
  • 1 cs. petrezselyemzöld
  • 1 tk. mustár
  • só, fehérbors

Figyelmeztetések

  • Legyen jól lehűtve, mert akkor nagyon szépen szeletelhető.

Kapcsolódó források, hivatkozások

Schmidt-Huszánk Éva pályázata a Hogyankell.hu karácsonyi receptversenyére

Contributors: Bya