Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Madárfiókát menteni

Szerkesztés Hogyan kell madárfiókát menteni, felnevelni?

Madarfioka.jpg

Magyarországon főleg május elejétől augusztus végéig találkozhatunk madárfiókákkal. Az alábbi cikk segít eldönteni, hogy ilyenkor mi a teendő: befogjuk-e a madarat, s ha igen, hogyan segíthetünk rajta, hogyan kell felnevelni?

Szerkesztés Lépések

  1. Gondoljuk meg, szükség van-e a beavatkozásra! Nem minden magányos fióka árva! Sok olyan madárfaj van, amelynek fiókái még a teljes önállósodás előtt elhagyják a fészket. (Ennek számos oka van, például ha a fészekben találja meg őket egy ragadozó, akkor az összes fiókát elpusztíthatja, illetve a kisebb fészkekben nem férne el a mindegyik fejlődő madár). Ezek a madárfiókák sokszor a bokrok alacsonyabb ágain vagy a fűben meghúzódva várják az őket továbbra is etető szülőket. Mivel nekik nincs szükségük az emberi beavatkozásra, az első teendőnk, hogy eldöntjük, feltétlen szükséges-e segítenünk:
    • Nincs szükség a fióka befogására és felnevelésére:
      • Kisebb testű madárfaj (pl. rigó, cinege) esetén a teljes testén a felnőtt madarakéhoz hasonló tollakat viselő, élénken menekülő, jól szaladó, a szárnyaival verdeső, esetleg valamilyen szinten repülni is képes, az ágakon stabilan kapaszkodó fiókákat ne mentsük meg! Ők részben már önállóak, de a szüleik segítségére is számíthatnak, ha nem zavarjuk meg őket. Ha esetleg veszélyesnek ítéljük a helyzetüket, terelgessük őket egy közeli, védettebb helyre, ahol a szülők azért megtalálják, meghallják. Ne aggódjunk értük, a szülők nemsokára még biztonságosabb helyre vezetik őket.
      • A fészekhagyó madárfajok fiókái (tyúkfélék, récék, ludak) a kikelésüktől számított pár órán belül elhagyják a fészket, és teljesen önállóak, bár a család közelségére még szükségük van. Ha ilyen magányos fiókát találunk, valószínűleg a testvérek is a közelben vannak a mamával együtt. Keressük meg őket, és a lemaradt fiókát terelgessük feléjük – a családegyesítés sokkal jobb megoldás, mintha magunk próbálnánk felnevelni. Vízimadarak (pl. vadkacsa) esetén a családot nagy valószínűséggel egy közeli tó, folyó partján találjuk meg. (Néha ezek a madarak egészen extrém helyeken, akár a város közepén költenek – ilyenkor arról kell gondoskodnunk, hogy a fiókák biztonságban eljuthassanak a vízhez.)
    • Komolyabb segítségre van szükség, ha:
      • Csupasz, még zárt szemű, vagy csak pehelytollakkal borított fiókát találtunk.
      • A kismadár képtelen állni, mozogni vagy egy kicsit repülni.
      • A madár furcsán tartja a szárnyát, lábát, láthatóan sérült vagy esetleg vérzik (akármilyen korú példányról van is szó).
      • Ha a madár szemmel láthatóan bágyadt, gyenge, nem tiltakozik a közeledésünk ellen.
      • Ha nagyobb testű madár fiókájával találkozunk, és az még nem repül jól. A gólyák és a nagyobb ragadozó madarak már teljesen kitollasodott, szinte felnőtt nagyságukat elérő fiókái sem képesek a túlélésre, amíg nem tudnak repülni, ezért őket vissza kell juttatni a fészekbe. (Ehhez a tűzoltóságtól vagy a lenti linkeken található szervezetektől kérhetünk segítséget.)
  2. Fogjuk meg! A segítségre szoruló fiókákat, madarakat általában könnyű megfogni, mert bágyadtak, gyengék. Ha esetleg nagyobb vagy agresszívabb példánnyal van dolgunk, borítsuk le egy pokróccal, pulóverrel vagy vékonyabb kabáttal. A fej letakarása a legtöbb madarat megnyugtatja, és így a megfogásuk is veszélytelenebb.
  3. Mérjük fel, mivel is van dolgunk! Először azt kell eldöntenünk, milyen korú, fajtájú és állapotú madárról van szó. Minél fiatalabb a fióka, annál nehezebb a megmentése (a csupasz és vak fiókák csak néhány órások vagy naposak). Az is rossz jel, ha a madár láthatóan sérült, gyenge, levert, remeg vagy furcsán mozog. Sérülést vagy betegséget jelent, ha a kismadár a megtalálását követő pár órán belül nem kér tátogva vagy csipogva enni. A meghatározásban az alábbiak jelenthetnek segítséget:
    • ha egyenes, csipeszhez hasonló a csőre, akkor rovarevő,
    • ha a tövénél vastag, kissé kúpos a csőr, akkor magevő,
    • ha a kampós csőr mellé erős, karmos lábak társulnak, ragadozó madárral van dolgunk,
    • ha a szemek egymás mellett, nem a fej két oldalán helyezkednek el, akkor valamelyik bagolyfaj fiókájával találkoztunk.
  4. Készítsünk neki helyet!
    • Nagyon kicsi, esetleg még csupasz fióka esetén egy műanyag margarinos dobozt béleljünk ki fűvel vagy papír zsebkendővel, ebbe tegyük. Hűvösebb időben akár egy könnyű ronggyal vagy papír zsebkendővel is betakarhatjuk a fiókát.
    • Tollasodó fióka számára egy megfelelő méretű papírdobozt béleljünk ki. Fontos, hogy szellőzőlyukakat is fúrjunk a dobozra! Ha már fejlettebb, a doboz oldalán szúrjunk át egy faágat, és erre ültessük a madarat.
    • Hosszabb távra szerezzünk be egy megfelelő méretű, több ülőrúddal ellátott kalitkát, amelyben a nagyobb fiókát elhelyezhetjük. Ha ezt a szabadban macskamentes helyre ki tudjuk akasztani, még az is előfordulhat, hogy egy felnőtt madár rátalál a fiókára, és etetni kezdi, ami a visszavadítás miatt is különösen előnyös.
