Cikkek:Milyen teraszburkoló anyagok léteznek

Innen: Hogyankell.hu

Milyen teraszburkoló anyagok léteznek?

Https- kaplarfatelep.hu - 2021 július - Cikk5.jpeg

A teraszburkolat egy igen lényeges kettős feladatot lát el. Egyszerre kell az esztétikai igényeknek megfelelnie és a használatból, időjárásból eredő viszontagságoknak ellenállnia. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen anyaggal fedjük le a teraszunkat.

A vörösfenyő előnye teraszburkolásnál

Mint a kertes ház egyik legfontosabb kültéri eleme, a terasznak sok szempontból helyt kell állnia. A háznak ezt a részét nem csak mi fogjuk látni, de a vendégek, szomszédok és járókelők is, ezért fontos, hogy sokáig megőrizze az állapotát.

Alapvetően az időjárás és a széklábak okozzák a legnagyobb károkat, ezért célszerű olyan anyag után nézni, ami ezeknek ellenáll. A Káplár fatelepnél kapható szibériai vörösfenyő pontosan egy ilyen anyag.

Ez az opció igen közkedvelt, és nem véletlenül. A faanyagot sűrűn átszövik a gyantajáratok, emiatt igen strapabíró, ellenáll a sérüléseknek. A hétköznapi használat legfeljebb karcolásokat tud ejteni rajta.

Emellett ebből a tulajdonságából ered, hogy vízzel is igen nehezen szívja meg magát. Lényegében akár kezelés nélkül is alkalmazhatjuk, tökéletesen megfelel esős vagy vízközeli helyek burkolására.

Élettartama rendkívül hosszú, és ezt az időszakot jelentősebb változások nélkül vészeli át. Mechanikai tulajdonságai pedig gyönyörű rajzolatával ötvöződnek, ezáltal kiváló teraszburkoló anyagot alkot.

Általában a forgalmazott vörösfenyő teraszburkolatok mindkét oldala máshogy van megmunkálva, ezáltal te választhatod ki, hogy milyen is legyen a végeredmény.

A WPC előnyei

A WPC egy fa-műanyag kompozit anyag, ami a rostokban gazdag növényi anyag tartalmának köszönhetően a természetes és mesterséges elemeinek előnyeit egyaránt élvezi.

Általában bambusz teszi ki a felhasznált szerves anyagot, ami természetes hatást kelt. A műanyag következtében pedig kezelés nélkül is tartósan megmarad.

Teljes mértékben ellenáll a gombásodásnak, kártevőknek és az időjárásnak. Nem szívja meg magát vízzel, ezért a nedvesség sem okoz gondot. Emellett nem kell szálkáktól tartani, így mezítláb is bátran lehet rajta lépkedni. Élettartama kb. 20-25 év.

Kinézetre sem utolsó, több színből lehet választani, valamint az egyes elemek kétféle profillal vannak ellátva. Amire azonban oda kell figyelni, hogy az eredeti szín 1-2 év alatt valamennyire kivilágosodik UV-sugárzás hatására.

A burkolat lefektetése

A lefektetési munkálat nem egy túlságosan nehéz feladat, azonban több dologra érdemes odafigyelni, mivel nem csak a lécek vagy lapok egymás mellé fektetéséből áll.

Az első mozdulat a párnafarendszer kialakítása, ami biztosítja, hogy a burkolati elemek ne mozogjanak és hézagmentesen illeszkedjenek. Az egyes párnafákat a terasz lejtésének megfelelő irányban, 30-40 centiméteres hézagokkal kell lefektetni.

Ez azért fontos, hogy a csapadék gond nélkül le tudjon folyni, ne pangjon a terasz alatt. Ezekhez a párnafákhoz lefogatókapoccsal és csavarral erősíthetjük hozzá az egyes burkolati elemeket, lehetőleg minél szorosabban, hogy a teraszon folyó tevékenységek ne tudják elmozdítani azokat.