Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Nutellás-csokis brownie-t készíteni

Szerkesztés Hogyan kell nutellás-csokis brownie-t készíteni?

Nutellasbrownie.jpg

Már a címolvasásnál összefutott a nyál a szádban? Nem csodáljuk, hiszen egy különleges, finom süteményről van szó, ami a csoki imádók kedvence, elkészítése pedig egyáltalán nem bonyolult. Ráadásul kivitelezési idejét tekintve még csak nem is kell sokat állnod a konyhában, hogy elkészüljön, mindössze fél óra alatt az asztalra kerülhet a desszert, fogyasztásra készen. Belevágsz? Kövesd az alábbi receptet:

Szerkesztés Lépések

  1. Melegítsd össze a hozzávalókat! Ehhez első lépésben törd darabokra a csokit, majd tedd bele egy lábasba, és add hozzá a nutellát, illetve a vajat. Folyamatosan kevergesd őket kis lángon.
  2. Add az összes hozzávalót a kapott egyveleghez! Kezdd a cukorral, majd ha langyosra hűlt a massza, belekerülhetnek a tojások és a liszt is, utóbbit kanalazva add a keverékedhez. Mindezt dolgozd csomómentesre.
  3. Süsd meg a tésztát! Végy elő egy közepes méretű tepsit, kend ki vajjal, szórd meg liszttel, majd egyengesd el benne a tésztát. Tedd be az előmelegített sütőbe, és süsd kb. 15-20 percig. Miután kivetted, hagyd kihűlni, mert csak akkor tudod szépen felszeletelni. Készen is vagy, jó étvágyat hozzá! :)
  • Minden hozzávalónak megvan a maga sorrendje, ezeket mindenképp tartsd be, ha tökéletes brownie állagot szeretnél elérni.
  • A lisztet a legvégén add hozzá, mikor már minden elkeveredett egymással.
  • Akkor lesz jó a brownie állaga, ha még kicsit ráragad a tűre, más esetben kiszáradhat.

Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • 20 dkg étcsokoládé,
  • tepsi,
  • 0,5 bögre liszt,
  • 0,5 bögre barna cukor,
  • 2 tojás,
  • 1 bögre Nutella,
  • 0,5 bögre vaj.

Szerkesztés Figyelmeztetések

  • Várd meg, míg kihűl a masszád, és csak azután add hozzá a tojásokat, más esetben kicsapódhatnak!
  • Miután már minden benne van a keverékben, dolgozd teljesen csomómentesre, de túl sokáig sem szabad kevergetned, mert úgy nem fogod elérni a kívánt állagot.

Szerkesztés Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bgyorfi