Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Módosítások

A szén-monoxid-mérgezés ellen védekezni

9 bájt törölve, 2013. november 21., 08:10
Lépések
== Lépések ==
#'''Bízzuk szakemberre a tüzelőberendezés megtervezését, kivitelezését és üzembe helyezését!''' Már a fűtési rendszer kiválasztásánál, illetve megtervezésénél, majd üzembe helyezésénél célszerű kérjük szakember (pl. gáz-, fűtésszerelő) segítségét kérni. Szakértelme és munkája biztosíthatja a műszaki követelményeknek megfelelő és biztonságos tüzelőrendszer kiépítését, valamint működését.
#'''Rendszeresen ellenőriztessük a kéményeket!''' Ha a kéménybe beesik egy tégla vagy egy vakolatdarab, esetleg a madarak vagy a darazsak fészket raknak benne, akkor a kémény járata jelentősen leszűkül. Ezek a hibák közvetlenül, szabad szemmel nem is láthatóak, ezért fontos, hogy rendszeresen ellenőriztessük a kéményeket (főként a fűtésszezon előtt), a hibákat pedig azonnal javítsuk! A nyílt égésterű hőtermelő-berendezésből (azaz a helyiség légterével összeköttetésben lévő tüzelőberendezés, ilyen például a cserépkályha, a kandalló, a cirkó, az átfolyós vízmelegítő) származó égéstermék ugyanis nem tud megfelelően távozni a beszűkült kéményen keresztül, ezért az égéstermék egy része vagy egésze visszaáramlik a helyiségbe, és mérgező szén-monoxid keletkezik.
#'''Vizsgáltassuk meg a tüzelőberendezések, gázfogyasztó-berendezések felületét is!''' Erre azért van szükség, mert a helyiségekben lévő szálló por és vízgőz könnyen lerakódik a tüzelőberendezés hőcserélő felületeire, és ezek a szennyeződések jelentősen meggátolják az égéstermék elvezetését, ami miatt szintén mérgező szén-monoxid keletkezhet.
1 859
szerkesztés