A rendőri forgalomirányítást értelmezni

Innen: Hogyankell.hu

[szerkesztés] Hogyan kell a rendőri forgalomirányítást értelmezni?

Bizony nem egyszer kerülünk olyan helyzetbe, hogy a bekrepált lámpák helyett a rendőri karjelzésekre kellene túljutnunk egy kereszteződésen. A legtöbb ember számára ez problémát okoz, és próbál a többiek után menni – s persze bajban van, ha ő az első. Jobb felkészülni az ilyen helyzetekre, ha elolvasod ezt a cikket, rá fogsz jönni, hogy nem is olyan nagy ördöngösség a rendőr (kar)jelzéseit értelmezni...

[szerkesztés] Lépések

Rendori-karjelzesek.jpg

  1. Ha a rendőr velünk szemben vagy háttal áll, ne induljunk el (illetve álljunk meg)! Ez a legfontosabb, amit meg kell jegyeznünk, ha ennyit tudunk, már egész jól el fogunk boldogulni!
  2. Ha a rendőr mindkét kezét oldalt kinyújtva áll, akkor a két oldaláról érkezők szabadon haladhatnak, mintha telezöld jelzés lenne. Ha nagy ívben kanyarodunk, a rendőrt megkerülve kell elhaladnunk. A szemből és hátulról érkezőknek meg kell állniuk (még a zebra vagy a megállás helyét jelző útburkolati hely előtt, ha van!) Ugyanez a helyzet akkor is, ha a rendőr kezei a teste mellett nyugszanak, vagyis a két oldaláról érkezők szabadon haladhatnak, míg a vele szemből vagy hátulról érkezőknek meg kell állniuk.
  3. Ha a rendőr kezét függőlegesen a magasba emeli, az a forgalom irányának megváltozását jelzi. Magyarán olyan, mintha sárgát kaptunk volna. Ilyenkor mindenkinek meg kell állnia, illetve ha már biztonságban nem lehet megállni, akkor az útkereszteződésen mielőbb át kell haladni. Vagyis ez utóbbi esetben ne álljunk meg a kereszteződés közepén, a sárga lámpajelzésnél sem tesszük...
  4. Ha a rendőr kinyújtott karjával maga felé int, az azt jelenti, hogy menjünk, növelhetjük a sebességet, szabad a pálya. Ha pedig a kinyújtott karját le-fel mozgatja, akkor csökkentsük a sebességet.
  5. Ha a rendőr oldalát látjuk, de ő a kezét felemelve a tenyerét felénk mutatja, vagy vízszintesen kinyújtva elénk teszi (mutatván, hogy elzárja az utat), meg kell állnunk.

[szerkesztés] Rendőri karjelzések azoknak, akik a kiegészítő karjelzéseket is szeretnék tudni

  1. Ha a rendőr maga előtt int, hogy menjünk, akkor nagy ívben kanyarodva előtte haladjunk el.
  2. Ha a rendőr a háta mögött int, hogy menjünk, akkor nagy ívben kanyarodva mögötte menjünk el.

[szerkesztés] Tippek

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • A KRESZ ismerete.
  • Egy kis extra óvatosság.

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Ne feledjük, rendőri forgalomirányításnál akár kis, akár nagy ívben kanyarodunk, a gyalogosnak elsőbbsége van. Egyenesen haladva nem kell aggódnunk, mert a gyalogosnak meg kell állnia – ugyanakkor legyünk tekintettel arra, hogy egy óvatlan gyalogos vagy a KRESZ-t nem ismerő gyermek ilyenkor is előttünk teremhet.
  • Mindig figyeljük a jelzőtáblát is, mert ha az tiltja az egyik irányba haladást (pl. a jobbra fordulást), akkor nem szabad arra mennünk akkor sem, ha a rendőri jelzés szerint mehetnénk...

[szerkesztés] Kapcsolódó videók

[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

  • KRESZ

Az oldal szerzői

Kiscsillag