  5. Etessük, itassuk! Egy már majdnem repülő fiókáról sokszor csak pár napig kell gondoskodni, de egy csupasz énekesmadár fióka felnevelése 2-3 hétig is tart. Az etetés legfőbb szabálya, hogy a hangosan enni kérő fiókát mindig meg lehet etetni. Minél kisebb a madár, annál gyakrabban van szüksége élelemre, de legalább óránként nézzük meg és kínáljunk neki élelmet. Csak nappal etessünk (még a baglyokat is)!
    • Szerezzük be az eledelt: macskák számára készült konzervhús; túróból, reszelt sajtból és főtt tojásból készült keverék; forrázott lisztkukac; nyers marhahús (főként szív) a legjobb alapanyag. Ezeket magevő madarak fiókáinak is adhatjuk, mert ezek is hordanak a fiókáknak rovarokat.
    • Amennyiben galamb- vagy gerlefiókáról van szó, az alábbi pempőt készítsük el: kis mennyiségű (teáskanálnyi) búza-vagy kukoricadarát főzzünk fel pár csepp vízzel, és keverjünk hozzá keményre főzött tojást (sárgáját és fehérjét egyaránt) apróra reszelve. Hűtsük ki, gyúrjunk belőle kis gombócokat, és így kínáljuk a kismadárnak. Ezt magevő énekesmadár-fiókának is lehet adni a fenti, állati táplálékkal vegyesen. Fiatalabb korban inkább a hússal próbálkozzunk, mert a magevő madarak többsége is rovarokkal táplálja a kicsiket, később az önállósodó madár egyre jobban el tudja dönteni, mire van szüksége.
    • Szerezzünk be kalcium-foszfátot és multivitamin port a gyógyszertárból. Előbbi a sok fehérjét tartalmazó élelem mellé szükséges, hogy a gyorsan növekvő csontok megerősödhessenek, utóbbi pedig az egészséges tollazat kifejlődéséhez elengedhetetlen. A kalciumba mindegyik vagy minden második falatot beleforgathatjuk, a multivitaminból elég etetésenként egyszer adni.
    • Daraboljuk a falatokat akkorára, hogy ne legyenek hosszabbak a kismadár csőrénél, és vastagabbak a csőr felénél. (Ha már megszokta az etetést, ennél nagyobb falatokat is adhatunk).
    • Fogjunk meg egy falatot egy hosszú szárú, lekerekített végű fém csipesszel. Mártsuk vízbe (hogy könnyebb legyen lenyelni), esetleg forgassuk kalciumba, majd toljuk mélyen a fióka torkába.
    • Ha a madárfióka nem tátog az étel közelítésekor, hüvelyk- és mutatóujjunkkal felülről fogjuk meg a csőrét, majd óvatosan nyissuk szét, amíg a falatot a szájába tudjuk csúsztatni.
    • Az etetéshez a (nagyobb) fiókát érdemes az ujjunkra vagy a doboz szélére ültetni. Ha nagyon ugrálna, takarjuk le félig csukott, megdöntött tenyerünkkel úgy, hogy a feje a hüvelyk- és mutatóujjunk között bukkanjon ki.
    • Itatni szemcsepphez hasonló, gyógyszertárban kapható csepegtetővel vagy kisebb fecskendővel lehet a kicsiket. Ezzel azonban óvatosabban bánjunk, sokszor az is elég, ha az etetésnél a falatokat vízbe mártjuk.
  6. Készítsük fel az önállóságra! Ha a kismadár már képes a kapaszkodásra, járásra, a felnőtt tollazata kezd megjelenni, és láthatóan erős, egészséges, fel kell készítenünk az önálló életre.
    • Tegyük egy megfelelő méretű, több ülőrúddal ellátott kalitkába! Ebben az etetés is könnyebb, hiszen a rácson keresztül is benyújthatjuk az élelmet a csipesszel. A kalitkában a fiókák többet mozoghatnak, a szárnyukat is szabadon próbálgathatják.
    • Adjunk neki egy tálkában vizet, és a kézből történő etetés mellett a felnőttkori táplálékokból is biztosítsunk valamennyit, így a fiókák megtanulják, hogyan kell egyedül enni és inni. A magevőknek apró magokból álló keveréket, a rovarevőknek élő lisztkukacot, a baglyoknak egy mélyebb műanyag tálban élő kisegeret vagy sáskát, tücsköt kell adni, hogy gyakorolhassák a vadászatot.
    • Fokozatosan csökkentsük a kézből adott eledel mennyiségét, és növeljük az „igazi” táplálék arányát, ezzel önállósodásra késztetve a fiókát.
    • Ha a madár már stabilan táplálkozik a segítségünk nélkül is, és közeledik az elengedés ideje, tegyük a kalitkát a szabadba, egy olyan árnyékos helyre, ahol nem érheti el macska. Fokozatosan, pár nap alatt szoktassuk hozzá a kinti klímához. Ha szerencsénk van, egy „öreg” madár felfedezi a fiókát, és a rácson keresztül etetni kezdi.
  7. Engedjük szabadon! Ha nem akarjuk a „madarunkat” egész életében kalitkában tartani, előbb-utóbb szabadon kell engednünk. Erre az önállósodás a legjobb, legtermészetesebb alkalom. Ha elhatároztuk magunkat, egy utolsó, bőséges etetéssel vegyünk búcsút tollas barátunktól, majd engedjük el egy búvóhelyeket is biztosító, bokros-fás helyen. A nappali madarakat a délelőtti, a baglyokat a késő esti órákban engedjük el.
  • Ha a sokkos kismadár nem akar enni, nem nyitja ki a csőrét, próbáljunk meg egy kis vizet cseppenteni a csőre tövére. Valószínűleg megpróbálja majd a folyadékot felszürcsölni, és kinyitja a száját.
  • Ha a madarat szállítani kell (pl. a természetvédőkhöz vagy állatorvoshoz), inkább zárt (szellőzőnyílásokkal ellátott) dobozban, mint kalitkában tegyük. Ha mégis a kalitkában tudjuk megoldani a szállítást, akkor takarjuk azt le, mert a sötétség valamelyest megnyugtatja a madarat.
  • Ha a madárfióka gondozását természetvédőkre vagy más szakemberekre bízzuk, a szállítódobozára (esetleg kalitkára) írjuk rá, hogy mikor és pontosan hol találtuk. Így a szakemberek könnyebben azonosítják, és ha van rá lehetőség, az eredeti élőhely közelében tudják szabadon engedni.

