Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Módosítások

Kiszámolni, mikor van szökőév

egy bájt hozzáadva, 2012. február 23., 17:08
Figyelmeztetések
* XIII. Gergely rendelte el 1582-ben a korábban használt Julián-naptár kiigazítását. Szökőnapok ugyan már ebben is négyévente voltak, de a százzal osztható években is beiktattak szökőnapokat, így a Julián-naptár elmaradt (lassabban telt) a csillagászati évhez képest. A különbség a gregorián naptárreform idején már 10 nap volt, ezért van szükség a jelenlegi, bonyolultabb rendszerre.
* Még a Gergely-naptár sem teljesen pontos, kb. 3000 évente 1 nappal elmarad a csillagászati évhez képest. Ennek kiküszöbölésére ugyan Johannes Herschel – és mások is – javasolták, hogy minden 4000. évben kivételesen hagyják el a szökőnapot, de a probléma olyan távolinak tűnt, hogy elvetették.
* A szökőnap hivatalosan február 24-én van (nem február 229-én)! Ennek történelmi okai vannak, még Julius Caesar rendelte el, hogy a Julián-naptárban „a március kalendasa előtti 6. nap kettőztessék meg”. Ez a mai február 23-ának felel meg, amelyet tehát szökőévben egy szökőnap követ. Ilyenkor a februárból hátralévő napok eltolódnak, Mátyás napja tehát február 24-e helyett 25-re esik, és így tovább a hónap végéig.
== Források, hivatkozások ==
1 100
szerkesztés