Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Lakásbiztosítás összehasonlítást végezni

Hogyan kell lakásbiztosítás összehasonlítást végezni?

Lakasbiztositas-kotes.jpg

A biztosítási piacon számos konstrukció érhető el, mégis hajlamosak vagyunk az első kedvezőnek tűnő ajánlatra igent mondani, anélkül, hogy alaposabban mérlegelnénk a választható konstrukciókat. Gyakran előfordul, hogy egy káreset után jövünk rá, hogy a korábban legolcsóbbnak tűnő megoldás valójában a legdrágább volt, sőt még kedvezőbb éves díjat érhettünk volna el, ha alaposabban összehasonlítjuk a lakásbiztosítás ajánlatokat. Összeszedtük, hogy az ár mellett mi alapján érdemes összehasonlítani a lakásbiztosításokat.


Lépések

  1. Kétféle lakásbiztosítás típus létezik a fedezet köre alapján:
    • Normál (Per risk) lakásbiztosítás: Ezek a lakásbiztosítások csak azokra a károkra nyújtanak fedezetet, melyek tételesen felsorolva szerepelnek a biztosítási szerződésben. A legtöbb ingatlanbiztosítás ebbe a kategóriába tartozik.
    • All risk lakásbiztosítás: Ezek a lakásbiztosítások minden olyan kár esetén kötelesek megtéríteni a költségeket a fedezet mértékében, melyek kizárása nem szerepel a szerződésben. Tehát ezek esetében a kizárandó listát érdemes tüzetesen átböngészni, mielőtt megkötjük a lakásbiztosítást.
  2. Nézzük meg alaposan, hogy milyen kockázatokra terjed ki az ingatlanbiztosítás! Az árkülönbségek legtöbbször jelentősen eltérő kockázati lehetőségeket takarnak. Ezért lehet az, hogy egy nagyon kedvezőnek tűnő lakásbiztosítással egy esetleges csőtörés, viharkár, beázás vagy árvízkár esetén ráfaragunk, mert kiderül, hogy ezekre nem terjedt ki a biztosítás, így a biztosító nem is fizet utána. Tehát feleslegesen fizettük az olcsóbb havidíjat éveken keresztül. Mielőtt döntenénk két vagy több biztosítás között, minden esetben részletesen nézzük végig a szerződési feltételeket, hogy milyen kockázatokra nyújt védelmet a lakásbiztosítás. Vegyük figyelembe, hogy az ingatlan elhelyezkedése milyen károkra ad nagyobb esélyt. Pl. egy régebbi építésű társasház vagy polgári ház esetében, ahol régiek és elrozsdásodtak a csövek, számítani lehet csőtörésre, beázásra. Egy családi ház esetében pedig sokkal gyakoribb a viharkár okozta tetősérülés, ami igen komoly költségekkel járhat.
    Lakasbiztositas-valasztas.jpg
  3. A lakásbiztosítás díja nem minden! A díj mérlegelésekor érdemes alaposabb számítást végezni és a lakásbiztosítási összeggel együtt nézni a helyzetet, hogy mennyit fizet a biztosító.
  4. Mire figyeljünk oda, hogy a legkedvezőbb árat érhessük el az ár-összehasonlító oldalakon is?
    • Az összehasonlító oldalak esetében számos kedvezmény nem jelenik meg alapesetben, hiszen nem vonatkozik mindenkire, de ha jobban utánanézünk, sokkal kedvezőbb árhoz juthatunk.
    • A biztosítók általában annál több kedvezményt adnak, minél több biztosításunkat kötjük meg náluk. Így lehet, hogy egy ár-összehasonlító, díjkalkuláló oldalon kapott ár után érdemes még egy saját árat kalkulálnunk magunknak. Nézzük meg saját biztosítónk ajánlatát, de hasonlítsuk össze más biztosítók áraival, mert lehet, hogy ott még kedvezőbb díjjal számolhatunk!
  5. Nézzünk utána, tartozik-e önrész a lakásbiztosításhoz, és ha igen mekkora mértékű! Sok lakásbiztosítás esetében meghatároznak önrészt, azaz a káreset bekövetkezésekor az önrész határáig a biztosított felel a kárért, neki kell kifizetni, a biztosító csak az ezen felüli részt fedezi. Amikor két lakásbiztosítás árát hasonlítjuk össze, ennek alaposan nézzünk utána, mert egy alacsonyabb éves díj jóval magasabb önrészt is tartalmazhat, amivel kárrendezéskor komolyan számolnunk kell.
  6. Milyen kiegészítő biztosítások tartoznak a lakásbiztosításhoz? Az árkülönbség másik fontos oka legtöbbször a kiegészítő biztosítások megléte vagy éppen hiánya.
    • Felelősségbiztosítás: Ilyen például a felelősségbiztosítás, melyet nem minden lakásbiztosítás tartalmaz. Pedig egy véletlen tűzeset esetén, ha a szomszéd lakás vagy ház is sérül, akkor a lakásbiztosításhoz tartozó felelősségbiztosítás az egyetlen lehetőségünk, hogy ne kelljen vagyonokat fizetnünk az okozott kárért. Ebbe a kategóriába tartoznak a házi állataink által elkövetett károk is, amennyiben erre is kiterjed a felelősségbiztosítás.
    • Üvegbiztosítás: Sok biztosító esetében az üvegbiztosítás is a kiegészítő biztosítások közé tartozik, így az olcsóbb lakásbiztosítás nem, vagy csak bizonyos összeghatárig vonatkozik rá. Plusz díj ellenében kiegészítő biztosítás megkötése szükséges hozzá.
    • Betöréses lopás és rablásbiztosítás: A betöréses lopásra vonatkozó lakásbiztosítások általában a kiegészítő biztosítások körébe tartoznak. Ezért érdemes előre megnézni, hogy a lakásbiztosítás, amit éppen kötni szeretnénk vonatkozik-e erre is. Mivel ez az egyik leggyakoribb káreset, érdemes olyan lakásbiztosítást választani, még ha magasabb is az éves díja, amely betöréses lopásra is vonatkozik.
  7. Építés, átépítés, felújítás alatt álló házakra lakásbiztosítás?Vannak olyan biztosítók, akik nem vállalnak felelősséget építés, felújítás alatt álló házakra vagy lakásokra, pedig gondoljunk csak bele, milyen kiváló terep a betörőknek egy építés vagy felújítás alatt álló lakás vagy ház, amit még éppen nem laknak, így nincs, aki vigyázzon az értékekre. Általában ilyenkor még a riasztó rendszerek sincsenek beüzemelve, de a lakás építési és elektromos vagyontárgyainak jó része már ott áll az épületben. Vannak olyan lakásbiztosítások, melyek építés-szerelés záradékkal biztosítanak védelmet ezekre az esetekre is.
  8. Figyeljünk az extra lakásbiztosítás kedvezményekre is!
    • A legjobb árat leggyakrabban online lakásbiztosítás kötés esetén érhetjük el, így érdemes pár percet szánni arra, hogy az interneten elérhető lehetőségeket alaposan átböngésszük!
      Lakasbiztositas-online.jpg
    • Emellett számos biztosító kiterjedt partnerhálózattal rendelkezik, így érdemes megnézni, hogy kapunk-e extra kedvezményeket vagy olyan pontokat, kuponokat, amelyek akár más üzletekben levásárolhatók vagy további kedvezményeket nyújtanak (pl. SuperShop pontok), mert sok esetben azokkal még jobban járunk.

