Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Módosítások

Piñatát készíteni

2 089 bájt hozzáadva, 2016. március 16., 21:12
Lépések
== Lépések ==
#Vegyél elő egy lufit, amit fúj fel olyan nagyra, amennyire csak tudod. Persze azért vigyázz rá, mert ha túl nagyra fújod, nagyon könnyen kipukkad.#Készíts elő egy nagy adag újságpapírt. #Vágd csíkokra, vagy tépd nagyobb darabokra a papírokat.#Készítsd elő a ragasztódat.#*Ez lehet tapétaragasztó, melyet előre elkészítve megvásárolhatsz.#*Elkészítheted azonban a saját ragasztódat is. Nem kell más hozzá, mint 2 dl víz és 3 púpozott kanál liszt. 1,5 dl vizet melegíts meg egy lábasban, a maradék vízben pedig keverd el a lisztet. Majd az elkevert lisztet add hozzá a kb. 60 fokra melegített vízhez. Folyamatos keverés közben addig főzd, míg be nem sűrűsödik, és opálossá nem válik. Az így kapott csirizt takard le, és hagyd egy kicsit kihűlni. Természetesen az alapanyagok mennyiségét tetszőlegesen bővítheted, csak az arányokra ügyelj.#Készítsd el az első réteget úgy, hogy az újságpapír darabokat mártsd bele egy tálba, melyben a ragasztó van, majd helyezd a lufira. Fedd be az egész felületet, csak a lufi szájánál hagy egy pár centis lyukat, hogy ki tudd venni a lufit.#Várd meg, míg megszárad a réteg, majd rakd fel a következő réteget.#Fogj egy szalagot és rakd körbe a lufi körül úgy, hogy a szalag vége a lufi szájánál egy kicsit tovább nyúljon. Az utolsó réteg újságpapírt úgy rakd, hogy a szalagot is fedd be. Ilyen módon rögzíted a szalagot, mellyel később fel lehet majd akasztani a piñatát.#Ha elég kemény már a műved, akkor óvatosan kilyukaszthatod a lufit, és vedd ki a megkeményedett formából.#Jöhet a díszítés. Használhatsz festéket, krepp papírt, masnikat vagy bármilyen ötletes megoldást arra, hogy feldobd a piñatádat.#A lufi szájánál lévő lyukon keresztül töltsd meg a pinatat cukorral, csokival és játékokkal.#Hívd meg barátokat, családot és kezdhetitek a játékot. Aki a piñatát készül ütni, annak be kell kötni a szemét és a kezébe kell adni az ütőt. Majd el is kezdheti püfölni a műved.
== Tippek ==
966
szerkesztés