Szerkesztés Figyelmeztetések

  • Ha úgy döntünk, hogy gondjainkba veszünk egy madárfiókát, számoljunk azzal, hogy ez igencsak nagy megterhelést jelent! A fióka etetését, itatását azonnal (legkésőbb egy-két órán belül) meg kell kezdeni, majd szünet nélkül, óránként folytatni. Sajnos még így sem lehet tökéletesen utánozni a madárszülők gondoskodását, és a fiókának kisebb a túlélési esélye, mintha az öreg madarak gondoznák. Ezért csak valóban indokolt esetben fogjuk be a madárfiókát!
  • A madarat mindig felülről fogjuk meg úgy, hogy a két kezünkkel leszorítjuk a szárnyait, így nem tud vergődni, nem sérülnek a tollai. Soha ne fogjuk meg a szárnyánál, a lábánál vagy a nyakánál!
  • Ha a madárfiókával állatorvoshoz fordulunk, a kezelési költséget nekünk kell állni! Emellett a madárfiókáról való gondoskodás más kiadásokkal is jár (pl. élelmezés). Ha az anyagi terheket nem tudjuk vállalni, inkább kérjünk segítséget a hivatkozásoknál található szervezetektől.
  • Ne adjunk a madárfiókáknak párizsit, felvágottat, mert a sós ételeket rosszul tűrik! Ugyanígy nem megfelelő madártáplálék a kenyérmorzsa (még a verébfiókáknak sem). Bár a csontkukac olcsóbb, helyette inkább lisztkukacot vásároljunk, mert a csonti a tenyésztési módja miatt fertőzéseket terjeszthet.
  • Az itatáshoz ne használjunk üvegből készült cseppentőt, mert a madár összetörheti a csőrével, és a szilánkok súlyos sérüléseket okozhatnak.

Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • Pokróc, rongy vagy pulóver a madárfióka befogásához
  • Margarinos tál, kartondoboz, majd kalitka a madár elhelyezéséhez
  • Madáreleség
    • kezdetben macskakonzerv; túró, reszelt sajt és főtt tojás; forrázott lisztkukac; nyers marhahús; esetleg búza- vagy kukoricadarából főzőtt pempő
    • később apró magokból álló keverék, élő lisztkukac, sáska, tücsök, kisegér
    • kiegészítő tápanyagok – kalcium-foszfát és multivitamin por
  • hosszú szárú csipesz az etetéshez, az itatáshoz pedig kisebb fecskendő vagy csepegtető
  • sok-sok idő és türelem

Szerkesztés Források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Hogyankell, JViki