Mézeskalácsot díszíteni

Innen: Hogyankell.hu

Hogyan kell mézeskalácsot díszíteni?

Mezeskalacs diszites .jpg

A megsütött mézeskalácsok kidíszítésük után nyerik el igazi karácsonyi hangulatukat. A díszítésük során többféle alapanyaggal és technikával dolgozhatunk, a színeknek és a mintáknak csak a fantáziánk szabhat határt. A szebbnél-szebb mézeskalácsok ünnepi köntösbe öltöztetett otthonunk dekorációi lehetnek, ajándékba is adhatjuk szeretteinknek, de akár a karácsonyfára is felaggathatjuk őket.

Lépések

  • Díszítés fehér cukormázzal: Verjünk fel négy tojásfehérjét, amihez folyamatosan szórjunk 20 dkg porcukrot, majd adjunk hozzá néhány csepp citromlevet, és habverővel keverjük ki keményre az egész masszát. A cukormáz akkor jó, ha tejfölszerű, csak nagyon lassan folyik le a kanálról. Ha túl hígra sikerült, akkor szórjunk még hozzá porcukrot! Adagoljuk a mázat egy habzsák vagy egy tiszta nejlonzacskó egyik sarkába, majd csavarjuk meg a habzsák, illetve a zacskó nyílását, hogy ne folyjon ki belőle a massza miközben dolgozunk vele, végül a csücskén vágjunk egy apróbb lyukat. Sütő- vagy zsírpapírból is formálhatunk tölcsért, aminek szintén hajtsuk vissza a széles száját, a sarkánál pedig vágjunk egy kisebb nyílást. Vegyük a kezünkbe a nyomózsákot és a cukormázzal kezdjünk el kontúrvonalakat húzni a mézeskalácson. Fontos, hogy kis nyomással adagoljuk a mázat, óvatosan és folyamatosan húzzuk a vonalat, hiszen csak így lesz szép a díszítés.
Mezeskalacs diszites 1.jpg
  • Díszítés fehér cukormáz-bevonattal: A cukormázzal a mézeskalács egész felületét is bevonhatjuk. Ehhez azonban hígabb masszára van szükségünk, azaz a tojásfehérjét kevesebb porcukorral és egy evőkanál citromlével verjünk fel krémes állagúra. A nyomózsák és egy kicsit sűrűbb máz segítségével először rajzoljuk meg a figura kontúrvonalát, majd a mézeskalács közepére tegyünk egy kis adag hígabb cukormázat, amelyet egy krémlapáttal egyenletesen oszlassunk el a kontúrvonalak által határolt területen. Miután megszáradt, speciális ételfesték és egy vékonyabb ecset segítségével különböző mintákat is festhetünk a fehér mázra.
Mezeskalacs diszites 2.jpg
  • Díszítés színes cukormázzal: A hagyományos fehér cukormáz helyett színes masszákkal is kontúrozhatjuk vagy bevonhatjuk a mézeskalácsokat. Ha sötétebb színű mázat szeretnénk kikeverni, akkor használjunk por állagú ételfestéket, amelyből fél kávéskanálnyit adjunk a felvert tojásfehérjéhez, majd ezután szórjuk hozzá a porcukrot! Pasztellesebb színekhez a gél/paszta állagú ételfesték a megfelelő, amelyből szintén kis mennyiséget adjunk a kikevert cukormázhoz. Ha túl világosnak látjuk a kapott színt, akkor tegyünk több porfestéket, illetve gél állagú ételfestéket a cukormázhoz.
Mezeskalacs diszites 3.jpg
  • Díszítés magokkal: A nyers mézeskalács figurákat kenjük meg tojásfehérjével, és erre szórjunk kisebb magokat (pl. mák, szezámmag). A tojásfehérje nemcsak ragasztóként kiváló, hanem szép fényes lesz tőle a kisült mézeskalács. Ha nagyobb magvakkal (pl. mandulával, tökmaggal, dióval, fenyőmaggal, napraforgómaggal), aszalt vagy kandírozott gyümölcsökkel szeretnénk díszíteni a mézeskalácsokat, akkor ezeket óvatosan nyomkodjuk bele a nyers tésztába, majd szintén kenjük le tojásfehérjével a mézeskalácsokat és a magokat, gyümölcsöket.
Mezeskalacs diszites 4.jpg
  • Díszítés dekorcukrokkal: Arany és ezüst színű gyöngycukorral, valamint különböző színű és formájú dekorcukrokkal is díszíthetjük a kisült mézeskalácsokat. Ragasztóként olvasztott cukrot vagy magát a cukormázat használhatjuk.
Mezeskalacs diszites 5.jpg
  • Díszítés marcipánnal: Vásárolhatunk fehér marcipánt, amelyet szintén ételfestékkel színezhetünk. Célszerű gél állagúval színezni, mert a folyékony színezék könnyen felpuhítja a masszát. A színezéshez nyújtsuk ki egy porcukorral megszórt deszkán a marcipánt, majd egy fogpiszkálót mártsunk az ételfestékbe, és szurkáljuk meg vele a fehér marcipánt. Gyúrjuk bele a festéket, és addig adagoljuk hozzá a színezéket, amíg elérjük a megfelelő árnyalatot. A kinyújtott marcipánból például kés vagy egy pogácsaszaggató segítségével különböző formákat vághatunk ki, amelyeket cukormázzal rögzíthetünk a mézeskalácsokra.
Mezeskalacs diszites 6.jpg
  • Díszítés szalaggal: Nagyobb mézeskalács-figurán még a sütés előtt fúrjunk lyukakat. Sütés után ezeken a lyukakon keresztül szatén- vagy organza szalagot fűzhetünk át, amely szintén díszítőeleme lehet a mézeskalácsnak.
Mezeskalacs diszites 7.jpg

