Szélforgót készíteni

Innen: Hogyankell.hu

Hogyan kell szélforgót készíteni?

Szelforgo.jpg

Soha nem lehetünk elég idősek ahhoz, hogy ne csaljon mosolyt az arcunkra egy színes szélforgó és a boldog tulajdonosa. Itt az idő, hogy felidézzük magunkba a régi emlékeket, és készítsünk egy szélforgót saját örömünkre, vagy megajándékozzunk vele valakit.


Lépések

  1. Szabályos négyzet alakú papírlapra átlósan rajzolj két vonalat.
  2. Az átlók megrajzolása után az így kapott négy vonalra tegyél egy jelölést. A középponttól számítva az átlók egyharmadánál jelöld be a vonalakat.
  3. A bejelölésig vágd be a papírt.
  4. Az így kapott kis fülecskék sarkait és a papír közepét lyukaszd ki.
  5. Hajtsd be a lap széleit a bevágások mentén.
  6. Rögzítsd a széleket középen egy gombostű segítségével.
  7. Vedd elő a szélforgó szárát és erősítsd hozzá a fejét. Ezt több módon is megteheted:
    • A gombostűvel rögzítsd hozzá a szárhoz a fejet úgy, hogy erősen belenyomod a szárba a tűt.
    • Vékony drótot is használhatsz a rögzítésre. Egy gyöngyöt rakj a szélforgó közepére és ezen fűzd át a drótot, majd még egy gyöngyöt tehetsz a szélforgó háta és a szára közé. A drótot fűzd át mindkét gyöngyön és a szárhoz rögzítsd a fejet.
  8. Ha kész a szélforgó már csak a megfelelő szélet kell megvárnod, vagy fuss egy kört a műveddel. Garantáltan élvezni fogja mindenki a vidáman forgó alkotást.

Tippek

  • A szélforgó száraként használhatsz olyan ceruzát, melynek radír van a végén. Ebbe könnyebb beleszúrni a gombostűt.
  • A fej részét készítheted számtalan anyagból. Ez attól is függ, hogy beltérre vagy kinti területre készíted. Használhatsz színes lapot, de tartósabb munkához dekorgumit is.
  • A szélforgó dekorációs kellékként is kitűnő, sőt akár ajándékok csomagolását is fel tudod vele dobni.
  • Művedet díszítheted festékkel, levonókkal, szalagokkal. Csak a fantáziádon múlik, hogy mit álmodsz meg.
  • Kevésbé szép, de tartós és praktikus szélforgót műanyag palackból készíthetsz a

kertbe vagy az erkélyre, ehhez az útmutatót ebben a cikkben találod.

Amire szükséged lehet

  • Színes papír, dekorgumi
  • Olló
  • Vonalzó
  • Rajzszeg, gyöngy
  • Drót
  • Hurkapálcika, ceruza
  • Bármi amivel dekorálni szeretnéd a forgót

Figyelmeztetések

  • A szélforgó fejének rögzítésénél ügyelj rá, hogy a gombostű vagy a drót vége ne álljon ki, nehogy sérülést okozzon.
  • Ha nem forog a szélforgód megfelelően tegyél gyöngyöt a szélforgó feje és a szára közé. Elképzelhető, hogy túl nehéz a fej, és nem elég szoros a rögzítés. Ne keseredj el, ha nem sikerül azonnal. Kísérletezd ki a megfelelő rögzítést, hidd el megéri.

Kapcsolódó videók


Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

BoglarkaS, Gycsutk, JViki