Tippek

  • Albérlőként is köthetünk lakásbiztosítást! Ha nem saját lakásunkban élünk, csak béreljük azt, akkor is jogunk van lakásbiztosítást kötni rá. Legtöbbször magára az ingatlanra a tulajdonosok szoktak biztosítást kötni, de köthet a bérlő is. A benne lévő ingóságokra viszont általában nem vonatkozik a tulajdonos ingatlanbiztosítása. Betörés esetén, vagy ha egy zárlat miatt elromlik a bérlő tv-je, számítógépe vagy hűtője, akkor ezekre a tulajdonos ingatlanbiztosítása nem fizet. Így albérlőként is mindenképp érdemes ingóságbiztosítást kötni!
  • Ne felejtkezzünk el a melléképületekről sem! Sok esetben a lakásbiztosítások nem vonatkoznak automatikusan a melléképületekre, csak ha ezeket külön rögzítik adatokkal a szerződésben!
  • Balesetbiztosítás lakásbiztosításhoz kapcsolódóan: A lakásbiztosítók nagy része kiegészítő balesetbiztosítást is kínál, amely általában baleseti halálra, baleseti rokkantságra, múlékony sérülésekre (pl. csonttörés), baleseti kórházi térítésre is kiterjed.
  • Telefonos-karrendezes.jpg
    Nézzünk utána, hogy lehetséges-e telefonos kárrendezés az ingatlanbiztosításhoz kapcsolódóan! Egy esetleges káresetnél ugyanis jelentősen megnehezítheti a helyzetünket, ha nincs lehetőség telefonos vagy online ügyintézésre. Mindig nagyon figyeljünk oda, hogy a kárbejelentés minden pontjának eleget tegyünk, ha nem akarunk ráfázni a kárrendezéskor!

Amire szükséged lehet

  • Alapos körültekintés: a lakásbiztosítás díjak és feltételek részletes összehasonlítása.


Figyelmeztetések

  • Vannak olyan épületek, amelyekre nem köthető lakásbiztosítás, köztük a sérült, romos, nem megfelelően kivitelezett építmények, a legtöbb biztosító esetében ugyanez vonatkozik a vályogházakra is. Ezeknek érdemes utánanézni, mielőtt megkötjük a biztosítást.

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

UNION24