Tippek

  • Hogyan kell mézeskalácsot sütni?
  • Nyomózsákot úgy készíthetünk sütő- vagy zsírpapírból, hogy kivágunk a papírból egy 20 cm-es négyzetet, amit átlósan félbevágunk, és így két háromszöget kapunk. Az egyik háromszög hosszabb oldala legyen távolabb tőlünk, aminek a bal oldali sarkát a hozzánk legközelebb eső sarokra hajtjuk át, hogy tölcsért kapjunk. A jobb kezünkbe lévő sarkot pedig a tölcsérre hajtjuk. A sarkokat pontosan egymásra illesztjük, és többször behajtjuk, hogy rögzítsük a zsákot. A másik háromszöggel ugyanezt tesszük, így két nyomózsákot is tudunk egyszerre készíteni.
  • Érdemes letakarva néhány napig hűtőszekrényben tárolni a cukormázat és csak ezután díszíteni vele a mézeskalácsokat.
  • A cukormázat természetes anyagokkal is színezhetjük, például kakaóporral, gyümölcsök levével, azonban ezek kevésbé intenzív színezők, ezért csak pasztellesebb színeket tudunk velük kikeverni.
  • A fel nem használt cukormázat lezárt edényben és hűtőszekrényben tárolva még egy-két napig megőrizhetjük, azonban használat előtt keverjük át.
  • A mézeskalácsokat habcsőbe töltött cukormázzal és különböző mintát adó kinyomókkal is díszíthetjük.
  • Akár előre elkészített díszítőelemeket (pl. fenyőág, masni, virág) is ragaszthatunk a mézeskalácsokra. Ezeket szintén habcső és különböző mintát adó kinyomó fejek segítségével készíthetjük el. Ehhez azonban sűrűbb cukormázat kell kikevernünk, amihez érdemes egy teáskanálnyi étkezési keményítőt is adni, mert törékenyebb díszítőelemeket készítünk. A formákat nyomjuk egy sütőpapírra, és hagyjuk megszáradni.
  • Ha a nyers tésztán elfelejtettünk lyukat készíteni, akkor a kisült tésztát óvatosan át tudjuk fúrni egy nagyobb tűvel vagy egy hegyes hurkapálcikával. A lyukon pedig cérnát, madzagot vagy szalagot fűzhetünk át, így már fel tudjuk akasztani a mézeskalácsot.
  • Ha nem szeretnénk kidíszíteni a mézeskalács figurákat, akkor is érdemes a sütés előtt tojásfehérjével megkenni őket, mert így szép fényesek lesznek.

Amire szükséged lehet

  • nyomózsák
  • tojásfehérje
  • porcukor
  • citromlé, citromsav vagy ecet
  • ételfesték, természetes színezékek
  • magvak
  • dekorcukrok
  • szalagok

Figyelmeztetések

  • Várjuk meg, amíg teljesen kihűl a mézeskalács, és csak ezután díszítsük!
  • Amikor a nyomózsákkal és a cukormázzal húzzuk a kontúrvonalat, akkor törekedjünk arra, hogy folyamatosan húzzuk a vonalat! A fordulókban megállhatunk, de ne tegyük le a cukormáz-szálat!

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bya, Hogyankell