Referenciavideót készíteni

Innen: Hogyankell.hu

Hogyan kell referenciavideót készíteni?

Video.jpg

Az esettanulmányokhoz hasonlóan a referenciavideó is egy cég tevékenységét mutatja be ügyfelei szemén keresztül. Ugyanakkor a nyomtatott anyaghoz képest sokkal színesebb és személyesebb tud lenni, ezért – amennyiben az ügyfeleink erre nyitottak – érdemes referenciafilmeket is forgatni. Ebben a cikkben a céges videó készítéséhez kapcsolódó feladatokat tekintjük át az előkészítéstől a végső jóváhagyásig, eltekintve a technikai kivitelezés részleteitől.

Lépések

  1. Keressünk megfelelő alanyokat! Érdemes olyan ügyfeleket megszólaltatni a videóban, akik más potenciális vállalatok számára is jó referenciát jelentenek. Vagy azért, mert olyan szektorban tevékenykednek, amelyben több ügyféljelöltünk is, vagy mert jól ismert, sikeres vállalatok. Nemcsak a cég kiválasztása fontos, de a főszereplőé is: olyan személyt kérjünk fel, aki döntéshozó, ezért hiteles, illetve jó, ha nem esik zavarba a szerepléstől.
  2. Írjuk meg a forgatókönyvet! Ehhez készítsünk interjút az ügyféllel. Kérdezzük ki alaposan a termékünkkel/szolgáltatásunkkal kapcsolatos tapasztalatairól, véleményéről, próbáljunk kis színes sztorikat is megtudni, amelyekkel izgalmasabbá tehetjük a videót.
  3. Stáb vagy házivideó? Ha van egy hozzáértő munkatársunk, aki jó videókat tud készíteni, és a megfelelő felszerelés is rendelkezésünkre áll, magunk is leforgathatjuk a videót, más esetben érdemes profikat felkérni! Hiába tűnik ugyanis könnyű műfajnak egy referenciavideó készítése, valójában nagyon sok múlik a vágásokon, képminőségen stb. A kész anyagot pedig a cégünkkel fogják azonosítani, ezért nem érdemes kockáztatni!
  4. Készítsük fel a szereplőket! Minden egyes érintettnek jó előre küldjük el a kész forgatókönyvet, beszéljük át, hogy mik lesznek a forgatási helyszínek, mi lesz az időbeosztás stb.! A film szereplőit érdemes felkészíteni arra is, hogy mit vegyenek fel, mire érdemes figyelniük a felvételkor, el kell mondani nekik, hogy várhatóan mennyi ideig kell a rendelkezésünkre állni! Persze minden váratlan eseményre nem tudunk felkészülni, de így minimalizálhatjuk a meglepetéseket.
  5. Helyszínbejárás: A helyszínt érdemes előre bejárni a stábbal, hogy felmérjük, milyen fényviszonyok vannak, milyen vágóképeket lehet felvenni, mekkora a háttérzaj stb.! Ez is segít abban, hogy kizárjuk a váratlant.
  6. Felvétel: Néhány dolog, amivel segíthetjük a stáb munkáját:
    1. A felvétel napján érkezzünk jó időben, hogy ha bármire szükség van, még legyen időnk intézkedni!
    2. Lássuk el utolsó instrukciókkal a szereplőket! Mondjuk el, hogy igyekezzenek rövid, tömör mondatokban fogalmazni, ne ragaszkodjanak szó szerint a szöveghez (attól nagyon mű hatású lesz a felvétel)!
    3. Nyugtassuk meg a szereplőket! Mivel nem színészekről van szó, erre a legtöbb esetben szükség van.
    4. Készítsünk több felvételt! Érdemes minden részletet többször felvenni, hogy a vágó tudjon miből dolgozni. Így a végső anyagban nem lesz (annyi) baki.
    5. Készítsünk fotókat, amiket később akár illusztrációként, akár más felületeinken (pl. Facebookon werkfotók) is felhasználhatunk.
  7. Szövegkönyv: A nyers videóanyagot nézzük át, és a vágónak írjuk le másodpercre pontosan, hogy melyik szövegrészeket szeretnénk a végleges anyagban viszont hallani. Érdemes a teljes szöveget leírni, így elkerülhetjük a félreértéseket.
  8. Jóváhagyás: A kész videóanyagot alaposan nézzük át! Nem maradt véletlenül valami a háttérben, ami nem odavaló? Valóban érhető az összevágott anyag? Nem hiányzik belőle egy logikai lépcső? Nem maradtak bakik a szövegben? stb. Ilyenkor még van lehetőség a módosításra, ezért inkább ebben a fázisban legyünk kritikusak, mint hogy később elégedetlenkedjünk a végeredménnyel!

Tippek

  • Érdemes több videót forgatni, hogy a potenciális ügyfelek a saját iparágukból vett példákat láthassanak.
  • Ne csak a kapcsolattartónk, illetve a film főszereplője tudjon a forgatásról! Szükség lehet olyan vágóképekre, amelyen a teljes iroda/gyár/üzlet látszik, az ott dolgozó emberekkel együtt, nem szerencsés, ha a forgatás pillanatában szereznek tudomást az egészről. Nemcsak azért, mert kényelmetlenül érezhetik emiatt magukat, de az is fontos, hogy ők is „felvételképes” öltözékben legyenek.
  • A film alá érdemes halk, semleges zenét is bevágni, ez is dinamizálja a videót.

Figyelmeztetések

  • Nagyon sok múlik a főszereplőn. Persze nem várhatjuk el az ügyfeleinktől, hogy filmsztár módjára viselkedjenek a kamera előtt, de ha valaki nagyon idegenkedik a felvételtől, inkább ne erőltessük, hanem keressünk más alanyokat! Akár az adott cégen belül keressünk egy másik vezetőt, vagy kérjük fel egy másik ügyfelünket!
  • Vigyázzunk, hogy ne legyen gagyi a videó! Ha házon belül nincs egy hozzáértő kolléga, inkább kérjünk profi segítséget! Néhány dolog, amire mindenképp fordítsunk figyelmet:
    • Minőségi legyen a felvétel!
    • Legyenek vágások, hogy ne legyen túl statikus a film!
    • Legyen jó a hangminőség!
    • Megfelelő fényviszonyok között forgassunk!
    • A választott helyszín legyen tiszta, pakoljunk el forgatás előtt!
  • Figyeljünk, mi van a háttérben! Ne hagyjunk elő pl. titkos adatokat tartalmazó dokumentumokat!
  • Ne legyen túl hosszú a videó! Biztosan sok jót lehet elmondani a cégünkről, de ne akarjuk mindent egy videóba sűríteni, koncentráljunk a legfőbb üzenetekre! Maximum 3-4 perces filmet készítsünk!

Amire szükséged lehet

  • Megfelelő költségkeret
  • Ügyfél, aki vállalja a szereplést
  • Hozzáértő segítség
  • Megfelelő felszerelés

Felhasznált források, kapcsolódó webcímek

Az oldal szerzői

Andi02