Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Kovászos uborkát készíteni

Szerkesztés Hogyan kell kovászos uborkát készíteni?

Kovaszos uborka.jpg

A savanyúság számos húsétel ízletes kiegészítője lehet. A házi készítésű savanyúságnál pedig nincs is finomabb. A kovászos uborka elkészítése nem túl nehéz, és bár több napot kell rá várni, megéri.

Szerkesztés Lépések

  1. Uborkavásárlás: Akinek van otthon konyhakertje, az szerencsés, a többiek a piacon is beszerezhetik a kovászolni való uborkát. Vigyázzunk, hogy sárga uborkákat ne válasszunk, azok már nem alkalmasak arra, hogy eltegyük! Szép, egészséges és érett darabokat válogassunk össze, lehetőleg közepes méretűeket!
  2. Az uborka előkészítése: Jó alaposan mossuk át az uborkát, majd vágjuk le a két végét! Ezután hosszában vágjuk be úgy, hogy majdnem végigér a vágás! Ezután fordítsuk meg, és a másik oldalról is vágjuk ketté, szintén majdnem végig (a két vágás merőleges legyen egymásra)! Így nem esik szét, de sokkal jobban át tudja majd járni a sós víz.
  3. Az üvegek előkészítése: A befőttes üveget alaposan mossuk át, majd tegyünk az aljára kaprot! Erre jöhet a már bevágott uborka. Jó szorosan tegyük az uborkákat, ha marad egy kis rés, oda tegyünk egy kisebb darabot!
  4. Jöhet a fokhagyma: 1 nagy fej fokhagymát pucoljunk meg, majd a gerezdeket dobáljuk rá az uborkára. Ezután egy újabb csokor kaprot helyezzünk az uborka tetejére!
  5. Végül jöhet a kenyér: A tetejére tegyünk egy szelet kenyeret!
  6. Sós víz: A felöntéshez sós vizet használunk. Forraljunk fel annyi liter vizet, ahány literes a befőttes üveg! Adjunk minden liter vízhez kb. 3-4 dkg sót! A felforralt, majd visszahűtött sós vizet öntsük rá a már bekészített uborkára úgy, hogy teljesen ellepje a kenyeret is! Az egészet takarjuk le egy kis tányérral!
  7. Érlelés: A befőttes üvegeket tegyük ki a napra! A napsütés mennyiségétől függően 2-4 nap alatt érik be az uborka. Ha már érettnek tűnik, kóstoljuk meg, hogy tényleg jó-e!
  8. Leszűrés: Ha megérett az uborka, szedjük ki, majd szűrjük le a levét! Az üvegből vegyük ki a kaprot és a kenyeret, tegyük vissza az uborkákat, majd öntsük vissza rá a leszűrt lét! Ezután tegyük a hűtőbe, ahol még kb. 10 napig eláll!
  • Uborkás savanyúságok készítéséhez olvasd el ezt a cikkünket!
  • A kenyeret érdemes fapálcikával leszorítani, mert ha megszívja magát a vízzel, a tetején fog úszni.
  • Miután leszűrtük az uborka levél, érdemes újra felforralni, visszahűteni, és úgy rátenni az uborkára, így az tovább fog elállni.

Szerkesztés Figyelmeztetések

  • Ha kilóg az uborka a sós vízből, akkor kiszáradhat. Ezért, ha a kilátszanak a felső uborkák, pótoljuk a sós vizet!

Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • Kovászolni való uborka
  • Nagy (5 literes) befőttes üvegek
  • 2 csokor kapor
  • Kenyér
  • Só+víz
  • 1 nagy fej fokhagyma

Szerkesztés Kapcsolódó videók

Kovászos uborka készítése (Béla házi főzőműsora)



Szerkesztés Felhasznált források, kapcsolódó webcímek

Az oldal szerzői

Andi02, Hogyankell, Kiscsillag